Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.

Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége. Versenyt hirdettek, hogy a legméltóbb ember nyerhesse el ezt az állást.

Elérkezett a nagy nap, és három ember állt ki, hogy megmutassák: méltók „a király megbízható kocsisa cím elnyerésére. Az első ember felugrott a kocsira, és elkezdett villámgyorsan lefelé száguldani, s közben nagyon gyorsan és ügyesen vette be a kanyarokat, időnként elég közel járva a sziklafal széléhez, de nagyon jó idő alatt ért le a hegy aljára. Ahogy leért, a nép vadul éljenzett, és azt kiabálták:

„Ő lesz az! Ő lesz az!"

A következő kocsis csettintett egyet az ostorával, és még gyorsabban száguldott le, mint az első kocsis. A hintó szinte repült lefelé a hegyről, hajszál híján kerülve el a balesetet, de azért biztonságban érve le a hegy aljára, méghozzá rekordidő alatt. A tömeg még hangosabban éljenzett, és azt kiabálta: „Ő lesz az! Ő lesz az!"

A harmadik kocsis felugrott a kocsira, és szilárd kézzel tartva a gyeplőt, elindult lefelé a meredek, kanyargós úton. A tömeg azt várta, hogy még gyorsabb, még lélegzetelállítóbb iramot fog látni. Ez a kocsis azonban a hegy felőli oldalon maradt, minél távolabb a puszta sziklafaltól, óvatosan és magabiztosan vett be minden egyes kanyart. Ahogy leért a hegy aljára, a tömeg csalódottan hallgatott. A király azonban így szólt: „Ő lesz az! Ő lesz az!"

A tömeget meglepte a király választása, de a király tudta, hogy jobb olyan kocsist választani, aki a hegy felőli oldalon, a biztonsághoz közel marad inkább, minthogy szükségtelenül kockára tegye saját és királya életét.

Néha mi is olyanok vagyunk, mint az első két kocsis. A lehető legközelebb merészkedünk a világ „sziklapereméhez (zene, öltözködés, együtt járás, viselkedés), és nem vesszük észre, milyen veszélybe sodorjuk saját magunkat és másokat is. Fontos, hogy közel maradjunk Istenhez és az általa nyújtott biztonsághoz.