Egy öreg, nyájas kertész, igen jótékony volt a szegények iránt. Nélkülözhető kevés pénzecskéjét, melyért szebb ruhát, csinosabb házi berendezést, vagy akármi más gyönyört szerezhetett volna magának, a szűkölködőknek adta, kik hozzá segélyért folyamodtak. Ilyenkor azt szokta mondani: „Ejnye no, megint egy almát kell keresztül vetnem a sövényen.”
Egyszer megkérdezték tőle, hogy mit ért ezen különös szavak alatt. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.
„Valamikor gyermekeket hívtam be a kertembe, s megengedtem nekik, hogy a fa alatt fekvő gyümölcsből annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de meg tiltottam nekik, hogy valamit zsebre dugjanak vagy elvigyenek. Egy fiú azonban oly álnok volt, ugyanis néhányat legszebb almáin közül a sövényen keresztül dobott, utóbb meg felszedte őket.
A fiú mindenesetre rosszul cselekedett és soha többé nem bocsátottam be kertembe. Azonban mint a méh a mérges virágból is mézet szí, úgy én is ezen rossz cselekedetből valami jót tanultam.
Nézd, ez jutott eszembe: mi emberek e földön épp úgy cselekedhetünk, mint a gyerekek a kertben. Szabad ugyan e világ javait használnunk, de magunkkal vinnünk nem szabad őket. De amit abból a szegényeknek adunk, azt mintegy a kertsövényen keresztüldobjuk, és egyszer a kertsövényen túl - az örökkévalóságban - megint hasznunkra fordíthatjuk.”
Amit e világon
A szegényért tettél,
Abból a mennyekben
Számodra áldás kél.
(Forrás: Schmid Kristóf: Tanulságos beszélykék)
Kapcsolódó bejegyzések:
EGY KÖTEG RŐZSE /tanmese/
Fogd fel, és fogadd el
Világosság
KI A BŰNÖS ? /tanmese/