Az Úr jól tudja, hogy mire van szükségünk...

Egyszer egy anya a munkahelyén dolgozott, amikor édesanyja hívta otthonról telefonon, hogy a kisfia beteg, és magas láza van. Azonnal beült az autójába, és elindult hazafelé, de útközben megállt egy patikánál, hogy pár gyógyszert vegyen a gyermeknek.

A patikából a parkolón át éppen az autója felé tartott, amikor észrevette, hogy a slusszkulcs nincs nála, mert bezárta az autóba. Nagyon sietett volna haza a kis beteghez, de nem tudta, hogy mit tegyen. Egyszerűen semmilyen megoldás nem jutott az eszébe ebben a helyzetben. Jobb híján hazatelefonált, és elmondta, hogy mi történt vele.

A fiúcska állapota azonban egyre rosszabbodott. A nagymama ekkor azt tanácsolta, hogy keressen egy darab drótot, és próbálja meg azzal kinyitni a zárat.

Az anya körülnézett, és egy kuka mellett a földön talált egy régi, törött vállfát, amit valaki kidobott.

De ezzel még nem volt kisegítve, mivel fogalma sem volt, hogy hogyan kell vele kinyitni a zárat. Meghajtotta a fejét, és Istenhez imádkozott ebben a kilátástalan helyzetben, hogy küldjön neki valamilyen segítséget.

Pár perc múlva egy ősöreg, rozsdás kisteherautó állt meg mellette, és kiszállt belőle egy nagydarab, szakállas, mosdatlan ember, a fején egy fekete, koponyamintás kendővel.

-Ez lenne a segítség? - gondolta, ugyanakkor hálát is adott az Úrnak.

-Elnézést, tudna nekem segíteni? - kérdezte az embert.

-Miről lenne szó, hölgyem?

-A kisfiam nagyon beteg, neki vettem pár dolgot itt a patikában. Sietnék haza, de sajnos bezártam a slusszkulcsot az autómba. Ki tudná nyitni a zárat ezzel a vállfával?

-Persze! - szólt az ember, és fél perc múlva nyitva volt az ajtó.

-Nagyon köszönöm! - ujjongott az asszony. Ez nagy szívesség volt öntől, igazán nagyon kedves!

-Asszonyom, én egyáltalán nem vagyok kedves ember, épp tegnap szabadultam a börtönből. 1 évet ültem autólopásért, és csak most jöttem ki.

Az anya könnyeit nyelve mondta mikor kigördült a parkolóból:

-Köszönöm, Uram, hogy segítséget küldtél. És pont egy profit!

Isten nem mindig azt adja, amit mi elképzelünk, és várunk, de mindig azt adja, amire szükségünk van. Rajtunk áll, hogy meg akarjuk-e látni a különbséget, és hálát adunk-e Istennek.