"És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem."

2 Kor 12,9

Amikor valaki dicsekszik minden esetben ellensúlyoz, kompenzál valamit. Az a gyerek, aki a játékaival kérkedik a suliban, valójában magányos és barátokat szeretne. Aki szépségével próbál hencegni, lehetséges, hogy belső ürességét takargatja, csakúgy, mint az, aki erejét fitogtatja, mert a matekfeladatot nem képes megoldani. Aki nagy vagyonára büszke lehet, hogy jellemhibáit rejtegeti.

Amikor dicsekszünk felnagyítjuk egyik pozitív tulajdonságunkat, hogy eltakarjuk vele azt, ami hiányzik belőlünk. Olyanok vagyunk ilyenkor mint Ádám és Éva, akik körülaggatták magukat faágakkal, hogy ne lássa meg Isten, hogy immár meztelenek és ne gyanakodjon, hogy elkövették azt a bűnt, amire előre figyelmeztette őket. Ezért a dicsekvés valójában önmegváltás, ami által magunkat próbáljuk megszervizelni, hogy mindaz, ami elromlott bennünk megjavuljon. De ahogy az első emberpár sem volt erre képes, úgy mi sem vagyunk azok. Lehet, hogy ideig - óráig takargathatjuk szégyenfoltjainkat és az is lehet, hogy páran valóban nem veszik észre, de előbb utóbb lebukunk majd, és akkor mihez kezdünk???

Pál a legjobb megoldásra hívja fel a figyelmünket, a kegyelemre. Hogyan lehetséges az, hogy egy gyarló, alkalmatlan ember is csodákat vigyen véghez? Hát Isten ereje által. Mert a hiányosságainkat nem a pozitív tulajdonságaink fogják helyettesíteni, sem helyrehozni, hanem maga Isten, az Ő kegyelme által! Az a kegyelem lényege, hogy Isten, pusztán szeretetből, csak azért mert kértük rá és nem azért mert megérdemeljük, mindazt, amit elrontottunk helyreállítja. Ezért Pál azt mondja, ha dicsekedni akarsz, akkor tedd ezt gyengeségeiddel, hibáiddal! Mutasd meg mindazt, ahol Isten kegyelme működik az életedben a magad és mások javára! Ha megteszed, megtörténik a csoda: a gyengeséged erővé változik.