1 A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat.
3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság:
12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.

Zsolt 139,1-12.

HOVÁ MEHETNÉK?

Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked. (Zsolt 139,11-12)

15 éve figyelem, hogyan borul a memóriavesztés sötétsége a testvérem személyiségére. A valaha okos és szellemes nő hallgatásba merült, zeneszerzői tehetsége szertefoszlott, a régen mosolygós szemek zavartak és üresek. Egy olyan világ sötét árnyékában él, amit én nem érthetek.
Nemrég, amikor meglátogattam, már tudomást sem vett a jelenlétemről, és még a legegyszerűbb kérdésekre sem válaszolt. A CD-lejátszóról hallható zene emlékeztetett csak arra, mi mindent rabolt el tőle a demencia. Búcsúzáskor mondtam neki, hogy szeretem, és meg akartam ölelni, de ellökött magától. Nagyon szomorú és csalódott voltam ebben a pillanatban.
Aztán hirtelen valami csodálatosat láttam lelki szemeim előtt. Ahogyan kényelmes karosszékében ült, mintha a szerető Mennyei Atya ölében ült volna, a fotel karjai Jézus oltalmazó kezei voltak, aki nálam is jobban szereti a testvéremet. Miközben én a veszteséggel és kétségekkel küzdök, ő békességben és biztonságban van az Úr szeretetében.

Imádság: : Világosság Ura, ragyogj be szomorúságunk, veszteségünk, csalódottságunk, tehetetlenségünk sötétségébe. Világosítsd meg az életünket hittel és reménységgel. Ámen.

A mi legnagyobb sötétségünk sem sötét Isten számára.
Mary Sue Rosenberger (Texas, USA)