A vak ember a mécsessel

Egy nagyváros forgalmas utcasarkán ült egy vak ember, és előtte égett egy kis mécses. Amikor megkérdezték, hogy ha nem lát semmit, minek áll előtte a mécses, ezt felelte: "Nehogy, valaki fellökjön."

Foglalkozzunk csak e szavakkal: "Nehogy valaki fellökjön." Pál apostol valószínűleg ilyesmire gondolt, amikor azt írta levelében, hogy élő levelei vagyunk Krisztusnak. Nem sok eredménye van annak, ha csak a prédikációra helyezzük a fő súlyt, de nem visszük magunkkal az életünkben Krisztust. Ha az evangéliumot nem ajánljuk az életünkkel és a cselekedeteinkkel, akkor az embereket nem tudjuk Krisztushoz vezetni.

D. L. Moody

...............

A mi reménységünk

Egy fiatal, kedves, értelmes 15 éves leányka hirtelen megbetegedett, és az egyik oldalára majdnem teljesen megbénult, a szeme világa is veszélybe került. Az orvos, aki ott állt a család tagjaival a betegágy mellett, ezt mondta:

- Szegény gyermekem... életének a jobb napjait már leélte...

- Nem, doktor úr - felelte a leányka -, életemnek legszebb és legjobb napjai még előttem vannak, ha meglátom Megváltómat a dicsőség honában.

Ez a mi reménységünk. A Krisztusban hívő lélek nem halad a megsemmisülés felé. Az Úr Jézusnak a halálból történt feltámadása az az út, amelyen a mi halandó testünk követi Őt. A feltámadás az egyetlen és hatalmas ellenszere a haláltól való rettegésnek. Sem a vagyon, sem az élvezet, sem a tisztelet, sem a hírnév nem tud bennünket megvigasztalni és megmenteni a haláltól való rettegéstől. "Mindent, amim van, odaadom csak egyetlen óráért!... - kiáltotta Erzsébet angol királynő a halálos ágyon. "Életemben mindenféléről gondoskodtam, s most, amikor meg kell halnom, úgy látom, hogy nem készültem el a halálra" - mondta egy Borgia nevű bíboros. Milyen boldogan halnak meg Istennek gyermekei! - "Atyám, a Te kezedbe teszem le a lelkemet!" - ezek voltak egy haldokló utolsó szavai. Erős és szilárd bizalmunk van az örök életben.

D. L. Moody

...............

Kérkedés a hittel

Úgy gondolom, nincs a földön olyan hit, amellyel ne kérkedne egyik-másik követője. Az egyetlen, amelyet az ember mégis szégyell, és nem dicsekszik vele: a Jézus Krisztusban való hit. Egyszer két héten át hirdettem az evangéliumot a mormonok városában, a Sóstó mellett, és nem találkoztam egy emberrel sem, aki ne lett volna büszke arra, hogy ő is a mormonok közé tartozik. Odafelé utamban még kb. negyven kilométer távolságban voltunk, amikor a mozdonyvezető hozzám jött, és megkérdezte, hogy nem akarok-e a mozdonyon utazni? Felszálltam vele a gőzgépre, és a vezető egész úton arra akart rábírni, hogy csatlakozzam én is a mormonokhoz. Gátolni akarta, hogy a mormonoknak az evangéliumot hirdessem. Még sohasem találkoztam olyan meg nem tért kínaival, aki ne lett volna büszke arra, hogy ő is Konfucius követője; minden mohamedán, akivel beszéltem, büszke volt arra, hogy ő is Mohamed követője; azonban számtalan esetben találkoztam emberekkel, akik szégyellték Jézus Krisztus evangéliumát, azt az egyetlen hitet, amely erőt ad ahhoz, hogy legyőzze a kívánságot, a vágyat és a bűnt.

D. L. Moody

.................

Alázatosság

Néhány évvel ezelőtt mutattak nekem egy virágot, amelyik olyan érzékeny volt, hogy már a lehelettől is lehajtotta a fejét, ha pedig megérintettem az ujjaimmal, egészen meggörnyedt. Az alázat ugyancsak ilyen érzékeny, mert nem viseli el a kutató és kíváncsi szemek pillantásait. Az az ember, aki azzal áltatja magát, hogy ő alázatos, és ezzel a tulajdonságával követi az Urat, az önmagát csalja meg. Az alázatosság nem abban nyilvánul meg, hogy alázatosnak tartjuk magunkat, hanem abban, hogy egyáltalán nem is foglalkozunk magunkkal. Mózes sem érezte, nem is tudta, amikor az arca olyan fényes volt, hogy világított. Mihelyt az alázatosság hivatkozik önmagára, akkor már nem is alázat.

D. L. Moody