Egy hideg vasárnap történt. A templom parkolója hamar megtelt. Ahogy kiszálltam a kocsimból, arra lettem figyelmes, hogy a testvérek valamit sugdolóznak, miközben bemennek a gyülekezetbe.

Ahogy közelebb értem, észrevettem egy embert, amint támaszkodik a templom falának. Már majdnem egészen lefeküdt, mintha aludna. Egy hosszú, nagyon rongyos viharkabát volt rajta és egy kalap a fejére húzva, hogy már az arcát sem lehetett látni. Egy nagyon kopott cipő volt rajta, amelyből már kilógtak a lábujjai. Gondoltam, hogy hajléktalan és hogy alszik, ezért nem foglalkoztam vele.

 Bementem a templom ajtaján. Bent elkezdtünk beszélgetni, és szóba került a kint fekvő hajléktalan is. Az emberek csak suttogtak, de senki sem volt hajlandó behívni, hogy üljön le. Én sem.

Néhány perc múlva elérkezett az istentisztelet ideje. Mindenki a prédikátort várta, hogy foglalja el a helyet, és szóljon az Igéből, amikor kinyílt az ajtó. Bejött a hajléktalan, fejét lehajtva végigsétált a padok között. Az emberek zavarban voltak és suttogtak, arcukon megdöbbenés látszott. A férfi végigment a szószékig, ahol aztán levette a kalapját és a kabátját.

Elszorult a szívem. Ott állt a prédikátorunk… Ő volt a hajléktalan. Senki sem szólt egy árva szót sem.

A prédikátor elővette a Bibliáját és így szólt: „Testvéreim, azt hiszem, nem kell mondanom, miről fogok ma prédikálni.”

Aztán elkezdett énekelni egy éneket:

„Ha tudok segíteni valakin, amint elmegyek mellette,

Ha tudok egy bátorító szót, ami bizakodóvá tette,

Ha meg tudom mutatni, hogy az ő útja helytelen,

Akkor már nem hiábavaló az életem.”

Jakab 2,2-4: Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is közönséges ruhában; és rátekintetek arra, akin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé: Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású bírákká?

Jakab 4,17: Aki tehát tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.

Tegyük fel a kérdést: Vajon az én életem hiábavaló?