Egy hideg vasárnapon történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek
valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe.
Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának.
Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon
rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az
arcát sem lehetett látni. Egy kb. 30 éves cipő volt rajta, ami olyan
kicsi volt rá, hogy kilógtak a lábujjai.
Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, így bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni. Szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak mosolyogtak és suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogyüljön le. Én sem.
Néhány perc múlva elkezdődött az istentisztelet. Mindenki a
prédikátort várta, hogy foglalja el a helyét, és szóljon az Igéből,
amikor kinyílt az ajtó.
Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, meg arcokat vágtak. Végigment a szószékig, ahol aztán levette e kalapját és a kabátját. Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk...
ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem. A prédikátor
elővette a Bibliáját és letette.
"Testvéreim, azt hiszem, nem kell
mondanom, hogy miről fogok ma prédikálni."
Aztán elkezdett énekelniegy éneket, amelynek így hangzottak a szavai:
"Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette. Ha tudok egy vidám szót, mi megnevettette. Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen, akkor már nem hiábavaló az életem."
Vajon hiábavaló az én életem?
Kapcsolódó bejegyzések:
EGY KÖTEG RŐZSE /tanmese/
Fogd fel, és fogadd el
Világosság
KI A BŰNÖS ? /tanmese/