Bizonyára mindannyian tapasztalták már, milyen végtelenül magányos tud lenni az ember...
Engem az élet nagy, sötét mélységekbe is dobott. Ültem náci börtönökben a hitemért.
Voltak órák, amikor azt gondoltam: még egy lépés, és benn vagyok az őrület sötét birodalmában, ahonnan nincs visszaút. És akkor jött Jézus! Minden elrendeződött. Bizonyságát adhatom.
Átéltem egy estét a fogházban, amikor elszabadult a pokol.
Átmenő szállítmányt hoztak, olyan embereket, akiket koncentrációs táborokba akartak továbbítani, akiknek semmi reményük sem volt többé a szabadulásra. Ezekre az emberekre egy este rátört a kétségbeesés. Mindenki ordított. El sem tudja képzelni ezt, aki nem volt ott.
Egy egész ház, tele a kétségbeesés zárkáival, ahol mindenki kiabál, dörömböl a falakon és ajtókon. Az őrök idegesek, revolverekkel a mennyezetre lőnek, körbe rohangálnak, egy embert összevernek.
Én a cellámban ülök és azt gondolom: ilyen lesz a pokol! A helyzet leírhatatlan.
Ekkor eszembe jut: Jézus! hiszen Ő itt van. Halkan, egészen halkan azt mondtam a zárkámban: 'Jézus! Jézus! Jézus!' -
És pár perc múlva csönd lett. Hozzá kiáltottam, ezt senki sem hallotta, csak Ő, - és a démonoknak távozniuk kellett.
Azután hangosan énekeltem - pedig szigorúan tiltva volt. Jézusról szólt az ének. Mint egy imádság. Minden fogoly hallotta. Az őrök egy szót sem szóltak, pedig hangosan énekeltem.
Akkor megéreztem valamit abból, hogy mit jelent, ha valakinek élő Megváltója van...
(Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk c. könyvből)
Kapcsolódó bejegyzések:
KÉZ ,AMELY MEGTARTHAT /történet/
Tanulságos történet
Aki elveszítette önmagát.
TANULSÁGOS!