Rohanó világban élünk, rohan az idő és vele mi is. Futunk a pénzünk, a vágyaink után, mert hisszük, hogy beteljesedhetnek és boldoggá tesznek majd minket. Sietünk, mert minél hamarabb szeretnénk elérni céljainkat és ezért megalkuszunk, ha kell és olyan eszközöket is igénybe veszünk, amiket nem kellene. De mások is ezt teszik – védekezünk a lelkiismeretünk előtt. Védjük a saját érdekeinket, mert ki más tenné, ha mi nem! Szaladni nem csak azért lehet, mert menekülünk valaki elől, lehet azért is, hogy megszerezzük, amit akarunk.
Ebben a futásban válik csak igazán istentelenné az ember.
Mert ha futnod kell, minden terhet, ami akadályozna, hátrahagysz.
Így került a földre a tisztesség, a becsületesség, a jóakarat, az előzékenység, a tisztelet, a kedvesség – ami a másikat helyezi elénk. Mert megelőzne. Mert ő győzne és nem mi. Mert az övé lenne és nem a miénk.
Azt gondoljuk bátor dolog kiállni magunkért, bátor dolog szembeszállni a vetélytársakkal, felvenni a kesztyűt, harcolni.
Láttál már oroszlánt? Fenséges megjelenésével valóban az állatok királya. Mindig nyugodt, lassan mozog, méltósággal, magabiztosan. Amikor feláll, a többiek egy pillanatig nem mozdulnak, várják, hogy mi fog történni, hogy merre indul, hogy kitérjenek az útjából. Egyszerűen tudja, hogy minden az övé, amit akar.
Az igazak tudják, nem kell futniuk, mert Krisztusban megnyertek már mindent. Mi érhet fel az örök élettel, a Menny gazdagságával, a teremtett világok végtelenével? Nem riválisok, nem ellenségek vagyunk mi emberek, hanem egymásnak testvérei, egy Atyának gyermekei. És mint ilyenek, megengedhetjük magunknak a szeretet bátorságát.
Kommentáld!