Olyankor:
Akkor vettem észre, mikor épp kifelé mentem a szobából. Arca komorsága elnehezült szívre utalt. Kérdőn néztem rá, mire csak nemet intett a fejével. Előzőleg azért imádkoztunk, hogy jó hírt kapjon, igen választ egy lehetőségre, amiért nagyon sokat dolgozott. Behívták, de végül nem őt választották.
Ismertem ezt a fájdalmat. Úgy hívják, hogy elutasítás. Én is várakoztam izgatottan, csak azért, hogy megtudjam, nem vettek fel.
Talán te is találkoztál már az illetéktelen, soha nem várt betolakodóval: az elutasítással.
Keményen dolgozol, hogy megnyerj egy előléptetést, de átnéznek rajtad. Igyekszel szerető feleség lenni, de férjed mégis elhagy. Jószándékú barátok ilyenkor bizonygatják nekünk, hogy „Isten tervei és időzítése mindig tökéletes.” Mély együttérzéssel biztatnak: „Bízzál Istenben”.
De olyankor, mikor lecsap ránk az elutasítás, bizalmunknak valami feltöltésre van szüksége. Kell valami, mikor a gödörben vagyunk. Nos, ezeket a perceket kell dicsőítésre használnunk.
A dicsőítés (dicsőítő zsoltárok, énekek, Te Deum) meg tudja gyógyítani az elkeseredést, jobban, mint a puszta szavak.
Mikor fájdalmunkon át dicsérjük Istent, Ő természetfeletti erővel tölt el, hogy megtegyük, amit magunktól képtelenek lennénk: fölébe kerüljünk a helyzetnek, amiben vagyunk.
Dicsőítésünk figyelmünket a bajunkról Istenre emeli, és átéljük, hogy Ő mindig szívesen lát minket jelenlétébe.
Könnyű Istent dicsőíteni, mikor jól megy a sorunk, boldogok és sikeresek vagyunk.
Amikor viszont elutasítás ér, nehéz dicsőíteni Őt. Áldozatnak éljük meg. Nem mindig könnyű hálatelt szívet nyújtani áldozatként az Úrnak, mikor úgy érezzük, nincs miért hálásnak lennünk. A Zsidókhoz írt levél szerzője mégis azt tanácsolja, hogy „vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét.” Ahogy a gyümölcs ízét édesnek, kellemesnek érezzük, ugyanígy édes és kellemes a dicsőítés az Úrnak.
A fájdalomból - és legyünk őszinték: az önsajnálatból - dicsőíteni olyan erőt igényel, amivel nem rendelkezünk. De a levél szerzője biztosít róla, hogy a nehéz percekben Jézus által képesek vagyunk a dicsőítésre.
Ahogy rákapcsolódunk az Ő erőforrására, dicsőítés-áldozatunk még több erőt generál a dicsőítésre, és ebből még több dicsőítés fakad. Gyönyörű kör! A dicsőítés felemeli tekintetünket az elutasításról, és arra fordítja, amit Jézustól kapunk: békességet, vigasztalást, elfogadást.
Pár nappal később emailben megkérdeztem, hogy van. Többször tudott egyedül időt szakítani a dicsőítésre, és az elutasítás fájdalma enyhülni kezdett. Eltűntek a problémái? Az elutasításból elfogadás lett? Nem. De szomorúsága örömre változott, mikor figyelmét a dicsőítésre fordította, ami Urának édes és jóleső ajándék.

Uram, köszönöm, hogy mindig megadod azt, amire szükségem van. Még arra is Te adsz erőt, hogy dicsőíthesselek. Káprázatos vagy, Istenem! Segíts, hogy amikor elutasítás ér, jusson eszembe, amit ma tanultam. Jézus nevében, Ámen.