Még gyermek volt Izráel, amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat.
Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek.
Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem tudták, hogy én viseltem gondjukat.
Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.
Hós 11,1-4.
ISTEN, MINT ÉDESANYA
Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket. (Ézs 66,13)
"Az én fordításom valami mást mond itt" - mondta a csoportvezető társam. A 91. zsoltárról beszélgettünk, és arról, ahogy Istent egy várerődhöz hasonlította, amely megvédelmez, és oltalmat nyújt. Majd elkezdtünk beszélgetni a madár költői képéről a 4. versből. A német nyelvű bibliafordításaink egészen különböző változatokat kínáltak. Az egyik fordítás, egy magyarázatos Biblia, Istent a tyúkanyóhoz hasonlította; a másik, a Luther-fordítás Istenről, mint egy erős, védelmező szárnyú madárról szólt. A csoportvezető társamnak a hatalmas erős szárnyú védelmező sas képe tetszett.
Akkor egyetértettem vele, de minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább rájöttem, hogy számomra mégsem ez a legkedvesebb.
Idősödve egyre jobban értékelem, amit édesanyám tett értem: pihenés helyett velem foglalkozott, autóval vitt mindenfelé, segített a házi feladataim elkészítésében, ruháimat mosta, bölcs tanácsokat adott, imádkozott értem. Mennyi mindent fel kellett adnia mindazért, hogy mindig ott lehessen mellettem!
Nagyon tetszik, amikor Istent az anyához hasonlítják, aki mindig gyermekei mellett van, gondoskodik róluk, és áldozatokat hoz értük. Isten a mi oltalmazónk, és a mi vigasztalónk.
Kommentáld!