Tudom magam is...

A dereka majdnem beleszakad, ahogy a kőlapot emelte a kertben. A szomszéd átkiáltott:

- Várj, segítek!

- Hagyd csak, tudom magam is... - felelte.

Az idegen a kávéházban már félórája kereste az utcát a térképen. A pincér megkérdezte:

- Segíthetek?

- Tudom magam is... - felelte.

A mély sebből az ujján ömlött a vér. Felesége megkérdezte:

- Bekötözzem?

- Tudom magam is... - felelte.

A létra tetején állt, kezében az új, nehéz függöny meg a csavarhúzó, meg kellett húzni a karnist tartó csavart.

- Várj, segítek! - üvöltött a fia.

- Tudom magam... - teljes hosszában, létrástól vágódott végig a szobán.

A tolókocsival megállt a járda szélén.

- Áttolna a másik oldalra? - kérdezett egy járókelőt.

T. Ottemann nyomán

...............................

Csodálkozni fog...

A kegyes asszony feltétlenül beszélni akart a lelkésszel "igen fontos és sürgős ügyben".

Gondterhelt arccal és kissé remegő hangon számolt be gondjáról:

- Egyre jobban aggódom a lányom miatt. Amilyen életet folytat, félek, hogy nem fogom viszontlátni a mennyországban...

Az öreg, bölcs pap hosszasan nézte az asszonyt, majd visszakérdezett:

- És honnan tudja olyan biztosan asszonyom, hogy Ön ott lesz?

Az asszonyban elakadt a szó. Meglepve és kicsit megbántódva nézett a lelkészre. Az megint szünetet tartott, majd így folytatja:

- Tudja, három dolgon fog csodálkozni majd ott a mennyországban. Először is azon, hogy ki mindenki lesz ott. Másodszor azon, hogy ki mindenki nem lesz ott...

- És harmadszor? - kérdezte türelmetlenül az asszony.

- Harmadszor azon, hogy ezen nem is fog már csodálkozni...

W. Hoffsümmer nyomán

........................

Megváltozhatnak...

Egy tinédzser elkeseredetten panaszkodott Mark Twainnek, a híres amerikai írónak:

- Rettenetesek a szüleim. Az apámmal például még véletlenül sem értjük meg egymást. Állandóan veszekszünk. Begyöpösödött, fogalma sincs a modern életről! Kibírhatatlan a helyzet. Azt hiszem legjobb lesz, ha elköltözöm otthonról, amint csak lehet...

- Fiatal barátom - válaszolta az író -, mélyen átérzem a helyzetét. Tudja, amikor 17 éves voltam, az apám ugyanilyen lehetetlen alak volt. Műveletlen, életidegen, önző. De legyen egy kis türelemmel. Tudja, a szülők sajnos nagyon lassan fejlődnek. Tíz évvel később ugyanis, mikor 27 éves lettem, legalább már annyira jutott, hogy néha már egész értelmesen lehetett beszélgetni vele. És mit mondjak? Harmincas éveim végén, akár hiszi, akár nem, ha tanácsra volt szükségem, gyakran idős apámhoz fordultam. Hát látja, így megváltozhatnak...

Mark Twain nyomán