IMA BETEGEKÉRT
Két nagyon fontos dologgal találkozunk ebben a versben. Az egyik az imádságnak az ereje, a másik pedig az olajnak a szerepe a gyógyításban.

Kezdjük az imádságnak fontos és elengedhetetlen szükségességéről. Az ima a lélek ösztönszerű lélegzetvétele. De vajon mikor imádkozzunk? Ha baj van, igaz? Nem! Akkor is, amikor úgy érezzük, minden rendben van. Tehát, rendkívüli helyzetekben, szenvedésben, örömben egyaránt imádkozni kell. Az örömöt, az Istennek kell megköszönni, mert Tőle érkezik minden jó adomány és tökéletes ajándék. A szenvedésben is Istenhez kell fordulni, de nemcsak gyógyulásért kell imádkozni, hanem azért is, hogy adjon erűt a szenvedések elhordozásához és fordítsa azokat testi-lelki vonatkozásban a szenvedő javára. Ez a helyes magatartás a szenvedésben, nem Isten vádolása, vagy az egymás elleni sóhajtozás. Isten maga biztat az imádkozásra. Jézus földi életének lényeges eleme volt az imádkozás. Nemcsak példát, de mintát is adott az imádkozásra.


Az olaj szerepe. Az olaj jelképezi a Szentírásban az Istennek Lelkét. Nem minden betegségen tudott ez a szertartásos cselekmény segíteni. Ezért az apostolok idejében csak súlyos betegség esetén került rá sor, akkor amikor már semmilyen emberi segítségre nem volt remény. A „gyógyítók” felkeresték a beteget, imádkoztak érte, felette, megkenték olajjal az Úr nevében. A gyógyító erőt nem az imádságnak vagy az imádkozás aktusának, nem is az olajnak vagy az olajjal megkenés cselekményének, hanem az Úrnak tulajdonították. Nem a karizmatikus volt tehát a gyógyító, hanem az Úr maga. A hitből való imádság csupán hasznos volt a betegre nézve, amennyiben megerősítette a beteget abban a hitben, hogy az Úr gyógyító hatalommal rendelkezik, a gyógyító hatalmával jelen van ott, ahol ketten vagy hárman az Ő nevében együtt vannak. Az olajjal való megkenés is érzékelhetővé tette a gyógyító Úr Szentlelkének a jelenlétét.

Ha olyan betegségben. Ha olyan betegségben szenvedett a beteg, amelyet a bűne okozott, akkor előbb töredelmesen meg kellett azt vallania, azután imádkoztak együtt bűnbocsánatért.
A lelki körülmények elrendezése a testi gyógyulásra is döntő hatással lehetett. Nem „utolsó kenet” feladása volt mindez, mert nem a halálra előkészítés, hanem kifejezetten a teljes testi és lelki felépülés érdekében végzett gyülekezeti szolgálat történt.