„Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: Elífáz Témánból, Bildád Súahból és Cófár Naamából. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt. Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre. És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.”

Jób 2:11-13

Jóbot sorozatos csapások érték. Rablók elhajtották a vagyonát, meghaltak a gyerekei, végül pedig őt is egy rettenetes bőrbetegség kezdte kínozni. Ebben az elkeserítő élethelyzetben érkeznek hozzá a barátai, és nem tesznek mást egy egész héten keresztül, mint hogy részvétteljesen hallgatnak.

A legtöbb esetben, mikor Jób barátairól van szó, elmarasztalóan nyilatkozunk róluk. És teljes joggal, hiszen az egy hét elteltével elkezdenek beszélni, de ahelyett, hogy bátorítanák barátjukat, Jóbot, lelkileg is összetörik. Azt állítják róla, hogy a sok csapás Isten büntetése rajta valami rettenetes titkos bűn miatt. Nem egyszer voltam fültanúja olyan esetnek, mikor egy fizikailag és lelkileg összetört embert „vigasztalásaként” mindenféle „okos” tanáccsal láttak el: „Mindez a rossz azért történt veled, mert hát az életedben ezt és ezt a hibát követted el. Ha okosabb lettél volna, most nem szenvednél így.” Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nem érezném magam feltöltődve egy ilyen beszélgetés után – még akkor sem, ha a „vigasztalóimnak” igazuk van.

Jób barátai tehát hiteltelen lelkigondozók voltak, téves teológiát vallottak, tapintatlanul fogalmaztak, és többet ártottak szavaikkal, mint használtak. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Ne feledkezzünk el arról az első hétről, amely során a barátok csak ültek, és együtt érezve Jóbbal, csak hallgattak. Melyik az a vigasztaló, az a lelkigondozó, aki megteszi ezt bármelyik barátja kedvéért? Úgy gondolom, ezen a ponton sokat tanulhatunk a három baráttól.

Egyszer egy asszony összefutott egy barátnőjével, és a találkozás örömére elkezdte mesélni, hogy mi mindent történt vele az elmúlt hetekben. Elmesélte, hol járt, kikkel találkozott, milyen beszélgetései voltak, milyen élményeken ment keresztül. Jó 15 perc múlva eléggé kínossá vált az egyoldalú beszélgetés, és ezt érzékelve, az asszony így fejezte be mondandóját:

– Annyi mindent mondtam már, most már beszélj te is. Mi a véleményed például az új ruhámról?

Annyira magunk körül forgunk, annyira el vagyunk telve saját élményeinkkel, ötleteinkkel és gondolatainkkal, hogy elfeledkezünk arról, mennyire simogató hangja van az aktív csöndnek. Ha igaz barátokat szeretnél, akkor hallgasd meg őket! Kezd el ezt ma!