Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot. Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk.

Volt egy alhadnagy a második világháborúban, aki a Harvardon szerzett diplomát, és utána csatlakozott a sereghez. Az volt az első feladata, hogy újoncokat győzzön meg arról, hogy kössék meg az amerikai kormány által ajánlott katonai életbiztosítást.

A biztosítás lényege, hogy ha szolgálat közben életüket vesztik, akkor a családjuk kap 10 ezer dollárt. Az alhadnagy remek szónoki képességgel, fennkölt stílusban hivatkozott ezeknek az embereknek a kötelességérzetére, családjuk iránt érzett szeretetükre, és a haza iránti hűségükre, de csalódottan tapasztalta, hogy az előadás végén senki nem akarta megkötni a biztosítást.

Évekkel ezelőtt, egyik üzleti útjáról hazatérve, egy vállalatvezető ajándékokat vitt feleségének. Többek között adott neki egy játékautót, ami világított a sötétben.

Miután a feleség megkapta az ajándékot, leoltotta a villanyt, de a kis autó láthatatlan maradt. A feleség ezt mondta magában: “Ez biztosan csak tréfa lehet.” A férje kiábrándultan jegyezte meg: “Azt hiszem, becsaptak.” Aztán a feleség észrevett néhány francia szót a játékautó oldalán.

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. 

A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. 

A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet. A földművesek méltatlankodva zúgolódtak, hogy biztosan van közöttük egy nagy bűnös.

Amíg minden csődöt mond...

A. Bonar mondta el egy ízben, hogy Skócia hegyes vidékein a juhok néha sziklahasadékokba, keskeny hegyszorosokba jutnak, ahonnan képtelenek feljutni a maguk erejéből. A fű ilyen helyeken nemcsak bő, hanem igen jóízű, édeskés, ezért a juhok néha 5-6 méternyi mélységbe ugranak le, hogy ott jóízű, bő legelőt találjanak, és kedvükre legelészhessenek. Amikor néhány nap múlva lelegelték a füvet, szeretnének feljutni, de nem tudnak, és akkor órák hosszat bégetnek, míg végül a pásztor meghallja a hangjukat.

Jó felelet

Megkérdeztek egyszer egy istenfélő embert, hogy milyen módon tudott megmaradni az engedelmesség útján a Megváltó követésében. Ezt válaszolta: Hallottam Jézus Krisztus hívó szavát, utána indultam, Ő elfogadott, és azóta sohasem mondta, hogy távozzam el...

D. L. Moody  

 ................

Honnan fúj a szél?

Spurgeon egyszer kiment vidékre egy barátja meghívására, aki akkoriban építtetett egy új csűrt. Az új épületnek a tetejére egy szélkakast is felszereltek, amelyen egy bibliai vers díszelgett: "Isten a szeretet".

Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.

A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:

- Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik.

,,... amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza." (Példabeszédek 12:14)

Egy nő hajtott végig egy vidéki úton a fülledt, meleg időben, amikor elhaladt egy idős férfi mellett, aki a defektes gumiját próbálta kicserélni.

Ha egy nő egyedül van, nem lehet elég óvatos - gondolta magában -, de azért remélte, hogy valaki megáll majd segíteni. Amikor senki nem állt meg, visszament. Az idős férfit elgyengülten és verejtékben fürödve találta. ,,Köszönöm" - suttogta az idős úr - ,,Imádkoztam, hogy álljon meg valaki." A nő segítségért telefonált, és megvárta az öregúrral, míg a segítség megérkezett.

Az életmentő fiú.

Egy aggastyán a folyóparton sétált fiával. Elgondolkozva nézték a vízen úszó jégtáblákat. A túlsó parton kisgyermekek játszottak. Egyik gyermek játék közben a vízbe esett és magával sodorta az ár.

- Ram, te megmentheted azt a gyermeket.

A vak ember a mécsessel

Egy nagyváros forgalmas utcasarkán ült egy vak ember, és előtte égett egy kis mécses. Amikor megkérdezték, hogy ha nem lát semmit, minek áll előtte a mécses, ezt felelte: "Nehogy, valaki fellökjön."

Foglalkozzunk csak e szavakkal: "Nehogy valaki fellökjön." Pál apostol valószínűleg ilyesmire gondolt, amikor azt írta levelében, hogy élő levelei vagyunk Krisztusnak.

-     Fél tizenegyig leszünk oda - szóltak be Krisztián szülei, amikor barátaik értük jöttek kocsival, hogy magukkal vigyék a bankettre. - Amíg oda leszünk, maradj itthon, és fejezd be a történelemdolgozatodat!

-     Nem mehetnék el egy kicsit az autóval? - kérdezte Krisztián. Az előző hónapban szerezte meg a jogosítványát. - Ööö..

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt

a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.

Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett.

Belsőlelken sok-sok házikó sorakozott. Kívülről mindegyik szép, takaros volt, és pompásan festettek. Ha arra vetődött egy lelkecske, tátva maradt szeme szája a csodálkozástól. A házak hatalmasak voltak, egyik szebb volt a másiknál. Az emberek azon versengtek egymással melyikük háza vajon a legszebb. Azonban volt egy ház, ami különbözött a többitől és titkokat rejtett, titkokat, melyeket meg akart osztani mindenkivel.

A tónál magasodó Kőszikla a hegy tetején állt.

Tökéletes gyülekezet

- Én csak egy tökéletes gyülekezetnek akarok tagja lenni - kötötte ki valaki.

- Kedvesem, ilyen a földön nincs; majd a Bárány trónja előtt fogja megtalálni. De ha tökéletes gyülekezetem lenne, sem venném fel, mert abban a pillanatban tökéletlenné válna, mihelyt önt felvenném - válaszolt a lelkipásztor.

 A fehér papírlap

 - Minden tekintetben olyan tiszta vagyok, mint egy fehér papírlap - dicsekedett egy asszony.

- Vigyázzon csak, nehogy a Sátán ráírja a nevét - figyelmeztette szomszédasszonya.

Érdekes módon egy kesztyű sok mindenre képes: fel tud venni egy könyvet, búcsút tud inteni, meg tudja vakarni a fejemet, megveregetheti valakinek a vállát, vagy pofon üthet valakit...

Ez a kesztyű azonban semmire sem képes, ha kiveszem belőle a kezemet. Mindössze annyi telik ki tőle, hogy mozdulatlanul heverjen.

Kiabálhatok vele, dühös lehetek rá, megpróbálhatom tanítani, de semmire nem megyek vele. A maga erejéből semmire sem képes. Ha a kezem nincs benne, a kesztyű nem más, mint egy közönséges ruha- vagy bőrdarab.

,,Ő ISMERI A NEVEMET"

Hallottam egy történetet egy idős lelkészről, aki haldoklott. Egy fiatalember, aki szintén lelkész volt, meglátogatta őt és felajánlotta neki, hogy felolvas a Szentírásból.

"Van olyan kedvenc szakaszod, amit szeretnéd, hogy felolvassak, testvérem?" - kérdezte.

"Igen," – válaszolta az idős férfi - "Kérlek, olvasd fel nekem a Krónikák első könyvének első fejezetét."

A fiatalember figyelmesen hangsúlyozva felolvasta a családfákról szóló fejezetet.

Egy vasutas bizonyságtétele. - Ami a vonat számara a váltó, az lett számomra Megváltóm.

Azelőtt a kárhozat mélységei felé haladtam; Krisztus életemnek új irányt adott; most dicső magaslatok felé visz utam...

 A kegyelem. Egy diák tanára minden fáradozása ellené-re sem tudta a tananyagot. Az igazságosság követelte, hogy megbuktassa. Bizonyítványosztáskor azonban kiderült, hogy a diák egész éven át beteg édesanyját ápolgatta, és ezért nem tudott tanulni.

1. A nagy bűnös. Hatalmas erővel hirdette az Igét egy néger evangélista Amerikában. Nagyszámú hallgatóság előtt beszélt a megszentelt életről. Egyik napra temetést hirdetett. Valóban, a szószék alatt állt a koporsó koszorúkkal, virágokkal borítva.

A gyászbeszédből kitűnt, hogy az elhunyt minden elgondolható bűnt elkövetett. Mivel ilyen nagy gonosztevő volt, nem hallgatta el az evangélista az ítélet lélekbemarkoló hirdetését.

A bölcshöz jött valaki,és így szólt hozzá:

-Halld csak,miket beszél rólad a barátod!

A  bölcs félbeszakította:

-Mielőtt elmondanád,áruld el: megszűrted-e a három rostán?

-Miféle rostákon?

-Először is az igazság rostáján.Megvizsgáltad vajon,hogy igaz-e,amit el akarsz beszélni?

-Nem.Én is csak hallottam másoktól.

A bölcs bólintott,és folytatta:

-Azután átbocsátottad-e az öröm rostáján?Még ha nem is igaz,amit el akarsz mondani,de bizonyára jó nekem,és örömet szerez számomra,nemde?

William Barclay írt egy katonai szakaszról, melynek tagjai a második világháború egyik csatájában elveszítették egyik barátjukat, és szerették volna tisztességgel eltemetni.

Találtak egy templomot, mögötte temetővel, amit fehér kerítés vett körül. Megkeresték a papot, és megkérdezték, hogy eltemethetik-e barátjukat a templom temetőjébe.

„Katolikus volt?" - kérdezte a pap.

„Nem" - felelték a katonák.

„Akkor nagyon sajnálom" - válaszolt a pap.

„Mindig szeret a barát, de szükség idején testvérnek bizonyul.” Péld 17,17

Ültem a kocsiban a feljáró előtt, és fogalmam sem volt, mit fogok mondani ismerősömnek, ha kinyitja az ajtót.

Nem úgy készültem, hogy beugrom hozzá boltba menet, de mondott valamit tegnap, ami azóta is szomorúan visszhangzik a fejemben.

A játszótéren ültünk a homokozó deszkaperemén, apróságaink várat építettek a lábunknál, és az ismerősöm pár szóban megemlítette egy belső küzdelmét, ami sok fájdalmat okoz neki.

Sugárzó szeretet.

Egyedül élt. Minden este megvárta a televízió utolsó híradóját, így másnap gyakran fáradt volt. Tudta, több alvásra lenne szüksége.

Az orvosa mondta is, hogy iparkodjon korábban ágyba kerülni, és biztonság okáért megkérdezte, hogy nem kínozza-e álmatlanság?

- Ellankezőleg! Ha megvárom az utolsó híradó végét, akármilyen későn sugározták is, nagyon jól tudok utána aludni - hangzott a válasz.

- De muszáj minden este olyan későig fennmaradnia?- érdeklődött az orvos.

Egy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogy vegyenek valami szépet. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

Az eladó a kezébe adta és a csésze legnagyobb meglepetésére megszólalt:

- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?

Tudod, nem voltam mindig teáscsésze.

Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek.

Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:

- Hagyj békén!

Tízparancsolat

 A vasárnapi iskolából hazatérve, ahol a Tízparancsolatról szólt a tanítás, egy kisfiú megkérdezte az édesapjától: “Apu, mit jelent az, hogy ne garázdálkodj [rosszul értette, a ne paráználkodj parancsot]?” Egy kis szünet következett a kérdés után, majd az édesapa ezt válaszolta: “Fiacskám, ez csak azt jelenti, hogy ne szántsd el a másik ember földjét.” Ez a válasz mindkettejüket kielégítette.

Tévtanítás

A juhok nagy bajba kerülnek, amikor a pásztor kedves szavakkal kezd beszélni a farkasról!

Ha szükségem van valamire, és egy szegény emberhez fordulok - mesélte valaki a rabbinak -, barátságosan fogad, és amennyire tud, segít. Ha egy gazdaghoz megyek, szóba sem áll velem. Mondd, miért ilyen furcsa ez a világ?

- Gyere az ablakhoz, és nézz ki! - mondta a rabbi a látogatójának. - Mit látsz?

Hát mit látnék?! - válaszolta türelmetlenül a látogató. - Látom az utcát, a fákat, a járókelőket, egy fiatalasszonyt a gyerekkocsijával, a botjára támaszkodó öregembert...

HALLOTTAM egy tudósról, aki azt mondta Istennek: Már nincs szükségünk rád. Tudunk embereket klónozni, szívet átültetni és minden olyan dolgot, ami egykor csodának számított. Isten azt válaszolta: Ez szép, de lássuk, hogy valóban nincs szükségetek rám. 

Indítsunk egy emberalkotó versenyt. Az egyetlen szabály, hogy porból kell embert csinálnod.

A tudós beleegyezett és lehajolt a földre egy marék porért. 

Isten rászólt: Na, ne olyan hevesen! Menj és szerezz magadnak saját port!

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:

- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!

- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.

- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.

A kicsi szív nagyot dobbant.

Beszélgetés.

- Mondd apukám, akkor is szeretsz, ha rossz vagyok? - kérdezte egy kislány édesapját. - Szeretlek kicsikém, de nagyon szomorú vagyok. - És ha jó vagyok? - Akkor örömmel szeretlek... - válaszolt az apa.

 Az igazi hála.

Tövis ment egy kutya lábába. Egy jószívű ember kihúzta. Másnap a gyógyult eb egy másik kutyát hozott jótevőjéhez, és okos szemeivel mintegy arra kérte, hogy húzza ki a tövist társa lábából is.

Mulandóság

Körülbelül 200 évvel ezelőtt felnyitották Nagy Károly sírját.

A halott hódító ülőhelyzetben volt, királyi öltözetben, csontos kezében a jogart tartva, és térdén egy Újszövetség feküdt, amelyben Márk 8: 36-ra mutatott élettelen ujjával: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"

Segítség

Karl Menninger, a híres pszichiáter egyszer előadást tartott a szellemi egészségről, és válaszolt a hallgatók által föltett kérdésekre.

Amikor az öregasszony egy dolgos, de egyszerű élet végén meghalt, rögtön ott volt a hosszú sorban és nyugodtan haladt ő is a legfőbb Bíró felé. Amint a célhoz közeledett, egyre inkább tisztán hallotta az Úr szavait.

Az egyikhez így szólt: - segítségemre siettél, amikor az autósztrádán megsebesültem és bevittél egy kórházba, gyere be a Paradicsomba!

Egy másiknak pedig ezt mondotta: - Te uzsora - kamat nélkül kölcsönöztél egy szegény özvegynek, ezt is nekem tetted, gyere be Te is.

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tűnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.

Édesapja szakács volt. Kézen fogta őt és elvitte a munkahelyére. Fogott három fazekat és vizet forralt bennük.

Amikor forrni kezdett a víz, az egyikbe sárgarépát, a másikba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott.

Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért.

Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel a segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével. Kifejtette ezek összefüggését, egymásra hatását, majd ezek figyelembevételét ajánlva elköszönt.

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.

Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba. Bátran életét adta, mikor megmentett egy másik katonát.

Amikor az apa megtudta, mélyen gyászolta egyetlen fiát. Hónapokkal később, épp Karácsony előtt kopogtattak az ajtón. Egy fiatalember állt az ajtóban, hatalmas csomaggal a kezeiben.

Egy este az öreg cherokee indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik. Azt mondta:

-Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.

Egyikük a Rossz.   A düh, irigység, féltékenység, sajnálat, szánalom, kapzsiság, erőszak, önsajnálat, bűntudat, harag, kisebbrendűség, hazugság, hamis büszkeség, felsőbbrendűség és az ego.

Másikuk a Jó.  Az öröm, béke, szeretet, remény, nyugalom, alázat, kedvesség, jóindulat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és a hit.

Élt a király palotája mellett egy koldus. Egyik nap meglátott egy hirdetést kifüggesztve a palota kapuja mellett. A király nagy vacsorát rendez. Mindenki, aki királyi ruhába öltözik, bemehet az ünnepségre.

A koldus továbbment. Végignézett a rongyain, és felsóhajtott. Biztos, hogy csak a királyok és családtagjaik hordanak királyi ruhát, gondolta.

Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves

kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is

vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt,

hogy milyen szerencsés családban él.

Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy

éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa

megkérdezte fiát.

- Nos, mit gondolsz erről az útról?

- Nagyon jó volt apa!

Volt egy hegymászó, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a

dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.

Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett. Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A csillagokat és a Holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel.

Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta.

A történet egy öregemberről szól, aki Kentucky hegyei közt élt fiatal unokájával.

Minden reggel a nagyapa korán kint ült a konyhában, és olvasta régi, megviselt Bibliáját.

Az unokája, aki ugyanolyan szeretett volna lenni, mint ő, mindenben utánozni igyekezett a nagyapját. Egyik nap megkérdezte, „Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát úgy, mint te, de nem értem azt, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?”

A nagyapa, aki közben szenet tett a tűzre, csendesen odafordult hozzá, és azt mondta: „Fogd meg ezt a szenes kosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!” A fiú úgy tett, ahogy mondták neki, bár az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért volna a házhoz.

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.

- Megőrültél, kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában,

a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.

A nagy bűnös. Hatalmas erővel hirdette az Igét egy néger evangélista Amerikában. Nagyszámú hallgatóság előtt beszélt a megszentelt életről. Egyik napra temetést hirdetett. Valóban, a szószék alatt állt a koporsó koszorúkkal, virágokkal borítva. A gyászbeszédből kitűnt, hogy az elhunyt minden elgondolható bűnt elkövetett. Mivel ilyen nagy gonosztevő volt, nem hallgatta el az evangélista az ítélet lélekbemarkoló hirdetését. A beszéd végén sokak szemében könny csillogott.

Egyszer történt egy hajótörés, amit csak egy ember élt túl. Őt a víz egy lakatlan sziget partjára vetette. Azon imádkozott nap mint nap, hogy jöjjön és mentse meg valaki. Mindennap kémlelte a horizontot, hátha meglát egy hajót, ami megmentheti, de hiába. Végül, beletörődve sorsába, épített magának egy kis kunyhót a szigeten.

Aztán egy napon, amikor elment halászni, hogy legyen aznapra is mit ennie, szörnyű dologra ért vissza. Az egész kunyhó lángokban állt!

Az Ember elment a Bölcshöz:

- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!

- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.

- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.

Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,

csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.

Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.

Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.

Két utazó. Egy öreg utazó-evangélista vonaton utazott. Beszélgetésbe kezdett egy kedves arcú fiatalemberrel.

- Én utazó vagyok - szólt a fiatalember pár általános megjegyzés után. Az evangélista a sok ezer kilométerre gondolt, amelyet életében megtett, s így válaszolt:

- Az vagyok én is. - Az üzletág, amiben utazom: drágakövek - folytatta a fiatalember. Az evangélista a mennyei drágakövekre gondolt, amelyekre minduntalan felhívta az emberek figyelmét, ezt felelte:

- Nálam is ez az eset.

 A mindig nyitott út. - Most nem szabad apukához bemenni, zavarod - szolt az anya kislányához.

- De én bocsánatot kérni megyek - fellebbezett a kicsike.

- Akkor mehetsz... - engedett az anya.

Átszögezett kezek. Papot hívtak rokonai a hívő öregasszonyhoz.

- Itt hozom bűnei bocsánatát - szolt a megérkező pap.

- Mutassa a kezet! Át van szögezve? Mert nekem csak át-szögezett kéz hozhat bűnbocsánatot - hangzott a szív mélyéről jövő válasz.

Átszögezett kezek. Papot hívtak rokonai a hívő öregasszonyhoz.

- Itt hozom bűnei bocsánatát - szolt a megérkező pap.

- Mutassa a kezet! Át van szögezve? Mert nekem csak át-szögezett kéz hozhat bűnbocsánatot - hangzott a szív mélyéről jövő válasz.

 Nem illik. - Megállj csak, megmondalak apukának, ha hazajön - szolt az édesanya kislányához, aki rossz fát tett a tűzre.

- De anyuka én bocsánatot kértem, és amiért egyszer bocsánatot kértünk, nem illik előhozni többet - tiltakozott a kicsike.

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra.

 Szép pecsét. Az Amerikai Baptista Missziószövetségnek beszédes pecsétje van. Egy oltár van rajta, meg egy eke; a kettő között egy tulok áll. Alatta ez a felírás olvasható: Kész mind a kettőre! - kész az eke elé hosszú, nehéz barázdákat vonni; kész az oltárra áldozatul elégni.

 Két utazó. Egy öreg utazó-evangélista vonaton utazott. Beszélgetésbe kezdett egy kedves arcú fiatalemberrel.

A gyülekezet tükre

Egy gyülekezet ifjúsági termében egy nagy táblázat látható. A táblázaton találjuk minden gyülekezeti tag nevét, és minden egyes név után ott az összeg, amennyit az illető havonta adakozott. Némelyik hónap rovatában piros keresztet láthatunk.

- Ez abban a hónapban lázas volt - szolgált magyarázattal a lelkipásztor. Egy név után minden hónap rovatában fekete kereszt volt. - Ez egész éven át semmit sem adakozott - halott... - mondta szomorúan a lelkipásztor.

Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:

- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.

- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám - válaszolta a kis szent -, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények.

Kínában, egy víz hordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig teljes adag vizet szállított.

A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Mindennap a víz hordozó csak másfél edény vizet szállított a házba.

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.

- Valahogy majd csak elleszek; mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele.

Néhány évszázaddal ezelőtt az egyik kolostorban élt egy szent, aki életével elégedett és boldog volt. Az egyik napon, amikor a konyhában mosogatott, megjelent neki egy angyal és így szólt:

- Az Úr küldött engem, hogy tudomásodra hozzam, itt az ideje annak, hogy az örökkévalóságba költözz.

- Megköszönöm, Úristen neked azt, hogy gondolsz rám - válaszolta a kis szent -, de amint te is látod, előttem tornyosulnak ezek a mosatlan edények. Nem akarok udvariatlan és hálátlan lenni, de nem várhatna egy kicsit az örökkévalóság rám addig, amíg a munkámat befejezem?

JÉZUS  NÁLAD  IS  ZÖRGET

Egy festőművész befejezte azt a festményt, amelyen dolgozott. János Jelenéseinek könyvéből azt a jelenetet ábrázolta, amikor Krisztus így szól: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek” (3,20). 

A festő kisfia megszólalt: 

 Egy dolgot nem jól festettél. Kívül az ajtón nincs kilincs. Hiszen így az Úr 

Jézus nem is tud bemenni! 

Csak akkor mehet be – magyarázta az apja –, ha belülről kinyitják az ajtót,  és ha Őt behívják.

Volt egyszer egy király, aki hosszú utazásra készült, elhagyni országát, városát, háza népét. Mielőtt elindult volna, a palotáját választott őreire bízta. A pompás királyi palotának volt három nagy kapuja, az egyik nyugatra, a másik délre, a harmadik északra nyílott. Díszes termek megszámlálhatatlan sokasága volt a palotában, tele a királyi ősöket ábrázoló festményekkel, gazdagon hímzett palástokkal, rubin- zafír- smaragdköves gyűrűkkel, nyakláncokkal

A látogatás 

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább. 

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak. 

- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi. 

- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni? 

- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek.

Jól töltöttük az időt...

Két emelet között elromlott az áruházi lift. Az eladók közölték az üzletvezetővel, hogy jó lesz sietni a javítással, mert egy idősebb hölgy szállt be csak, és teljesen egyedül egy vasketrecben? - az ilyen idős embereknél sosem lehet tudni... Az üzletvezető bizonyosságot akart, és lekiáltott a liftaknába:

- Teljesen egyedül tetszik lenni?

- Nem, nem vagyok egyedül! - volt a meglepő és megnyugtató válasz.

Kik a szentek?

Egy gyermeket elvitt a nagynénje egy székesegyházba. Ámulva nézte a hatalmas festett ablakokat s a rajtuk beáradó fényt.

- Kik azok az ablakokra rajzolt emberek? - kérdezte félénken.

- Szentek.

- Most már tudom, hogy kik a szentek: olyan emberek, akik engedik, hogy átragyogjon rajtuk a világosság - suttogta a kicsi csendesen.

 A bájosság receptje.

Egy kedves hívő öregasszonyt megkérdeztek, hogy hogyan őrizte meg üdeségét, mit használt, hogy ilyen bájos maradt.

Egy életre szóló lecke

Volt egyszer egy csoport béka...

... akik versenyezni akartak.

Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni.

Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és bíztassák a békákat.

Elkezdődött a verseny...

De...

A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára.

Ilyeneket mondogattak:

"Oh, de fárasztó!!!

Sosem fognak feljutni!"

Vagy:

"Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!"

A békák kezdtek lemaradozni...

A nyíl a célba talált

Van egy társaság, amely evangéliumi traktátusokat küld postán olyanoknak, akiket máskülönben nem lehet elérni. Az egyik iratnak ez volt a címe: "Készülj Istened elé!" Egy levélborítékban ezt a traktátust elküldték egy istentelen, léha életet élő ifjú címére. A fiatalember kedvetlenül ült a szobájában, amikor behozták neki a postát, és köztük volt ez a levél is.

- Mi ez? - kiáltott fel, amikor felbontotta a levelet. "Készülj Istened elé!" Vajon ki volt az a vakmerő, aki nekem küldte ezt a felszólítást?

    Istennel beszélget egy ember:

     -Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.

Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek, hogy betekintsen.

A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett csorogni a nyála.

Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.

Mindegyiknek egy hosszú nyelű kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez.

 Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.

A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta.

Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.

Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.

Karácsonyhoz közeledvén ez a tanmese szerintem aktuális: Volt egyszer egy réges-régi, fenséges fa, amelynek ágai szinte az eget súrolták. Amikor virágba borult, különféle színű, alakú és nagyságú pillangók…

egész serege táncolta körül, amikor pedig gyümölcsöt hozott, messze földről felkeresték a madarak. Ágai kitárt karokkal üdvözölték a szelet, és aki csak látta, elámult fenséges szépségén.

És volt egy kisfiú is, aki mindennap ott játszadozott a fa alatt, mígnem az ősöreg fa valósággal beleszeretett a gyermekbe.

Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte. Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony őt is utolérte. Nagy bajában, öregségében csak a legkisebb fia ápolta. A másik kettő ezalatt élte világát: szép feleséget, jó cimborákat szereztek.

Mégis, mielőtt meghalt volna a gazdag ember, úgy rendelkezett, hogy sok-sok aranyát a legidősebb fia kapja. Szép, tornyos házát, száz hordó borát a középsőnek ajándékozta, a legkisebbnek pedig nem hagyott egyebet egyetlen búzaszemnél.

Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a halálos hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt. A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy egy méternyit sem látott előre. Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a szélfútta hó és jég leverte lábáról. Bár tudta, hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni, merre menjen.

Jim Davis, aki egy fűszerüzletben volt eladó, szerette a munkáját, és büszke volt arra, hogy milyen jó munkát végez. Ám az nagyon fel tudta bosszantani, ha fegyelmezetlen gyerekeket látott, és olyan szülőket, akik kiabáltak gyermekeikre, de semmit sem tettek annak érdekében, hogy helyreigazítsák utálatos viselkedésüket.

Egy este Jim éppen az egyik vásárlóval volt elfoglalva, aki mindenfélével telepakolta a bevásárlókocsiját.

Egyszer egy festő festett egy gyönyörű képet, a szobája legszebb részére függesztette, és senkinek nem adta el. Néhány hónap múlva a művész hallott egy kórházban fekvő, nagyon beteg és szomorú kislányról.

Úgy döntött, hogy meglátogatja. Elvitte neki a gyönyörű, féltett festményét is. Amikor megérkezett, szívszorító látvány fogadta: Egy sápadt, beteg kislány az ablakon kitekintve nézte a szemben álló ház ereszén lévő fecskefészket.

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy egy nagy titkot őriz egy varázs ládában, ami az élet minden területén sikeressé teszi, és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, még meg is próbálták ellopni a ládát, mind hiába. Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta élni őket.

 "Egy misszionárius járta a környéket, hogy elvigye az evangéliumot az embereknek. Éppen odaért egy meglehetősen omlatag többemeletes házhoz, amely biztosan több száz éves volt. Egy régi falépcső vezetett meredeken felfelé, ahol a tetőtérben volt még egy kis lakás. Hirtelen megállt a lépcsőn félúton, mert mintha egy hangot hallott volna énekelni.

(Ez a történet Charles Swindoll Improving Your Serve c. könyvében jelent meg, Dallas: Word, 1981..Ezt a történetet a néhai Pete Marshallnak, az Egyesült Államok Szenátusa volt káplánjának tulajdonítják.)

Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

– Milyenek itt az emberek? – tudakolódta.

– Hová valósi vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.

– Athéni vagyok.

– És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.

– Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző.

 Mindig akkor van baj, ha a beteg feladta a küzdelmet.

Az élni akarás a legjobb orvosság.

Galambos bácsinak hosszú betegség után elment az életkedve. 

Az egyik nap Galambos bácsi maga mellé ültette a feleségét.

- Elmegyek, anyjuk. Nincs már nekem miért élnem.

​

Galambos néni megfogta a férje lesoványodott, vékony kezét, és ránézett az öregre.

- Hát én? Én már nem számítok? Énértem nem érdemes élned?

Az asszony hangjában annyi szeretet volt, hogy attól három haldokló is meggyógyult volna.

Az éjszaka legsötétebb szakaszában a kapitány óvatosan kormányozza a hadihajót a ködlepte vízen. Összehúzott szemmel kémleli a párás sötétséget, fürkészi a látótávolságon kívül leselkedő veszélyeket. A legrosszabb sejtelmei válnak valóra, amikor előttük erős fény villan fel a láthatáron.

A katasztrófát elkerülendő, sietve rádióüzenetet küld a közeledő hajónak:

Itt Jeremiah Smith kapitány beszél!

Ha te is úgy gondolod, hogy a sofőrök hihetetlen kifogásokkal képesek előrukkolni, csakhogy megússzák a büntetést, meg kellene nézned, milyen történetek kerülnek a biztosítótársaságok baleseti bejelentő papírjaira. Nemrég a Toronto Sun nevű újság megjelentetett párat ezek közül a tényleges bejelentések közül:

„Egy gyalogos nekem jött, és a kocsim alá került".

-     Fél tizenegyig leszünk oda - szóltak be Krisztián szülei, amikor barátaik értük jöttek kocsival, hogy magukkal vigyék a bankettre. - Amíg oda leszünk, maradj itthon, és fejezd be a történelemdolgozatodat!

-     Nem mehetnék el egy kicsit az autóval? - kérdezte Krisztián. Az előző hónapban szerezte meg a jogosítványát. - Ööö... kölcsön kell kérnem egy könyvet Oszkártól. Nem maradok sokáig.

-     Szó sem lehet róla - mondta az édesapja.

Van egy régi haszid mese egy asszonyról, akit Anna Kebbicsnek hívtak. Mást sem csinált, csak panaszkodott Egész nap így siránkozott:

„Olyan kevés pénzem van, a ruháim ócska rongyok."

„Olyan rossz az egészségem, a hátam olyan, mint Jerikó falai."

„Olyan messziről kell cipelnem a vizet, hogy a lábaim olyanok, mint egy-egy görögdinnye."

„A házam olyan kicsi, hogy alig tudok megmozdulni benne."

„A gyermekeim olyan ritkán látogatnak meg, hogy lassan már meg sem ismernek."

Egy reggel Anna Kebbics arra ébredt, hogy viszket az orra.

Egy  tehetős nagybirtokos, aki hűséges keresztyén ember volt, a birtokain foglalkoztatott embereknek egy alkalommal igen eredeti és mély benyomást keltő prédikációt tartott.

Egyik napon birtokának legforgalmasabb pontjain felhívásokat függesztett ki, a következő szöveggel:

 - Jövő hétfőn délelőtt tíztől tizenkettőig az irodámban vagyok található. Ebben az időpontban kész vagyok valamennyi alkalmazottam kifizetetlen számláját kiegyenlíteni.

Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószínűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot:

1. az egyiptomi nagy piramisok

2. a Taj Mahal

3. a Grand Canyon

4. a Panama-csatorna

5. az Empire State Building

6. a Szent Péter-székesegyház

7. a kínai nagy fal

Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával.

Évekkel ezelőtt egy farmernak földje volt az Atlanti-óceán partvidékén. Folyamatosan bérmunkásokért hirdetett. A legtöbb ember vonakodott, hogy a partvidéki farmokon vállaljon munkát. Rettegtek a szörnyű viharoktól, amik az óceán partvidéken tomboltak végig, pusztulásig rombolva az épületeket és a gabonát.

Amikor a farmer elbeszélgetett az állásra jelentkezőkkel, folyamatosan a megszokott visszautasításba ütközött.

Végül egy alacsony, sovány, középkorúnál idősebb férfi közeledett a farmerhoz.

Tóni és az iskolabusz

„Eszembe jutott a hófúvásba keveredett iskolabuszról szóló történet. Az autóbusz lecsúszott az útról és a hó fogságába esett. A buszvezető tudta, hogy órák is elmúlhatnak, mire megtalálják őket, mivel egy elhagyatott vidéki úton voltak. Ezért a busz motorját bekapcsolva hagyta, ő pedig elindult segítségért.

Előzőleg megkérte a 12 éves, komoly és felelősségteljes Tónit, hogy vigyázzon a gyerekekre, míg ő visszatér a segítséggel.

Mikor magához tért, három kérdés villant fel gondolataiban. Hol van? Kicsoda is ő voltaképpen s mi dolga? Mi van a társaival?

Az elsőt rögtön el is vetette, hisz semmi jelentősége. A harmadikra meg úgyis megkapja a választ, ha itt az ideje.

De a második ., az nem hagyta nyugodni. Egyszer csak megszólalt egy Hang, ami mintha valami időtlen távolságból, s mégis egyidejűleg benne, a lelke legmélyén hangzott volna.

Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.

Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.

Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta:

"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt.

Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogya helyzet pozitív oldalát kell néznie.

Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:

Ezt egyszerűen nem értem.

Azt mondják, az ifjú Károly herceg egyszer egy parasztnál szállt meg. Feltűnt neki a polcon fekvő öreg Biblia.

-- Szokta olvasgatni a bibliát?--kérdezte a parasztot.

-- Hogyne szoktam volna --felelte--, minden nap egy fejezetet Felség!

Mikor a paraszt kiment a szobából, egy aranyat tett a herceg a Biblia lapjai közzé és visszatette a polcra. A herceg búcsúzáskor buzdította a parasztot, hogy csak olvassa továbbra is szorgalmasan a Bibliát, nagy kincset fog találni benne.

Balogné a moziból jött. Nagyszerű volt! Egészen hatása alatt állt mind­annak, amit átélt.

Nálunk is így kellene lenni — gondolta magában.

Sze­retném, ha az én férjem is olyan lenne, mint ez ott a vásznon.

Milyen szépen ment ott minden! Milyen kedves volt az a feleségéhez! Mindig ho­zott virágot és mindig milyen udvarias volt! A ruhája és a kinézése is milyen finom és ápolt volt!

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.

- Megőrültél, kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!

Egy férfi, aki munkahelyi balesetet szenvedett, kártérítési kérelmet nyújtott be a biztosítótársasághoz. A biztosítótársaság részletesebb tájékoztatást kért a baleset körülményeiről, mire emberünk a következő magyarázó levelet küldte:

Tisztelt Uraim!

A következőkben kérésükre részletesen kifejtem munkahelyi balesetem körülményeit, melyekről a formanyomtatvány 11-es pontja alatt, a sérülés okát tudakoló kérdésre válaszolva adtam tájékoztatást.

A bájosság receptje.

Egy kedves hívő öregasszonyt megkérdeztek, hogy hogyan őrizte meg üdeségét, mit használt, hogy ilyen bájos maradt.

- Ajkamra egész életemben igazságot, hangomra imádságot, szememre könyörületet, kezemre jótékonyságot, alakomra egyenességet a szívemre pedig mennyei szeretetet használtam - válaszolta mosolyogva.

Szelídség.

Stockmayer Ottó szolgálója egyszer leejtette a teli leveses tálat.

Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte. Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony őt is utolérte. Nagy bajában, öregségében csak a legkisebb fia ápolta. A másik kettő ezalatt élte világát: szép feleséget, jó cimborákat szereztek.

Mégis, mielőtt meghalt volna a gazdag ember, úgy rendelkezett, hogy sok-sok aranyát a legidősebb fia kapja.

Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.

Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi.

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy az éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.

Egy fagyos reggelen egy katona visszafelé igyekezett a barakkjába.

Egy férfi, aki munkahelyi balesetet szenvedett, kártérítési kérelmet nyújtott be a biztosítótársasághoz. A biztosítótársaság részletesebb tájékoztatást kért a baleset körülményeiről, mire emberünk a következő magyarázó levelet küldte:

Tisztelt Uraim!

A következőkben kérésükre részletesen kifejtem munkahelyi balesetem körülményeit, melyekről a formanyomtatvány 11-es pontja alatt, a sérülés okát tudakoló kérdésre válaszolva adtam tájékoztatást.

  Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.

  Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi.

(Ez a történet Charles Swindoll Improving Your Serve c. könyvében jelent meg, Dallas: Word, 1981..Ezt a történetet a néhai Pete Marshallnak, az Egyesült Államok Szenátusa volt káplánjának tulajdonítják.)

Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.

A tiszta, mélykék víz lágyan nyaldosta a partot, minden egyes könnyű hulláma gyöngéden felkapott néhányat a parti kavicsokból, s játékos sistergéssel arrébb lökte őket. A sima, nedves kavicsok szinte szikráztak a ragyogó napsütésben. Kihívó pirosak, szerény krémszínűek, komoly feketék, művészien tervezett csíkosak... mindre gyönyörűség volt ránézni.

Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.

Pár mérföldnyire a kolostortól lakott egy öreg remete, akiről sokan azt tartották, hogy próféta.

-Miatyánk, aki a mennyekben vagy..

-Igen?

-Ne szakíts félbe, imádkozom!

-De – ENGEM szólítottál!

-Téged szólítottalak? Én ugyan nem.Én csak imádkozom.

-Miatyánk aki a mennyekben vagy..

-Na, már megint!

-Mit megint?

-ENGEM szólítottál.  Azt mondtad. „Miatyánk aki a mennyekben vagy”. Nos, itt vagyok. Mit szeretnél?

-Ó, én igazán nem akartam semmit. Tudod, egyszerűen csak elmondtam a napi imámat. Mindig elmondom a Miatyánkot.

Élt egyszer három jó barát. Barátságuk azzal kezdődött, hogy mindhárman ugyanazon a napon születtek, egy iskolába jártak, s mindig egymás mellett ültek. Később azonban sorsuk három irányba sodorta őket: egyikük tanár lett, a másik orvos, a harmadik pedig, mivel igen alacsony termetű volt, elszegődött a cirkuszba bohócnak.

A három jó barát gyakran találkozott egymással, egészen addig a napig, míg mindhárman egy autóbaleset áldozatai nem lettek. A mennyország kapuja előtt találkoztak, ismét nagy jókedvvel.

Egy lelkész gyülekezete egyik tagjával meglátogatta az egyik gazdag gyülekezeti tagot. Adományokat gyűjtöttek egy ember számára, aki szívinfarktust kapott. A betegnek nem volt társadalom-biztosítása, és nem tudta kifizetni a kórházi költségeit. 

A gazdag ember barátságosan üdvözölte a lelkészt és kísérőjét, és meghallgatta, ahogy a lelkész röviden leírta a beteg ember kétségbeejtő helyzetét. 

Egy nagylelkű adományt kérnénk - fejezte be a lelkész. 

Ki a beteg?

Élt a király palotája mellett egy koldus. Egyik nap meglátott egy hirdetést kifüggesztve a palota kapuja mellett. A király nagy vacsorát rendez. Mindenki, aki királyi ruhába öltözik, bemehet az ünnepségre.

A koldus továbbment. Végignézett a rongyain, és felsóhajtott. Biztos, hogy csak a királyok és családtagjaik hordanak királyi ruhát, gondolta.

Néhány évtizeddel ezelőtt egy ember nagyon nagy célt tűzött ki maga elé. Mivel ráadásul hajlíthatatlan akarattal rendelkezett, hosszú ideig felül tudott kerekedni minden ellenálláson és ellenfélen, sőt legnagyobb ellenfelével, Istennel is megpróbálta ezt megtenni.

-Isten pedig nincsen - jelentette ki egyik barátjának, aki egyszer véletlenül mondott valamit Istenről.

Van egy régi haszid mese egy asszonyról, akit Anna Kebbicsnek hívtak. Mást sem csinált, csak panaszkodott Egész nap így siránkozott:

„Olyan kevés pénzem van, a ruháim ócska rongyok."

„Olyan rossz az egészségem, a hátam olyan, mint Jerikó falai."

„Olyan messziről kell cipelnem a vizet, hogy a lábaim olyanok, mint egy-egy görögdinnye."

„A házam olyan kicsi, hogy alig tudok megmozdulni benne."

„A gyermekeim olyan ritkán látogatnak meg, hogy lassan már meg sem ismernek."

Egy reggel Anna Kebbics arra ébredt, hogy viszket az orra.

Zsebóráért malom

Egy szegény koldusfiú egy magányos malomnál éjjeli szállást kért. Kérését a malom jószívű lakói teljesítették. A szoba a földszinten volt. A langyos nyári éjszakán nyitva voltak az ablakok. Éjféltájban felébredt a fiú. Meghallotta, hogy a molnár ezüst zsebórája a falon ketyegett és nem tudott újra elaludni. Különös gondolatok támadtak szívében. A gonosz ezt súgta neki: vedd el az órát, tűnj el vele, s azután tedd pénzzé! Mind tolakodóbbakká váltak e gondolatok, egyre hevesebb lett a kísértés; végül nem tudta, hogy hogyan szabaduljon.

Egyszer a falusiak elhatározták, hogy esőért imádkoznak. Az ima napján mindenki kivonult a mezőre, de csak egy kislány volt, aki hozott magával esernyőt. Ez a HIT.

Amikor egy egyéves gyermeket a levegőbe dob az apja, nevet, mert tudja, hogy el fogoja kapni. Ez a BIZALOM.

Amikor éjjel aludni térünk, nincs rá biztosíték, hogy reggel felébredünk. Mégis beállítjuk az ébresztőórát.

Ez a REMÉNY.

Hol volt. hol nem volt, volt egyszer hegycsúcs. ahol három kis fácska állt és arról álmodozott, mi lesz majd belőle, ha megnő.

Az első fácska vágyakozva nézett fel a csillagokra, amelyek úgy szikráztak fölötte, akár a gyémánt. „Szeretnék kincsesláda lenni!” kiáltott fel. „Beborítva arannyal és telve gyönyörű drágakövekkel. Én leszek a legcsodálatosabb kincsesláda az egész világon!”

A második tekintetével követte a kis patakot, ami szokott útján csörgedezett a tenger felé.

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. 

A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. 

A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet.

Jó ember ritkán téved

A józan észt kivételes tehetségként kell fogadnunk.

Az érző szívet kiváló tulajdonságként kell ünnepelnünk.

Az elme még nem gondolat, ahogy a bölcsesség még nem út.

A szív, még nem szeretet, ahogy az érzelem, még nem igazi jóság.

Ha azt kívánod, hogy megbecsüljenek, tudj megbecsülni másokat.

Nincs oly kiválóság, melynél nagyobb ne volna.

Tudd értékelni a jót, és magad se akarj jobb lenni a jónál.

A túlzásba vitt jóság bántó és sértő lehet.

A virágok. Egy japán lányka, mikor a vasámapi-iskolában arról volt szó:

-Hogyan dicsőíthetjük életünkkel az Úr Jézust? - mondotta el:

- Tavasszal édesanyám egy marék fekete magot ültetett el. Semmi szépség nem volt rajtuk.

Mikor azonban kikeltek és megnőttek, gyönyörű szép virágokat hoztak. Egy napon eljött hozzánk kis barátnőm és így kiáltott fel:

- De pompásak ezek a virágok, ezekből nekem is kell! - és megkérte anyámat, hogy adjon neki a magjából.

Tudom magam is...

A dereka majdnem beleszakad, ahogy a kőlapot emelte a kertben. A szomszéd átkiáltott:

- Várj, segítek!

- Hagyd csak, tudom magam is... - felelte.

Az idegen a kávéházban már félórája kereste az utcát a térképen. A pincér megkérdezte:

- Segíthetek?

- Tudom magam is... - felelte.

A mély sebből az ujján ömlött a vér. Felesége megkérdezte:

- Bekötözzem?

- Tudom magam is... - felelte.

A létra tetején állt, kezében az új, nehéz függöny meg a csavarhúzó, meg kellett húzni a karnist tartó csavart.

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés...

A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit:

- Megőrültél, kiscsavar! Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!

A vasgerendák nem hittek a fülüknek:

- El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!

Két koldus lakott az egyik falu mellett.

Az egyikük vak volt,a másiknak nem volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő,amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak,szüntelen haragban álltak

egymással.Ellenségek voltak,nem barátok.

Amikor az erdő kigyulladt,a két koldus elgondolkozott egy pillanatra

A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizlibokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan, mintha sírna a bokor. A kertész úgy érezte, mintha beszélne hozzá, és ezt mondaná: Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél. Nem látod, milyen szépen fejlődök?

Az 1800-as években egy angol Kaliforniába utazott aranyat keresni. 

Miután több hónapig kutatott arany után, nagyon megszedte magát. Hazafelé vezető útján megállt New Orleans-ban. 

Nem sokkal odaérkezése után egy csődülethez ért, ahol az emberek mind ugyanabba az irányba néztek. Ahogy közeledett az összesereglett tömeghez, rájött, hogy egy rabszolga-árverésre gyűltek össze. Angliában már több éve betiltották a rabszolgatartást, így a fiatalembert odahajtotta a kíváncsiság, hogy megnézze, hogyan kerül valaki másnak a tulajdonába.

,,Boldog ember az, aki a kísértésben megáll, mert elveszi az élet koszorúját, amelyet az Úr ígért az Őt szeretőknek" (Jak 1,12)

Az öreg néger rabszolgának, Samuelnek, aki az USA déli államainak egyikében élt, szerencséje volt, mert jóságos urat szolgálhatott. Ura szeretettel ,,Sam"-nek szólította, és teljes bizalommal volt iránta. Csak egy dologban volt Sam mindig nagyon szomorú, és ezért minden nap imádkozott.

II. Frigyes porosz királyt (1712-1786) már életében Nagy Frigyesnek nevezték, mert valóban nagy államférfi volt. Ezen felül azonban népe is nagyon szerette, főleg igazságosságát értékelték. Idős korában kellő tisztelettel egyszerűen csak így emlegették: az Öreg Frici. Nemegyszer elvegyült a népe körében, hogy megismerje gondjaikat-bajaikat. Másrészt senkinek sem kellett félnie attól, hogy ügyéven magához a nagy királyhoz forduljon. 

Egyszer az Öreg Frici egy börtön keresett fel.

Mi a jelentéktelen?

Egy óceánjáró utasa állandóan szenvedett a tengeri betegségtől. Napról napra gyengének, nyomorultnak érezte magát, és ha van idő, amikor az ember képtelen arra, hogy az Úrnak szolgáljon, akkor ez bizonyára a tengeri betegség időszaka. Amint ez az ember is ilyen gyötrő és tehetetlen állapotban feküdt a kabinjában, egyszerre felzúgott a hajósziréna: "Ember a vízben!" A mentési munkálatok azonnal megindultak, és ebben a beteg ember is szeretett volna részt venni, de képtelen volt bármit is tenni ilyen állapotban.

Lelkének az üdvösségébe került

- Vajon mit érhet ez a birtok? - kérdezte egy utazó a társát, amikor egy gyönyörű szép kastély előtt haladtak el.

- Az árát nem tudom biztosan, de azt tudom, hogy mibe került a tulajdonosnak ez a birtok és a föld.

- Nos? Szeretném tudni.

- Ráment a lelkének az üdvössége.

D. L. Moody

.................

Engedelmes mindenek felett

Tegyük fel, hogy ezt mondom a fiamnak:

- Vilmos, eredj és hozz nekem egy pohár vizet!

Egy délután egy buszsofőr 40 gyermeket vitt hazafelé az iskolából. Ahogy a busz egy meredek lejtőhöz ért, elromlott a fék. Balra nem irányíthatta a buszt a sofőr egy magas töltés miatt, jobbra pedig mély szakadék volt.

Ahogy a busz robogott lefelé a hegyről, a sofőrnek eszébe jutott, hogy a hegy aljánál van egy keskeny kapu, ami egy mezőre vezet. Úgy döntött, hogy megpróbálja a buszt a kapun át a mezőre irányítani, hátha ott sikerül biztonságban megállni.

Elmondták nekem, hogy a németországi Hannover városában élt egy grófnő, aki sem Istenben, sem az örökkévalóságban nem hitt. Még az életében megparancsolta, hogy rendkívül erős, sziklakeménységű sírboltba helyezzék testét a halála után, és a kőlapokat hatalmas, erős vaspántokkal erősítsék meg, hogy semmiféle erő ki ne nyithassa a sírboltot. Azt kívánta, hogy olyan erős legyen a sírja, hogy azt sem emberi, sem természetfölötti erő ki ne nyithassa...

Nem szégyelte magát

Carey Vilmosról, az áldott misszionáriusról beszélik, hogy mikor ebédre hívták India kormányzójának asztalához, sok magas rangú tiszt és főember ült az asztalnál. A magas rangú emberek meglehetősen fitymálva és lenézően viselkedtek Careyvel szemben. Az egyik tábornok azzal adta értésére lekicsinylését vele szemben, hogy hangosan kérdezte az egyik szolgától, aki az asztalra helyezte a tálakat:

- Mondja kérem, Carey úr - mielőtt misszionárius lett volna - nem közönséges cipész volt?

Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.

Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében.

Akár rabló is lehet...

Ha a véletlen úgy hozza, hogy az erdő mélyén két farkas találkozik, nem fognak nyugtalankodni amiatt, hogy a másik farkas.

Ha ugyanott két ember pillantja meg egymást, valószínűleg arra fognak gondolni, hogy nem rabló-e a másik...

Johann N. Nestroy nyomán

.....................

Tudja, ki vagyok?

Egy nagy egyetem történelem professzora záróvizsgát tartott az elsőéves diákjainak. Amikor lejárt a kétórás időkeret, bejelentette, hogy vége a vizsgának, és a diákok hozzák ki az asztalára a dolgozatokat.

Volt egyszer egy ember, olyan, mint ezer más. Ennek az embernek sohasem volt ideje. Amikor a munkahelyén megszólalt a telefon, naponta legalább tízszer kijelentette: - Bocsánat, de pillanatnyilag, sajnos, nincs időm. - Amikor hazaért és gyerekei elészaladtak, rögtön ideges lett: - Kérlek, hagyjatok békén, most a legjobb akarat mellett sincs időm veletek játszani.

Felesége szépen megterített reggelire, hogy legalább egy pillanatra együtt lehessen a férjével, de emberünknek erre sem volt ideje.

Egyszer egy pletykás asszony megtért. Elment lelkipásztorához és az Úr előtt megvallotta bűneit.

- Hogyan tehetném jóvá, amit elkövettem? Mit tegyek? Adjon tanácsot!

- Fogjon egy kispárnát, bontsa fel és minden ember ajtaja elé, akit megpletykált, tegyen egy tollat! - tanácsolta a pásztor.

Az asszony furcsállta a tanácsot nagyon, de mivel bűnbánata igazi volt, megtette. Ment vissza nagy örömmel:

- Kitettem a tollakat!

- Most menjen el mindenhová és szedje össze őket!

Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.

Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a halálos hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt.

A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy egy méternyit sem látott előre.

Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a szélfútta hó és jég leverte lábáról. Bár tudta, hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni, merre menjen.

Végül az éj sötétjében - csuromvizesen, átfagyva és teljesen kimerülten - leroskadt egy hókupacra.

Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.

Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében.

Telefonhívás érkezik Istenhez:

- Halló, jó napot kívánok! Beszélhetnék Istennel?

- Jó napot! Kapcsolom!

-------------------------------------------------------

- Jó napot, Lelkem! Figyelmesen hallgatlak!

- Uram, előttünk az Új Év! Kérlek, teljesítsd a kívánságaimat!

- Természetesen, mindent, amit kérsz! De előtte kapcsolom neked a kívánságokat teljesítő osztályt, igyekezz megérteni, milyen hibákat követtél el a múltban!

Ha te is úgy gondolod, hogy a sofőrök hihetetlen kifogásokkal képesek előrukkolni, csakhogy megússzák a büntetést, meg kellene nézned, milyen történetek kerülnek a biztosítótársaságok baleseti bejelentő papírjaira. Nemrég a Toronto Sun nevű újság megjelentetett párat ezek közül a tényleges bejelentések közül:

„Egy gyalogos nekem jött, és a kocsim alá került".

„Megpróbáltam leütni egy legyet, és így a telefonpóznának hajtottam."

„Már negyven éve vezettem, amikor elaludtam a kormánynál, és karamboloztam."

„Egész nap növényeket vásároltam, és hazafelé tartottam.

Amikor Cheryl Prewitt négy éves volt, sok időt töltött apja kis vidéki boltjában. A tejesember majdnem minden nap bejött a boltba, és ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Hogy van az én kis szépségkirálynőm?" Először csak kuncogott, aztán megszokta... és egy kicsit tetszett is neki. A tejesember köszöntése nemsokára kisgyerekkori álma lett... aztán kamaszkori álma. Végül cél lett belőle... és 1980-ban ott állt egy színpadon Atlantic City-ben, és fejére tették a koronát.

Érdekes módon egy kesztyű sok mindenre képes: fel tud venni egy könyvet, búcsút tud inteni, meg tudja vakarni a fejemet, megveregetheti valakinek a vállát, vagy pofon üthet valakit. 

Ez a kesztyű azonban semmire sem képes, ha kiveszem belőle a kezemet. Mindössze annyi telik ki tőle, hogy mozdulatlanul heverjen. Kiabálhatok vele, dühös lehetek rá, megpróbálhatom tanítani, de semmire nem megyek vele.

A maga erejéből semmire sem képes. Ha a kezem nincs benne, a kesztyű nem más, mint egy közönséges ruha- vagy bőrdarab.

Két barát ment a sivatagban.

Kirándulásuk alkalmával összevesztek, és az egyik barát képen törölte a másikat, aki megsértődött, anélkül hogy szólt volna bármit is, beleírta a homokba: 

"Ma a legjobb barátom lekevert egyet!"

Mentek tovább a sivatagban, egy oázishoz értek, ahol elhatározták, hogy 

megfürödnek. Az a barát, aki kapott egy pofont, fuldoklani kezdett, de a 

másik kimentette. Magához térven, kőbe véste: 

"Ma a legjobb barátom megmentette az életemet!"

Az a barát, aki lekevert egyet, majd megmentette a másikat, megkérdezte: 

Mikor megütottelek, homokba írtad.

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább. 

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak. 

- Imádkozni jövök – válaszolta a férfi. 

- Imádkozni… Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni? 

- Hát… mindennap benézek a templomba és annyit mondok: „Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek.

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. 

A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. 

A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet.

Egy idős szerzetes több évtizedes kínai földalatti missziós szolgálat után hazatért Amerikába. A missziós munka nem volt könnyű, sokan megtértek és megkeresztelkedtek ugyan az évtizedek alatt, de a világ nem változott, Kínában bujkálni kellett. 

A repülőgépe fedélzetén volt egy popsztár, aki tíznapos kínai turné után tért vissza az Államokba, és már a gépen újságírók kérdezgették, fényképezték, hősként ünnepelték, mint olyan embert, akinek a nyugati zenével, kultúrával sikerült meghódítania Kínát.

Az óceán egyik északi szigetén világítótorony működött, amelyben négyen teljesítettek szolgálatot: a világítótorony őre, a felesége és két munkatársuk. Egy napon a három férfit elsodorta egy lavina. Sohasem tértek vissza. Az asszony szeme előtt söpörte el őket a jégáradat.

Hónapokkal később, amikor az utánpótlást vivő hajó elérte szigetet a négy embernek szükséges élelmiszerrel, a hajósok csak az asszonnyal találkoztak és megkérdezték tőle: “Hogy vészelted át a telet?”

Ő így válaszolt: “Nem tudom.

Egy szemináriumi hallgató az autójával körülbelül egy ötven kilométernyire levő gyülekezetbe ment vasárnap reggelenként, és útközben gyakran fölvett kocsijára útfélen várakozó embereket.

Egy napon egy fiatalembert vett föl, aki észrevette, hogy a teológiai hallgató szép öltönyt visel, és megkérdezte tőle, hogy elmehetne-e vele együtt a gyülekezetbe.

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, s a nyereményed az, hogy a

bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre.

Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai,

pontosabban két szabály van:

- az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem

költöttél el, este visszaveszik tőled; csalni nem lehet, tilos áttenni az

összeget egy másik nap számlájára; csak elkölteni lehet... de másnap

reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra

szóló 86 400 forinttal;

- a második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül

bármikor véget vethet ennek a kis játéknak; akármelyik pillanatban

közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz

folytatása.

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.

- Valahogy majd csak elleszek; mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Mindenki a maga módján keresi a választ az élet nagy kérdéseire. Nem tudjuk eldönteni, hogy melyik hit, melyik vallás adja meg az igaz válaszokat ezekre. Ennek a döntésnek a lehetetlenségét példázza a három gyűrű meséje. A tanmesét (parabolát) a bölcs Náthán meséli el a kérdést feltevő Szaladin szultánnak.

A három gyűrű meséje

Szaladin: Egészen más ügyben kívánom én, egészen másban, hogy megokosíts.

Hallottál a kínai földműves történetéről, aki elvesztette a lovát? Az egyik változat szerint a földművesnek csak egy lova volt és ez a ló egy nap megszökött. A szomszédok részvétüket fejezték ki a rettenetes veszteség miatt. A földműves azt mondta:

Miért gondoljátok, hogy ez annyira rettenetes?

Egy hónappal később a ló visszatért, két szépséges vadló társaságában. A szomszédok fellelkesültek a földműves szerencséjén. Milyen erős és szép lovak!

Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az

égbe a legszebb könnycseppet. 

Az angyal bejárta az országot, világot. 

Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. 

Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. 

Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. 

Túl korán örvendezett. 

Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

"Egyszer két festékpötty - egy kék meg egy sárga - egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.

- Nem menne kicsit távolabb? - mondta ingerülten a Kék.

- Menjen maga - válaszolta a Sárga -, s különben is, talán köszönne!

Ezzel hátat is fordított volna, mert a Kéket parasztos színnek tartotta - csak hát ez a festékpöttyöknél nehéz ügy, mert sem odébb menni, sem hátat fordítani nemigen tudnak.

Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt.

Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe.

Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna.

Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni.

Tanulságos történet amely egy órásműhelyben játszódik. Egy fiatal óra két idősebb társa közé kerül. Az egyik aggodalmat kelt benne a jövőjével kapcsolatban, míg a másik jó tanácsokkal oldja fel aggodalmát.

Egy órásműhelyben a polcra tettek egy éppen elkészült kis órát. Ott állt két idősebb óra között, amelyek buzgón ketyegték másodperceiket.

- Úgy, most tehát rajtad a sor – mondta az egyik a kettő közül. – Sajnállak!

Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.

Pár mérföldnyire a kolostortól lakott egy öreg remete, akiről sokan azt tartották, hogy próféta. Egy napon, amikor a szerzetesek rendjük küszöbön álló kihalása miatt gyötrődtek, elhatározták, hogy meglátogatják a remetét, hátha valami jó tanáccsal tud szolgálni.

Volt egyszer egy ember, aki egy kisvárosban a folyó felvonóhídját kezelte. A hídon vonatsín haladt át, és a hídkezelő feladata az volt, hogy amikor nem jött vonat, felvonva tartsa a hidat, hogy a hajók áthaladhassanak alatta. Amikor vonat közeledett, meg kellett fújnia a sípját, és leengedni a hidat.

Egy napsütéses szombat reggelen a férfi magával vitte hétéves kisfiát a munkahelyére.

Egy hideg vasárnap történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe.

Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy nagyon kopott cipő volt rajta, amelyből már kilógtak a lábujjai.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele: 

Milyenek itt az emberek? tudakolódta. 

Hová valósi vagy? kérdezett vissza az öreg bölcs. 

Athéni vagyok. 

És felétek milyen nép lakik? kérdezett tovább az öreg. 

Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző.

„Az orvos azt mondta, három hét van hátra az életemből, ez pedig túlságosan kevés idő ahhoz, amit – néhány jó ember szerint – még meg kellene tennem.”

Egy húszéves lány szavai ezek, amelyek a kórházi ágyán hangzottak el.

Amikor a látogatója egészségi állapota felől érdeklődött, a lány teljes nyíltsággal elmondta az orvos véleményét.

– Gondolom, akkor sokat töprengsz azon, hova fogsz kerülni a halálod után.

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést.

– Miért hiszi, hogy van Isten?

– Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót és sok egyebet gyártunk. Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbát végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót. Mindössze 9 alkatrészből áll, és 17 mozdulattal lehet összeszerelni a futószalagon, mégis, egy-egy munkásnak több napon át kell gyakorolnia ennek módját.

 A mindig nyitott út. - Most nem szabad apukához bemenni, zavarod - szolt az anya kislányához.

- De én bocsánatot kérni megyek - fellebbezett a kicsike.

- Akkor mehetsz... - engedett az anya.

 Átszögezett kezek. Papot hívtak rokonai a hívő öregasszonyhoz.

- Itt hozom bűnei bocsánatát - szolt a megérkező pap.

- Mutassa a kezet! Át van szögezve? Mert nekem csak át-szögezett kéz hozhat bűnbocsánatot - hangzott a szív mélyéről jövő válasz.

 Nem illik.

Egy napon egy fiatal megállt a nagyváros központjában és mondogatni kezdte a járókelőknek, hogy neki van a legszebb szíve a világon. Nemsokára nagy tömeg gyülekezett körülötte és mindenki az ő csodálatos szívét bámulta.

Semmi hibája nem volt az ő szívének. Egy karcolás, egy seb, egy repedés, semmi. Mindenki úgy találta, hogy tényleg ez a szív a legcsodálatosabb szív, amit valaha látott.

Az ifjú nagyon büszke volt a tökéletes szívére és tovább is dícsérgette önmagát.

Az Úr jól tudja, hogy mire van szükségünk...

Egyszer egy anya a munkahelyén dolgozott, amikor édesanyja hívta otthonról telefonon, hogy a kisfia beteg, és magas láza van. Azonnal beült az autójába, és elindult hazafelé, de útközben megállt egy patikánál, hogy pár gyógyszert vegyen a gyermeknek.

A patikából a parkolón át éppen az autója felé tartott, amikor észrevette, hogy a slusszkulcs nincs nála, mert bezárta az autóba. Nagyon sietett volna haza a kis beteghez, de nem tudta, hogy mit tegyen.

A gyülekezet új gyülekezeti termet épített. Amikor az épület elkészült, az emberek a csodájára jártak. Egy szög a tető faszerkezetében hallotta az embereket, ahogy dicsérték az épületet.

Dicsérték a tervezést, az építést, dicsérték a falakat, a festést, az ajtót, az ablakokat, a cserepet, a díszítést, a kertet, a kerítést, mindent, csak éppen a szöget nem. Rosszul esett neki, hogy senki sem vett róla tudomást, és senki nem dicsérte őt.

Először szomorú lett, aztán idővel irigy és haragos is.

Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség

hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák, elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt sütnek.

Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.

- Nézze – kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is.

"Vallomással tartozom. Randizok valakivel, pedig nős ember vagyok. Ez a lány csodálatos teremtés. Szép, okos, ötletes, erős és szilárdan hisz Istenben. Imádom őt vacsorázni vinni, meg moziba, színházba, és sosem mulasztom el elmondani neki, milyen szép szép. Öt percnél tovább sosem tudok rá haragudni, és a mosolya mindig beragyogja a napomat, akármilyen ramatyul érzem magam.."

"..Néha váratlanul betoppan a munkahelyemre, pompás ebédet kanyarít, vagy meglep valamivel, amit ő sütött.

Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.

Pár mérföldnyire a kolostortól lakott egy öreg remete, akiről sokan azt tartották, hogy próféta. Egy napon, amikor a szerzetesek rendjük küszöbön álló kihalása miatt gyötrődtek, elhatározták, hogy meglátogatják a remetét, hátha valami jó tanáccsal tud szolgálni.

Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.

Ő hűségesen, csendes rendszerességgel járta a hegyeket, kiszedte a leveleket és ágakat, és kikotorta a hordalékot, ami különben eltömítette vagy beszennyezte volna a friss forrásvizet.

A vonat éppen befutott a pályaudvarra.A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával",egy szatyorral,amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be.

A kicsi felszállt,és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében.Kutatva nézett körül,és megnézte az utasokat,akik azonban mind idegenek voltak.Fáradt volt a hosszú várakozástól,és úticsomagját fejpárnának használta,hogy kissé kipihenje magát.

Amikor jött a kalauz,nagy bizalommal megkérdezte tőle,hogy szabad-e itt aludni.Ő barátságos igennel felelt,de utána látni akarta a jegyet.A kislány Így felelt:

----Nincs jegyem.

ÉN: Uram, kérdezhetek Tőled valamit?

ISTEN: Természetesen.

ÉN: Ígérd meg, hogy nem leszel mérges rám...

ISTEN: Ígérem.

ÉN: Miért zúdítottál ma annyi mindent a fejemre?

ISTEN: Ezt hogy érted?

ÉN: Hát, reggel elaludtam.

ISTEN: Igen..

ÉN: Egy örökkévalóságig tartott, míg beindult az autóm.

ISTEN: Aha..

ÉN: Ebédre nem olyan szendvicset kaptam, amilyet rendeltem - így várnom kellett

ISTEN: És

ÉN: Hazafelé lemerült a mobilom épp mikor valaki hívott...

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.

Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:
- Én nem hiszem, hogy Isten létezik.
- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.

Egy indiai vízhordó ember a vállára vetett rúd végeire akasztott két nagy vödörben hordta a vizet.

Az egyik vödrön volt egy kis hasadás, a másik viszont tökéletes állapotban volt, s mindig tele érkezett meg a hosszú út végén a gazda házához, míg a másik edény a fele vizet elcsorgatta útközben.

Így ment ez már két éve minden nap, a vízhordó ember mindig csak másfél vödör vizet vitt haza a gazdának. Az ép edény természetesen nagyon büszke volt magára és a teljesítményére, arra, hogy tökéletesen megfelel a célnak, amire készítették.

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott selyemgubóban. Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig, ahogy küzdött, hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.

Aztán úgy tűnt, a folyamat teljesen megállt.

Úgy látszott, mindent megtett, amit tudott, és semmi többre nem képes.

A férfi eldöntötte, segít a pillangónak: fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.

Élt a király palotája mellett egy koldus. Egyik nap meglátott egy hirdetést kifüggesztve a palota kapuja mellett. A király nagy vacsorát rendez. Mindenki, aki királyi ruhába öltözik, bemehet az ünnepségre.

A koldus továbbment. Végignézett a rongyain, és felsóhajtott. Biztos, hogy csak a királyok és családtagjaik hordanak királyi ruhát, gondolta.

Lassan megfogant benne egy gondolat. Annyira merész gondolat volt, hogy szinte beleremegett. Meg merje-e próbálni?

Egy családnak volt egy valódi antik vázája, amit egyik nemzedék örökölt a másiktól. Valóságos kincs volt, amit a kandallópárkányon tartottak, hogy mindig élvezhessék a látványát.

Egy nap, amikor a szülők hazaértek, tizenéves lányuk az ajtóban várta őket.

„Apa, anya, tudjátok, az antik váza, amiről meséltétek, hogy egyik nemzedék adta tovább a másiknak...

„Igen?" - feleltek a szülők.

„Nos, apa és anya... a mi nemzedékünk az előbb leejtette."

Sokat hallunk mostanában arról, milyen nagy bajban van a világ.

Egy professzor felmutat egy bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:
"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" - minden gyerek felemeli a kezét.

Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:
"Továbbra is szeretnétek?" - a kezek ismét az égbe emelkednek.
Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa.
Ezután újból megkérdi:
"Még mindig akarjátok a pénzt?" - a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól:
"Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.

Mese a remetéről, aki nagyon akarta szeretni Istent.

A remete nagyon szent ember volt. Annyira az volt, hogy elhatározta: minden idejét Istennel tölti, mert csak Őneki akar élni ezentúl. Ki is költözött a faluból - elbúcsúzva örökre minden embertől, rokontól és ismerőstől -, ki az erdő egy félreeső kis barlangjába.

"Na végre!" - sóhajtott fel magában. "Végre nem zavar semmi és senki. Nincs itt más, csak a csodás természet. Nem csábíthat már engem semmi, mert minden, amit látok, amit hallok, az csak Istent dicsőíti.

 Egy iszákos ember csodálatos módon megtért egy Bowery missziós alkalmon. A megtérése előtt Joe-t úgy ismerték, mint mocskos piást, akinek a számára már nincs remény, nem vár rá más, csak tengődés a gettóban.

Azonban ahogy megtért, és elkezdődött új élete Istennel, minden megváltozott. Joe lett a legszeretetteljesebb ember, akit a misszió munkatársai valaha ismertek. Éjjel-nappal a missziós ház körül forgolódott, és elvégzett mindent, amit kellett.

Soha semmilyen munka nem volt túl lealacsonyító Joe számára.

Gyuri, a 13 éves fiú, anyjával sétálgat a folyóparti fövenyen.

Egyszer csak anyjához fordul és megkérdezi:

- Anya, hogyan lehet megtartani a barátomat, ha egyszer már sikerült találnom egyet?

Az anya egy-két másodperc gondolkodás után lehajol és mindkét kezével merít a homokból. Majd mindkét tenyerét az ég felé tartva, egyiknek az ujjait kezdi összeszorítani: a homok kezd kipréselődni az ujjai közül.

Egy montanai szervezet ötezer dolláros díjat tűzött ki minden egyes élve elfogott farkasért. Két vadász, Sam és Jed úgy döntött, hogy nekivág a hegyeknek, és keres egy kis pénzt farkasok elfogásával. Éjjel-nap­pal járták a hegyeket, kutatva értékes zsákmányuk után. Háromnapi sikertelen vadászat után kimerülten lefeküdtek és elaludtak.

Az éjszaka közepén Sam egyszer csak arra ébredt, hogy vagy ötven farkasból álló falka veszi őket körül. Vörös szemük csak úgy lángolt, és vicsorogva morog­tak a két vadászra, ugrásra készen.

Szép tavaszi nap volt. A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.

Mmegállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.

A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait.

A néni mosolygott; idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

- Az, lehetetlen - mondta a fogadós. 

- Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.

„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Róm 8,1

 Teljes nyugalom vett körül. Csendben ültem az ablak előtt bibliámmal és imanaplómmal az ölemben, tökéletes békességet sugallt minden. De a szívem ismerős fájdalomtól volt nehéz.

Egész életemben jártam templomba. Az „Amazing Grace” épp olyan ismerős volt, mint az altatódalok, amikkel édesanyám ringatott, ám Isten-képem inkább hasonlított egy mérges, távoli bíróhoz, mint gyöngéd, megbocsátó Édesapához.

  Egy gazdag holland kereskedő egy bizonyos fajta gyémántot keresett a gyűjteményébe. Egy híres New York-i ékszeres talált egy ilyen példányt, és felhívta, hogy menjen és nézze meg.

  A kereskedő azonnal New Yorkba utazott, ahol az eladó a legjobb gyémántszakértőjét bízta meg az üzlet lebonyolításával. A holland, miután végighallgatta, ahogy a helyettes szakmailag tökéletes részletességgel leírja a gyémánt értékét és szépségét, úgy döntött, hogy nem veszi meg.

Két koldus lakott az egyik falu mellett.Az egyikük vak volt,a másiknak nem volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdö,amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak szüntelen haragban álltak egymással .Ellenségek voltak nem barátok.

Amikor az erdö kigyulladt,a két koldus elgondolkozott egy pillanatra.Ellenségek voltak,még csak nem is beszéltek egymással,de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak,akinek nem volt lába.

-Egyetlen módon menekülhetünk meg,ha felülsz a vállamra,te használod az én lábamat,én pedig a te szemedet.

Egyszer egy 50 emberből álló csoport vett részt egy szemináriumon. Az előadó egyszerre csak leállt, és úgy döntött, hogy végeztet a csoporttal egy gyakorlatot.

Mindenkinek adott egy léggömböt. Mindenkit megkért, hogy írja rá a nevét egy filctollal.

Ezután összegyűjtötte az összes léggömböt, és berakta őket egy mások szobába.

Most a résztvevőket beengedték a szobába, és megkérték őket, hogy mindenki keresse meg 5 perc alatt a nevével jelzett léggömböt.

Egy pszichológus a teremben járkált, miközben stressz kezelést oktatott a közönségnek. Amikor felemelt egy poharat, mindenki a megszokott "félig üres vagy félig teli?" kérdésre számított.

Ehelyett mosolyogva azt kérdezte: 

Milyen nehéz ez a pohárvíz?

A válaszok 2 dekagrammtól fél kilóig terjedtek. A pszichológus azonban így válaszolt: A tényleges súly nem lényeges. Attól függ, milyen hosszan tartom a kezemben. Ha csak egy percig tartom, az nem probléma.

Három párna.

Az öreg Parsontól kérdezték:

- Hogy van?

- Kitűnően! - hangzott a vidám válasz.

- Három párna van a fejem alatt: Isten végtelen ereje, végtelen bölcsessége és végtelen szeretete - rajtuk pihenek!

 Szárnyak.

- Vajha szárnyaim nőnének, hogy repülni tudnék - sóhajtott fel John Wesley.

- Ha az Úr akarja, hogy repülj, szárnyakat is ad hozzá - válaszolt csendesen bátyja.

 A holló-várók.

Egy kisfiú és özvegy édesanyja a Szent-írásból olvasták, hogy hogyan táplálták Illést a hollók.

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. 

Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. 

Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, 

ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. 

Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, 

hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, 

aki munkát keresett egy-két napra. 

Először el akarta küldeni, de végül, amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. 

Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést.

                          Egy igencsak fiatal felhőcske (de hát mindenki nagyon jól tudja, hogy a felhők élete rövid és mozgalmas) először nyargalászott fenn a magasban, néhány igen nagyra dagadt és bizarr felhő társaságában.

Midőn a nagy Szahara sivatag fölött haladtak, társai, akik már tapasztaltabbak voltak, egyre biztatták:

 - Szaladj csak, szaladj! Ha megállsz, elvesztél.

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.

Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.

A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte "Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?"

Az apa felismerte tettének súlyát, szólni sem tudott.

Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért.

Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel a segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével. Kifejtette ezek összefüggését, egymásra hatását, majd ezek figyelembevételét ajánlva elköszönt.

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a Szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani. Akárhogy is próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő után szülei elhatározták, hogy beíratják magántanítványként egy neves zongoraművészhez, hogy az megtanítsa őt rendesen zongorázni. A kislány természetesen el volt ragadtatva az ötlettől.

Amikor a kislány és szülei meghallgatásra mentek a művészhez, komornyik tessékelte be őket a kúria társalgójába, ahol egy gyönyörű koncertzongora állt.

Egy családnak kedvenc időtöltése volt, hogy kirakójátékokat raktak ki együtt. Az édesapa mind bonyolultabbakkal tért haza. Egy este egy több mint ezer darabból álló kirakót hozott a családnak. Azonnal nekiestek. Ám egy óra múlva csalódottság lett úrrá a családon. Akárhogy igyekeztek, el sem tudták kezdeni.

Akkor az édesapa észrevette, hogy véletlenül összecserélte a doboz fedelét egy másikéval. A kép, amit néztek, nem egyezett azzal a kirakóval, amin dolgoztak.

Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.

Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége.

Egy ember, aki az alaszkai Chugach hegységben túrázott, remélte, hogy még a halálos hófúvás előtt eljut a táborhelyre. De már túl késő volt.

A hófúvás olyan dühvel tört rá, hogy egy méternyit sem látott előre.

Miközben igyekezett megtalálni a helyes útirányt, a szélfútta hó és jég leverte lábáról. Bár tudta, hogy nagyon közel van a tábor, elveszítette tájékozódó képességét, és nem tudta eldönteni, merre menjen.

Végül az éj sötétjében - csuromvizesen, átfagyva és teljesen kimerülten - leroskadt egy hókupacra.

Egy professzor felmutat egy bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:
"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" - minden gyerek felemeli a kezét.

Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:
"Továbbra is szeretnétek?" - a kezek ismét az égbe emelkednek.
Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa.
Ezután újból megkérdi:
"Még mindig akarjátok a pénzt?" - a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól:
"Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.

Egy fiatal német szerzetes pár hónapot egyik belgiumi szerzetházukban töltött, hogy – gyakorlatképpen – egy faliszőnyeg szövésénél segítsen. Pár nap múlva felháborodva felállt a szövőszék mellől és így kiáltott fel: „Ezt nem csinálom tovább! A parancs, aminek engedelmeskedem, értelmetlen. A gyönyörű, aranyló fonalat, amivel dolgozom, hirtelen meg kell csomóznom és – látszólag minden alap nélkül – le kell vágnom.

Azután jön egy másik testvér utánam, aki fekete fonalakat sző bele az én sárga fonalaim közé.

Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért.

Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel a segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével. Kifejtette ezek összefüggését, egymásra hatását, majd ezek figyelembevételét ajánlva elköszönt.

Két koldus lakott az egyik falu mellett.

Az egyikük vak volt,a másiknak nem

volt lába.

Egy napon kigyulladt a falu melletti erdő,amelyben éltek.

A koldusok természetesen vetélytársak voltak,szüntelen haragban álltak

egymással.Ellenségek voltak,nem bará-

tok.

Amikor az erdő kigyulladt,a két koldus

elgondolkozott egy pillanatra.Ellensé -

gek voltak,még csak nem is beszéltek

egymással,de ez most vészhelyzet volt.

A vak ember azt mondta a másiknak,

akinek nem volt lába:egyetlen módon

menekülhetünk meg,ha felülsz a

vállamra.Te használod az én lábamat,

én pedig a te szemedet.Ez az egyetlen

útja a menekülésnek.

1. NE AGGÓDJ!

Ha azon kapod magad, hogy csak panaszkodsz, és görcsösen aggódsz, emlékezz ígéreteimre: Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől! Máté 6,25

2. TEDD FEL A LISTÁRA!

Ha megoldandó problémád van, kihívások előtt állsz, nem tudod hogyan dönts, vagy mit csinálj, ne hezitálj! Tedd fel ezeket a dolgokat a listára! De nem akármilyen listára, hanem az enyémre. Imádságban mondd el, mi nyomja a szívedet, és Én meghallgatom. Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztalak titeket.

Alighogy véget ért a második világháború, Európa kezdte összerakosgatni a széthullott darabokat. Az óhaza romokban hevert. Szétdúlta a háború. Talán mind között a legszomorúbb látvány az volt, ahogy az éhező kis árvák kószáltak a háború sújtotta városok utcáin.

Egy fagyos reggelen egy katona visszafelé igyekezett a barakkjába. Ahogy terepjárójával befordult egy sarkon, észrevett egy kisfiút, aki egy zöldséges kirakata előtt állt, orrát az ablaküveghez nyomva.

- Az a rossz - mondta az orvos-, hogy Galambos bácsinak elment az életkedve. Mindig akkor van baj, ha a beteg feladta a küzdelmet. Majd hozzátette.

- Az élni akarás a legjobb orvosság.

Az egyik nap Galambos bácsi maga mellé ültette a feleségét.

- Elmegyek, anyjuk. Nincs már nekem miért élnem.

Galambos néni megfogta a férje lesoványodott, vékony kezét, és ránézett az öregre.

- Hát én? Én már nem számítok? Énértem nem érdemes élned?

Az asszony hangjában annyi szeretet volt, hogy attól három haldokló is meggyógyult volna.

Él egy régi történet egy fiatalemberről, akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal és csodálatos dolgokról mesélt neki, amelyek az életben várnak rá. Minden lehetőség adott lesz számára, hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert, a társadalom megbecsült tagja lehessen, és egy gyönyörű nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta, hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak, de nem történt semmi és végül egyedül, és szegényen halt meg.

Egy professzor felmutat egy bankjegyet az osztálynak, majd megkérdi a tanulókat:
"Ki szeretné ezt a bankjegyet?" - minden gyerek felemeli a kezét.

Összegyűri a kezében a pénzt, majd újból felteszi a kérdést az osztálynak:
"Továbbra is szeretnétek?" - a kezek ismét az égbe emelkednek.
Majd eldobja a gyűrött bankjegyet, ráugrik és eltapossa.
Ezután újból megkérdi:
"Még mindig akarjátok a pénzt?" - a gyerekek újból jelentkeznek egytől egyig.

A professzor ekkor így szól:
"Kedves barátaim, ma tanultatok egy nagyon fontos leckét az élettől.

Évekkel   ezelőtt , amikor  még  nem  volt hűtőszekrény, az emberek   jégházakat  használtak,  hogy az élelmiszerek  ne romoljanak   meg.  Ezeknek  a  kis  építményeknek  vastag falai voltak, nem  volt rajta  ablak, csak egy  jól  záródó ajtó.

Télen amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki, és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg  fűrészport,  és  így  az  kitartott  majdnem  nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott.

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét és összevesz valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe.

A kövekező hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

- Mi Atyánk, aki vagy a mennyekben...

- Igen?

- Kérlek, ne zavarj, imádkozom.

- De te megszólítottál!

- Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom: Mi Atyánk, aki vagy a mennyekben....

- Ezt újra megtetted.

- Mit csináltam?

- Megszólítottál. Azt mondtad: Mi atyánk, aki vagy a mennyekben. És itt vagyok. Mit akarsz?

- Ezt nem gondoltam komolyan. Csak elkezdtem elmondani a reggeli imádságomat.

Minden reggel elmondom a "miatyánk"-ot.

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a Szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani. Akárhogy is próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő után szülei elhatározták, hogy beíratják magántanítványként egy neves zongoraművészhez, hogy az megtanítsa őt rendesen zongorázni. A kislány természetesen el volt ragadtatva az ötlettől.

Amikor a kislány és szülei meghallgatásra mentek a művészhez, komornyik tessékelte be őket a kúria társalgójába, ahol egy gyönyörű koncertzongora állt.

Egy ember elment levágatni a haját, és megigazíttatni a szakállát. Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette:

- Én nem hiszem, hogy Isten létezik.

- Miért ilyen biztos ebben? - kérdezte a vendég.

- Nos, csak ki kell nézni az utcára, hogy mindenki megértse, miért nem létezhet Isten. Most mondja meg őszintén, ha Isten létezne, hogy lehetne annyi beteg ember a világon?

Egy csapat vadkacsa repült alakzatban. Délre tartottak, hogy ott töltsék a telet. Csodaszép V-t rajzoltak a levegőbe, és mindenki megcsodálta, aki látta őket kintről.

Egyik nap Wally, az egyik vadkacsa, valamit észrevett odalent, ami felkeltette a figyelmét. Egy tanyát látott egy csapat szelíd kacsával. Ott totyogtak az udvaron, vidáman hápogtak, és ették a kukoricát, amit kiszórtak nekik minden nap. Wally-nak tetszett, amit látott.

„Milyen jó lenne enni egy kicsit abból a kukoricából!

Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:

– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé.

Áradt a szó belőle, miközben mesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett, mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott.

Havas karácsonyeste volt. A meleg házban vidáman ragyogtak a karácsonyfa fényei, alatta ott sorakozott tucatnyi ajándék.

Az anya és a gyerekek ünneplőbe öltözve készülődtek a templomba. "Gyere velünk"- kérték az apát, mert nagyon szerették.

"Én aztán nem" - csattant fel. "Én nem hiszem el ezt a sok vallásos szemetet".

A felesége évek óta próbált neki Jézus Krisztusról és az általa felkínált üdvösségről beszélni. Arról, hogy Isten Fia hogyan lett emberré, hogy megmutassa nekünk az utat a Mennybe.