„Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!”

4. zsoltár 9. verse

Két idős ember beszélget:

– Én olyan rossz alvó vagyok. Te hamar elalszol?

– Hogyne. Elszámolok 3-ig, és már alszom is.

– Tényleg? – csodálkozik a társa.

– Na jó, néha fél 4-ig.

Sajnos azonban nem csak az idős kor hozhat alvási zavarokat. És úgy néz ki, hogy Dávid király is egy nyugtalan éjszaka elé néz. Nem hagyja nyugodtan az aznapi tanácskozás. Miniszterei igen kemény szavakkal vádolják (2-3. vers), szerintük ugyanis a király a felelős a kilátásban levő (vagy már bekövetkezett) ínséges termésért (7-8. vers). A vádpontok – habár pontosan nem tudjuk, hogy hangzottak – valamiféle nem létező összefüggést kerestek Isten feltételezett haragja (az aszály) és Dávid valamilyen szakrális bűne között (az ilyen vádak igen gyakoriak voltak az ókori Közel-Keleten). Minden bántás rosszul esik az embernek, de az különösen fájó, amikor hamis teológiával fölvértezve vernek fejbe az „igazsággal”. Nincs veszélyesebb, mint a dühös vallásos ember – ezt a tételt szomorúan igazolja a világunk mai állapota is.

Így hát Dávid – haraggal a tanácsadói felé és aggódva az ország sorsa miatt – álmatlanul forgolódik az ágyában. Próbálja kiverni fejéből az aznapi bántó szóváltást, de mi, 21. századi emberek is tudjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló események makacsul be tudják fészkelni magukat az ember gondolataiba. Jócskán éjfél elmúlhatott már, mikor Dávid megelégeli az álmatlanságot. Fölkel, asztalához ül, mécsest gyújt, papiruszt, tollat és tintát vesz elő, majd írni kezd – így születik a 4. zsoltár.

Először is saját helyzetét tisztázza (4. vers). Ő elsősorban nem király, nem hadvezér, de még csak nem is Izrael kormányzója, hanem az ÚR híve. És mint ilyen, tudja, hogy a Mindenható meghallgatja, ha a problémáját őszintén elé tárja.

Másodszor végiggondolja a miniszterei helyzetét (5. vers): „Ha felindultok is, ne vétkezzetek! Gondolkozzatok el fekvőhelyeteken, és csillapodjatok le!” Még azt is el tudom képzelni, hogy az éjszaka közepén el is küldi nekik üzenetét, talán az egész zsoltárt, hogy evvel fékezze meg hamis indulataikat.

Végül pedig – miután Dávid kiírt magából minden keserűséget és haragot – a Mindenható helyzetét tisztázza (9. vers). Bármi is tombolhat az ember körül, az igazi békességet egyedül Istentől nyerheti el az ember.

Dávid kioltja a mécsest, visszadől az ágyába, és pár perc múlva egyenletes szuszogással alussza – szó szerint – az igazak álmát.

Mi, 21. századiak, hogyan csalunk álmot a szemünkre? Forgolódunk? Nyugtatót szedünk? Üveges szemekkel bámuljuk a tv-t, hogy letompítsuk fáradt agyunkat? Vagy számolunk, mint a viccbeli öregember?

Talán még ma is Dávid megoldása a legcélravezetőbb: rendezzük helyzetünket magunkkal, embertársainkkal és Istennel.

Utóirat:

Bár ez a blog reggeli dicséreteket tartalmaz, én most még is azt javasolom, olvassuk el este lefekvés előtt a 4. zsoltárt! És utána mindenkinek jó éjszakát!