Bárhová ment, a férfi mindenüvé színes lufikat vitt magával. Élvezte, ahogy a feje fölött szállnak. És könnyű volt tartani a zsinórokat a kezével, vagy a csuklójára kötni őket, és így színes lufijait magával vihette, akárhová is ment. A munkatársai már megszokták, hogy mindig így látják. Nem is bánták; kicsit feldobta az irodát. Még éjszaka is ott függtek a feje fölött, miközben aludt.

Egy nap elment a vidámparkba, és nagyon jól érezte magát. A vidámparkban beolvadhatott a játékok, fények és zaj forgatagába. Ó, az emberek megpróbálták néha megvásárolni a lufijait, mert azt hitték, árus, de ő persze egyet sem akart eladni.

Az egyik bódénál kitöltött egy sorsjegyet, amivel hajóutat lehetett nyerni egy óceánjáróra. Persze nem tervezte, hogy nyerni fog, de mit árthat, ha megpróbálja? Két héttel később azonban táviratot kapott: nyert! Pompás szórakozásban lesz része, és a világ legjobb szakácsa készíti az ételeit. Hogy izgatott lett-e? Az nem kifejezés! Azonnal elkezdett pakolni. Napokkal az indulás előtt már készen állt az útra.

A nagy nap reggelén taxit hívott, és kérte a sofőrt, hogy nagyon lassan hajtson a kikötőbe. Azért kellett lassan menni, mert az összes lufi nem fért be a taxiba, és néhányat ki kellett lógatnia az ablakon. A kikötőben fogta a poggyászát, felment a hajóra, és ott fogadták azok az emberek, akik megtervezték az utazást. Valaki még a bőröndjeit is levitte a kabinjába, hogy ő a fedélzeten maradhasson, és élvezze a nyüzsgést. A hajó tömve volt. Sokan csak azért jöttek a fedélzetre, hogy elköszönjenek barátaiktól. Konfetti, dudák, szerpentinszalagok - és rengeteg lufi. Azonnal otthon érezte magát.

A látogatók végül elmentek, és megkezdődött az utazás. Remek volt! Üdítő élmény volt egy óceánjárón utazni. Meg is éhezett. Valaki azt mondta neki, hogy a vacsoráig már csak egy órát kell várni - micsoda megkönnyebbülés!

Amikor megszólalt a csengő, elindult a kettes fedélzeten található ebédlő felé. Az étel csábító illata betöltötte a levegőt. Volt azonban egy probléma. Aki a hajót tervezte, nem hagyott elég helyet arra, hogy a folyosón egy lufikat tartó ember elférjen. Akkor elfért volna, ha párat elenged a lufikból, de erre nem tudta rászánni magát. Korábban látott a felső fedélzeten kekszet és sajtot, úgyhogy visszament, és inkább abból evett. Finom volt. Lehet, hogy nem olyan jó, mint a főszakács menüje, de azért elég jó. Emellett megtarthatta a lufijait. Aznap este gyönyörű volt a naplemente, és arra csábította, hogy a fedélzeten sétáljon. De azért hamar lehűlt a levegő. A tengeri levegőtől nemcsak megéhezett, el is fáradt. Megkérdezte a legénység egyik tagját, merre van a kabinja. Végigkísérték egy széles folyosón, és kinyitották a kabinajtót előtte.

Csodaszép volt. A hajó egyik legelőkelőbb szobáját kapta. Látta, hogy a szoba berendezése is a lehető legjobb. És az ágy hívogatóan terpeszkedett a szoba közepén. Sajnos azonban a kabin ajtaja úgy lett tervezve, hogy lufijaival együtt csak úgy fért volna be, ha néhány kidurran közülük. Megpróbálta, de nem ment.

Visszatérve a fedélzetre, talált néhány takarót és egy nyugágyat. A lufikat csuklója és a szék karfája köré kötötte, és megpróbált aludni. Másnap reggel még mindig fáradt volt. Egész nap sajtot és kekszet evett, és aznap éjjel megint a fedélzeten aludt.

A következő reggelen dombornyomásos meghívót kapott a hajó kapitányától. A kapitány meghívta, hogy üljön az ő asztalához, és élvezze a világhírű szakács által remekelt étkeket. Külön a lufis ember számára készíti őket. A férfi egész nap figyelte, ahogy a legénység előkészíti az esti bankettet. Este nyolckor megszólalt a csengő, és az utasok elindultak az ebédlőbe. A férfi figyelte őket. Nemsokára hallotta a halk beszélgetést, az evőeszközök zaját, az üvegpoharak csörrenését. Az étel illata csábítóbb volt, mint valaha.

Egy ideig ott állt a folyosó bejáratánál. Végül a hajó végébe ment. Innen is hallotta a vacsora zajait. Benyúlt a zsebébe, és megtapogatta a meghívót. Tudta, hogy külön helyet tartanak fenn neki a kapitány asztalánál. Aztán felnézett a lufijaira. Nehéz volt megtenni, de lassan - nagyon, nagyon lassan (mert évek óta nem nyitotta ki a kezét) - egyesével kiegyenesítette az ujjait. A lufik egyenként elszálltak.

Ahogy nézte, a szél elkapta őket, és elfújta a látóhatárról. A férfi megfordult, és végigment a folyosón. Aznap este a kapitány vendégeként élete legfinomabb vacsoráját fogyasztotta el, és a legjobb társaságot élvezte.

Te is ragaszkodsz egy marék lufihoz, és ezért nem tudsz közelebb kerülni Jézushoz? Hogy hívják a lufijaidat? Barátok? Rossz szokások? Szex? Tárgyak? A büszkeséged? A népszerűséged? Talán itt az ideje, hogy elengedd azokat a lufikat, hogy élvezhesd a Jézussal való kapcsolatot, ami már a tiéd. „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt" (Zsid 12,1).

[Megjegyzés: Hatásos lehet, ha megengedjük a fiataloknak, hogy felfújjanak és elengedjenek lufikat. Ezek jelképezik azokat a dolgokat, amiket hajlandóak elengedni, hogy szorosabb kapcsolatba kerülhessenek Jézussal.]