Amíg minden csődöt mond...

A. Bonar mondta el egy ízben, hogy Skócia hegyes vidékein a juhok néha sziklahasadékokba, keskeny hegyszorosokba jutnak, ahonnan képtelenek feljutni a maguk erejéből. A fű ilyen helyeken nemcsak bő, hanem igen jóízű, édeskés, ezért a juhok néha 5-6 méternyi mélységbe ugranak le, hogy ott jóízű, bő legelőt találjanak, és kedvükre legelészhessenek. Amikor néhány nap múlva lelegelték a füvet, szeretnének feljutni, de nem tudnak, és akkor órák hosszat bégetnek, míg végül a pásztor meghallja a hangjukat. A mentési munkával a pásztor még akkor sem siet, hanem vár egy kis ideig. Ha már azt látja, hogy a juhok elbágyadtak; akkor levet nekik egy hurkot, és annak segítségével felhúzza gyámoltjait a magasba, s így menti meg őket az éhhaláltól.

- De miért nem menti meg őket a pásztor azonnal, amikor rájuk akad? - kérdezték tőle.

- Ej, hát mert a juhok akkor még olyan balgák, hogy nyugtalanságuk miatt lehetetlenné teszik a pásztor számára a megmentésüket. Kénytelen várni addig, míg az éhség és a bágyadtság miatt kimerülnek, és csak akkor lehet őket megmenteni a halál karmaiból.

Ugyanez a helyzet áll fenn az embernél is. Az ember sem megy addig Istenhez, amíg minden más mentési lehetőséget meg nem kísérelt, amiben reménykedett vagy amitől segítséget várt. Ha azután minden csődöt mond, akkor az Istenhez fordul. Ha te is egy ilyen eltévedt vándor vagy, akkor az Úr Jézus elvezethet az ő nyájához, ha lemondasz önbizalmadról és az emberekbe vetett reménységedről. Ő kész és meg is tud menteni a pusztulástól.

D. L. Moody

.........................

Veszélyes dolgok

Egy napon, amikor hazatért a feleségem, elmondta, hogy egyik barátnőjének a kisfia annyira megsértette a szemét egy kis késsel, hogy nemcsak teljesen elveszíti a szeme világát, hanem az a veszély is fennáll, hogy a másik szeme is rámegy a súlyos sérülésre. A feleségem annyira hatása alatt volt a megrendítő esetnek, hogy a kétéves kisfiunknak szigorúan megparancsolta, hogy kést egyáltalában nem szabad a kezébe venni, sőt az ollót sem szabad használnia. De amint rendesen szokott lenni, ha valami tilos, akkor annál erősebben fennáll az eshetőség, hogy e tiltott dolog után vágyunk. Egyszer csak észrevesszük, hogy a kis gyermek kezébe került egy nyitott olló, és azzal hadonászik gondtalanul, mit sem sejtve a veszélyről, amely őt fenyegeti. A kisfiú nővérkéje, aki hallott a tilalomról, el akarta venni öccse kezéből az ollót, de ő makacsul tiltakozott ez ellen, és semmiképpen nem volt hajlandó arra, hogy átadja azt neki.

A nővérkének ekkor hirtelen eszébe jutott, hogy kisöccse nagyon szereti a narancsot. Gyorsan kiszaladt, kezébe vett egy narancsot, és ezt mutatva így szólt a kisfiúnak:

- Lajcsi, szereted a narancsot?

A következő pillanatban az olló a földön feküdt, és a kis kezek mohón nyúltak a narancs után.

Így vesz el Isten gyakran tőlünk egy veszélyes dolgot, amelyet görcsösen szorongatunk magunkhoz, és ad helyette egy édes és tápláló "narancsot". Lábainkat a keskeny úton kell megtartani, amely az élethez vezet. Ez az út kedves, áldásos, és ez az ösvény a béke útja. Ez a győzelem útja, ahol nincsen homály, nincs sötétség, ahol nincs háborúság, hanem békesség, öröm és világosság van.

D. L. Moody