„Mert ahol a ti kincsetek van, ott lesz a ti szívetek is.”

Lukács 12:34

Gyerekkoromban a családi bevásárlások egyetlen izgalmas dolga az volt (a játékosztályt leszámítva), ha bátyám és én a bevásárlókocsin gurulhattunk. Egy alkalommal azonban balul sült el a dolog. A parkolóban löktük magunkat, de nem fékeztünk időben, és nekicsapódtunk egy Trabant (akkoriban még volt ilyen autómárka) hátsó lámpájának. Édesapánk tekintete nem sok jót jósolt, így bátyámmal gyorsan ki akartuk vágni magunkat:

– Most gyorsan tűnjünk el, mielőtt még visszaérne a Trabant gazdája!

Evvel nyílván szüleink pénztárcáját akartuk tehermentesíteni, és büszkék is voltunk remek ötletünkre. Még most is emlékszem, mennyire megdöbbentem édesapám válaszán:

– Nem megyünk el, hanem megvárjuk a Trabant gazdáját, és kifizetjük a kárt. – És így is történt.

Mintegy három-négy éve elmeséltem feleségemnek ezt a történetet, és büszkén ecsetelgettem, hogy milyen mély nyomot hagyott bennem édesapám akkori magatartása. Aztán néhány nappal később nekitolattam egy Renault-nak, behorpadt a jobb első ajtaja, de a kocsi tulajdonosa nem volt jelen. Tudjátok mi volt az első gondolatom?

– Bárcsak ne meséltem volna el a Trabantos sztorit a páromnak!

Nos, arra már nem emlékszem, hogy mennyibe került a Trabant lámpája, de a Renault jobb első ajtajának kijavítása igencsak húzós volt. Persze kifizettem – édesapám iránti szeretetből.

Miért van az, hogy oly nehéz szívvel válunk meg féltve őrzött földi kincseinktől? Miért nyomaszt mindenkit oly nagyon a „rozsda és a moly” tevékenysége? Miért olyan érzékeny pont mindannyiunk életében a pénz kérdése?

Egyszerű a felelet. Azért, mert az anyagi javak előnye konkrét, kézzel fogható, szemmel látható. Evvel szemben a „mennyei kincsek” érzékszerveinkkel nem észlelhetőek. A mennyben gyűjtött vagyonnal nem lehet kifizetni a sárga csekkeket, nem lehet megvenni a legújabb okostelefont, sem pedig elmenni vele egy hétre a spanyol tengerpartra nyaralni, sőt mi több, a Renault jobb első ajtajának javítási költségeit sem fedezi. Ebből adódóan többre értékeljük a konkrét és biztos anyagi előnyöket az elvont és bizonytalan mennyeiekkel szemben.

Ez a fajta szemlélet sokban hasonlít az afrikai impala antilop esetére, amelyik 3 m magas és 10 m hosszú ugrásokra képes, még is fogva tartásához elegendő egy 1 m magas kerítésfal. Az antilop ugyanis csak akkor ugrik, ha látja hova fog érkezni. Mivel ez a feltétel a kerítés miatt nincs biztosítva, ragaszkodnak a fogsághoz, ami nem ideális ugyan, de legalább konkrét és biztos.

A földi kincsekből vehetünk ugyan jó minőségű ágyat, de nyugodt álmot nem; ha sok pénzünk van, építhetünk kacsalábon forgó házat akár, de boldog otthon csak mennyei valutával vásárolható; ha hatalmunk van, akkor tisztelni és félni fognak az emberek, de kiegyensúlyozott önértékelés csak felülről származhat; a modern orvostudomány segítségével hosszú élethez juthatunk (persze ehhez is sok pénz kell), de örök életet csak Isten biztosíthat.

Barátságunk Jézussal több hasznot jelent, mint a legkedvezőbb banki vagy tőzsdei befektetés.

Merjük hát értéktelennek tartani a földi, és értékesnek a „mennyei kincseket”.