„Szenved valaki közületek? Imádkozzék!” Jak 5,13a

 Metropolitan repülőtér, Detroit, 22:16. Törölték a járatot, amire át kellett szállnom, a terminál üres volt, és a csomagom sehol.

Próbáltam nyafogás nélkül elmagyarázni a helyzetet a magányos ügyintézőnek a pult mögött. „Mikor fogom visszakapni a csomagomat?” Megvonta a vállát. „Lehet félóra, két óra, de az is lehet, hogy sohanapján.” Soha? „Hogy a …?” Felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kíváncsi a véleményemre. „Kérni fogom, hogy intézkedjenek. De ez csak egy kérés, nem ígéret.”

Elkeseredve rogytam le egy székre szemben a csomagkiadó futószalaggal. És most mi lesz? Minden, amire szükségem volt – most épp tiszta ruhára -, a csomagban volt. A jelek szerint három órás késéssel fogok megérkezni Oklahoma Citybe saját reggeli előadásomra. Nem állíthatok be ugyanabban az átizzadt ruhában, ami tegnap óta rajtam van.

Tökéletes szituáció, amikor Istenhez kell fordulni, hisz én már semmit nem tehettem. Megléptem ezt a bölcs lépést? Ó, nem. Felhívtam a férjemet. Éjjel volt, a férjem 350 mérföldre tőlem. Mégis, nem tudna valamit kitalálni?

Miután pár percig hallgatta siránkozásomat, Bill így szólt: „Sajnálom, drágám. Imádkozom érted.”

„Imádkozol?”- folytattam a nyafogást. „Az nem elég!”

Nem elég? Látszik, hogy erőm végén voltam, és nagyon bosszankodtam, ha ilyet tudtam mondani.

Az adott helyzet csapdába zárt, és elfelejtettem, amit pedig nagyon jól tudok: az imádkozás a legjobb – és néha az egyetlen – dolog, amit tehetünk.

Szent Ágoston híres mondása szerint: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna.” Az a gond, hogy én gyakran csak a második mondatra figyelek: dolgozom, és elfelejtem a legfontosabb tennivalót: az imádkozást. Gyakran megtörténik, hogy csak tekintgetek jobbra-balra, keresem a megoldást, és nem fordulok oda Ahhoz, akinél ott van minden válasz, amire szükségem van.

Azon a detroiti éjszakán követtem férjem bölcs példáját. Kérlek, Uram. Tudom, hogy ez csak egy utazótáska. De ha segítenél visszaszerezni, nagyon hálás volnék.

Minden előrejelzés nélkül, a futószalag beindult. Egyetlen táska jelent meg a kanyarban, és lassan közeledett felém.

Kicsi volt, fekete, kedves Mickey Mouse-os fityegőm ott lógott a fülén. Lelkemben felhangzott a boldog véget jelző dallam, felálltam, és könnyeim közt elmosolyodtam. Köszönöm, Uram. Bocsásd meg, kérlek, hogy nem Hozzád fordultam először.

Gyengéden, de határozottan válaszolt: „Én hoztam létre a világegyetemet, Liz. Nem tudtad rám bízni egy táska sorsát?”

Tudtam a választ. És Ő is tudta. Nem egészen, Uram. Bár egész szívemmel válaszolhattam volna, hogy „én csak az Úrban bízom” (Zsolt 31,7b). De imádságos életem – pontosabban annak hiányosságai – mást mondanak.

Szeretném levonni a tanulságot, és megjegyezni a következőket – talán neked sem hiábavaló:

Isten nem csak hallja a kéréseinket, de azt ígéri, hogy válaszol is rájuk – a Maga tökéletes idejében, a Maga tökéletes módján. Jézus mondja: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle” (Mt 6,8b), majd hozzáteszi: „Kérjetek, és adatik nektek” (Mt 7,7a).

Isten tudja előre, mire van szükségünk, de elvárja, hogy kérjük Tőle. Azt akarja, hogy imádkozzunk. Amikor megfogalmazzuk kéréseinket, letesszük a kezébe igényeinket. Elengedjük őket. Rábízzuk. „Bízd az Úrra utadat, remélj benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).

Hogy megörültem-e, mikor visszakaptam a csomagomat? De mennyire! A tiszta bőr, tiszta ruha mindig boldoggá tesz.

Ugyanígy örültem Isten jelzésének, hogy legyek szíves, az első helyre rakjam az imádságot, ne az utolsóra? Igen! A tiszta szív még boldogabbá tesz.

Mi a tanulság? Úgy imádkozz, mintha minden Istenen múlna – mert így is van.

Uram, segíts, hogy először imádkozzam, nem utoljára. Segítsd Rád bíznom szükségeimet, hogy aztán a Te grandiózus tervedbe illesztve kielégíthesd. Jézus nevében, Ámen.

 forrás: Liz Curtis Higgs: Pray Like Everything Depends on God Encouragement for today, 2014.10.31.www.proverbs31.org fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu