Amikor kicsi voltál, még tanítgattak téged,
hogy felkészülten érjen a nagy próba, az élet!
Megmutatták, hogyan kell evőeszközzel enni,
bekötni cipőfűzőt, hogy könnyebb legyen menni.
Begombolni ruhádat, s hogyan használd a WC-t.
Hogyan kell átugorni az akadályok lécét.
Mit tegyél önmagaddal, hogy másoknak is tetsszen,
hogyan mosakodj, öltözz – hogy átmenj majd a “teszten”.
Tanítva tettél szert az erkölcsre, tudásra:
- hogyan nézz önmagadra, miképpen gondolj másra!
Legyen egy csepp esélyed a boldogságra lelni,
az “elváró” nagy világnak könnyen megfelelni.
Apró, piciny gyermekből, komoly felnőtté váltál,
s ha jól alakult sorsod, már saját lábra álltál.
Ám akik tanítottak az életre, a jóra,
azok felett is elszállt jó néhány nap, és óra.
Az idő szállt felettük, és idősebbé lettek,
és olyanokká válnak, mint mikor megszülettek.
Lám most meg kell tanulnod megértőbb lénynek lenni,
mert ügyetlenül fognak remegő kézzel enni.
Bekötni cipőfűzőt, vagy felöltözni szépen.
Makacsok már a tárgyak az ősz ember kezében.
Lelassul minden lépés, az egyensúllyal baj van,
segítsd hát két karoddal, légy támaszuk a bajban.
Emlékszel, mikor téged megtanítottak járni,
a lassú tipegésed volt türelmük kivárni.
Te is lassan fejlődtél, ők lassan öregednek,
lelked táplálja lángját a vénülő szíveknek!
Legyél nyitott, kitartó, szereteted segítsen,
engedd – odaadásod – vén szívet melegítsen.
Látod, a kedvességért, a hála ég szemükben.
Te voltál álmuk, céljuk az egész életükben.
Te érted küzdöttek, mindig érted álmodoztak,
ha a szükség hozta nehéz áldozatot hoztak.
Ám már megfáradtak, nem működik úgy a testük,
amíg teheted önként maradj mindig mellettük.
Kommentáld!