Uram olyan vagyok, mint a repülni tanuló kismadár.
Szárnyaim még gyengék, hogy a levegőben tartsanak, a hitem, hogy lesznek erősebbek, még kevés. Nézek ki a fészekből, tapogatom testemen az elmúlt zuhanások nyomait, irigykednek azokra a testvéreimre, akiknek már jól megy, és sajnálom azokat, akiknek még annyira sem, mint nekem.
És közben azon gondolkodom, hogy talán lehet élni repülés nélkül is.
Uram, a madarak meg tanulnak repülni. Te azért adtál szárnyakat nekik, mert a levegőben akarod látni őket, szabadon és tisztán, sártól és portól mentesen.
Nekem is azért adtál erőt és szívet, hogy okosan és jól éljek, s ne vesztegessem el kincseimet haszontalan és veszendő holmikra.
Ha végignézek az életemen, látom azt, hogy sokszor nem eszerint cselekedtem. A sok bukásomból annyit legalább megérthetek, hogy türelmes tanár vagy, és nem hagyod el a gyenge szárnyú madárfiókákat sem. Uram, te megígérted, hogy megtanítasz repülni, s ha jelenlegi állapotom nem is ad biztatást nekem arra nézve, hogy tényleg így lesz, én hinni akarok szavaidnak. Hiszen Te többet látsz, mint én, tisztában vagy a jövendővel is, s nemcsak a múlttal. Neked több az erőd, mint nekem, s ahol esetlen szárnycsapásaim nem képesek levegőben tartani földi súlyoktól nehéz testemet, Te megemelsz kezeiddel, és könnyítesz terhemen.
Ó, bárcsak mindig arra néznék, hogy Te milyen vagy, s nem arra, hogy testvéreim és én milyenek nem vagyunk! Olyan vagyok, mint a repülni tanuló kismadár.
Hittem szavadnak, és a fészek szélére álltam, s állok még ezerszer, ha ezerszer elbukok.
Taníts repülni uram!
Kapcsolódó bejegyzések:
EGY KÖTEG RŐZSE /tanmese/
Fogd fel, és fogadd el
Világosság
KI A BŰNÖS ? /tanmese/