„Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

 (János evangéliuma 3. fejezet 21. vers)

Ez a sor egy éjszakai beszélgetés utolsó mondata. Nikodémus, a főtanács előkelő tagjaként félelemmel vegyített érdeklődéssel az éj leple alatt kereste fel Jézust.

Tette mindezt azért, mert egyrészt vágyott arra, hogy többet megtudjon arról az egyszerű galileai tanítóról, aki úgy tanít Isten országáról, mint akinek hatalma van, akinek megjelenése testi-lelki gyógyulást hoz mindenfelé. Ugyanakkor félt hírnevének, vezető pozíciójának, egzisztenciájának elvesztésétől.

S bizony, mily sok Nikodémus van ma is! Akik eljönnek ugyan a gyülekezetbe, talán még lelkesednek is egy-egy prédikáció hallatán, de mikor áldozatot kéne hozni, mikor el kéne indulni, másokat is tanítvánnyá tenni, akkor nem merik, vagy nem is akarják felvállalni, hogy adventisták.

Csakhogy ezt a titkolódzást nem lehet a végtelenségig csinálni. Isten olyan helyzeteket teremt, melyekben ki kell mondanunk, kik vagyunk és kinek az oldalán állunk. (Lásd: Péter a főpap udvarán, majd Jézus mennybemenetele után a főtanács előtt).

Így volt ez Nikodémussal is. Jézus szavai ott visszhangoztak szívében, mikor szót emelt Jézus igaztalan elítélése kapcsán: „vajon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik?” (Ján.7:51)

S az igazi fordulópont számára a Golgota volt. „A titkos beszélgetés fénye beragyogta a keresztet a Kálvárián, és Nikodémus meglátta Krisztusban a világ Megváltóját. Az Úr mennybemenetele után, amikor a tanítványok szétszóródtak az üldözések miatt, Nikodémus bátran színre lépett. Vagyonát a zsenge egyház támogatására fordította, amelyről a zsidók azt hitték, hogy Krisztus halálával eltűnik.

A veszély idején ő, aki korábban olyan óvatos és elővigyázatos volt, sziklaszilárddá vált, erősítette a tanítványok hitét, és rendelkezésre bocsátotta javait az evangéliumi munka elősegítése érdekében. Akik előzőleg tisztelettel hajoltak meg előtte, most csúfolták és üldözték. Evilági javak tekintetében elszegényedett, de az a hite nem fogyatkozott el, ami a Jézussal folytatott éjjeli tanácskozásból serkent.” (E.G.White, Jézus élete 139.o.)

Hiszem, hogy a ma még sötétben bujkáló Nikodémusok számára is a változás egyetlen útja, ha többet gondolkodnak Jézus értük hozott áldozatán, ahogy Pál is írja: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.” (1Kor.1:18)

Melyről tegyen bizonyságot ma egész lényünk, szavaink, tetteink, minden mozdulatunk!