Jerikó hatalmas város volt,
Óriás falai védték,
A falakon belül a bűn honolt,
S mindörökre, ők úgy vélték.
Egyszer a falaknál megjelent
Istennek népe sereggel,
A sereg élén állt Józsué,
De nem földi fegyverekkel.”
Elöl ment az Úr ládája,
Mögötte a papok,
Kezükben kürtök, melyeket fújtak,
S utánuk kicsinyek, nagyok.
Csendben mentek, hallgattak,
Csak a kürtök szóltak,
Hétszer mentek a fal körül,
Teljes csendben voltak.
A kürtszó volt az imádság,
Kiáltás és sóhaj,
Engedtek ők az Istennek,
Mert ez volt az óhaj.
Tudták, másképp nem győzhetnek,
Csak ha szót fogadnak.
A jerikóiak szívében félelem lett úrrá,
S „fogadásokat fogadtak”.
Hetedik nap hétszer mentek
Körbe a kőfal körül,
Hatszor némán, utoljára
Mindenki kiáltott, körül-
Állták a várfalat, zengett a kürt,
Kiáltott az Isten népe,
Mindenki a helyén maradt,
S a fal leomlott végre.
Győzelmet adott az Úr
Szeretett népének,
S így dicsőséget adhattak
Isten Szent Nevének.
Nekünk is vannak falaink,
Melyek körülvesznek:
Félelem, aggodalmaskodás,
Betegség, hitetlenség, remegnek
Tagjaink a rettegéstől.
Nem bízunk a szabadításban,
Pedig eddig nem csalódtunk
Soha Krisztusban, a Szabadítóban!
Ha már minden reménytelen,
Sötét, nincs kilátás,
Higgyük el, s megtapasztaljuk:
Elér Hozzá a kiáltás!
Fogjuk csak meg az Ő Kezét,
Nézzünk Őreá fel,
Ha a falak körülvesznek,
Egy irányban van kilátás: fel!
2000. július 3.Sántáné G. Sára
Kommentáld!