Megmondani valamit akkor, amikor kell épp olyan nehéz, mint időben helyesen cselekedni. Azt csodálom Jézus Krisztusban, hogy Ő ezt mindig tudta helyesen alkalmazni.
A szolgálata a vége felé közeledett és az embereknek országszerte állást kellett foglalniuk vele kapcsolatban. Egyfajta ítéletet jelentett ez mindenki számára, hiszen később mindannyiuk sorsa azon fordult meg, hogyan vélekedtek Róla. Megváltónk szerette volna, ha teljesen tiszta kép alakul ki vele kapcsolatban hallgatói szívében, elméjében ezért egyre határozottabban képviselte küldetését azokkal szemben, akik egyre inkább elutasították.
Kiűzte a kufárokat a templomból, elmondta híres beszédét a farizeusokkal szemben: „Jajj, nektek...!” Amit mondott, amit tett, még ha szükséges is volt, megrázta a tanítványokat.
Komoly figyelmeztetését még egy megdöbbentő példával is alátámasztotta, a fügefa megátkozásával. Amikor éhesen elhaladt mellette és azon semmit sem talált, amivel csillapíthatta volna szükségét, megátkozta azt. Következő alkalommal arra jártukban Péter felfigyelt arra, hogy a fügefa kiszáradt és ezt szóvá is tette Mestere felé. Erre érkezett válaszul Isten Fiának szava: „Higgyetek Istenben!”
Tanítványát ámulattal töltötte el, hogy megtörtént az, amit mestere mondott, de nem most történt ez először. Jézus szolgálata alatt követői számtalan alkalommal megbizonyosodhattak már szavának hatalmáról. Hiszen azokkal lecsendesítette a vihart és a háborgó tengert, bűnösöknek adott új reményt megbocsátva bűneiket, de még a betegek és a holtak is szavát hallva gyógyultak meg, támadtak fel. Péter és társai számára mégis meglepő volt a fa kiszáradása, de miért? Lehetséges, hogy azért, mert most nem valamiért használta hatalmát, hanem valami ellen és az szokatlan volt? Mintha mindenki úgy ismerné Jézust, mint a jóságos Fiút, aki telve van szeretettel és kegyelmével kiegyenlíti az Isten haragját és nem látnánk azt, ami nyilvánvaló, hogy az Atya és a Fiú egy mindenben. Egy igazságban és kegyelemben, jogosságban és irgalomban. Egy a szeretetben. Mindkét oldalát akkor használja, akkor mutatja be nekünk, amikor kell, amikor arra van szükségünk.
Ha Isten valódi követőivé akarunk válni, nekünk meg kell ismernünk és meg kell értenünk Őt.
Ahogy azt Pál apostol is mondja: „Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket!” (Filippi 2,12)
Isten követői szerelmesek, akik engedelmeskednek, amikor kell. Szerelmesek, akik nem csak a másik jelenlétében őrzik szeretetüket iránta, hanem távollétében is. Szerelmesek, akik félnek és rettegnek, ha kell attól, hogy annyira megbántsák Istent, hogy visszafordíthatatlanná tegyék kapcsolatuk megromlását.
ÁMEN