Hallgassátok, mit mond az én szívem
Mert én a lélek nyelvét beszélem
Ajándékul kaptam, ezt a Teremtõtõl
A szép mennyországtól, és maga az idõtõl…
Láttam én ott mindent, mi a lelkünk álma
Boldog voltam egykor, ez édes mennyországba
Ott tanultam írni, és hozzád is szólani
Boldogságod látni, jajszavad hallani…
Beszéltem Urunkkal, azt mondta, hogy szeret
Mikor szomorkodtam, megfogta kezemet
Elvezetett engem, az érzések házába
Azt mondta: „Mutasd meg, hogy mindenki meglássa!”
Láttam sok bánatot, láttam sûrû könnyet
Láttam hajléktalant, s láttam menedéket
Láttam még sok csodát, amit kibeszélnék…
Néha bánatomban, Néked elmesélnék…
Ott kaptam e málhát, maga Jó Urunktól
Mindig is velem volt, csak féltem önmagamtól
De most Hozzád szólok, Te hûséges utazó
Tudom jóember vagy, s, hogy örök álmodozó
A lélek nyelvén szólok, a szívek hangján súgok
Egészen majd addig, amíg el nem múlok…
Sokan megértitek, az én hívó szavam
Lépjetek hát közel, mindezt elmondhassam
Sokat sírtam én is, de sokat is nevettem
Sok rémisztõ felhõ, gomolygott felettem
Látlak mindõtöket, mi szívetek fájdalma
De ott van szavaimban, a teremtõ oltalma
Ezért mondom Nektek, hogy néha hallgassátok
Fentrõl az egekbõl, mit üzen Atyátok
Meddig mondja mindezt, én nem tudhatom
Amíg életben tart… és áldás van ajkamon…
Árvai Attila© 2012-10-13
Kommentáld!