Szeretettel köszöntelek a HIT REMÉNY SZERETET közösségi oldalán!
http://hitremenyszeretet.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HIT REMÉNY SZERETET vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HIT REMÉNY SZERETET közösségi oldalán!
http://hitremenyszeretet.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HIT REMÉNY SZERETET vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HIT REMÉNY SZERETET közösségi oldalán!
http://hitremenyszeretet.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HIT REMÉNY SZERETET vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HIT REMÉNY SZERETET közösségi oldalán!
http://hitremenyszeretet.network.hu Csatlakozz te is a közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HIT REMÉNY SZERETET vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
- Papa, papa, ugye elmeséled megint, hogy is volt azon a szentestén? - A kis Bori rövidszoknyás forgószélként rohant át a tágas lakószobán, és átölelte az apját, aki éppen az utolsó csillagszórókat tekerte rá az embermagasságú fenyő legfelsőbb ágára.
- Naná, hogy elmondja - kiabálta Feri, aki alig maradt el húga mögött. Ő már persze méltóságán alulinak tartotta volna, hogy átölelje apját. - Ugye elmondod, apu? A szentestén a szenteste történetét... Muszáj elmondani.
- Ugyan, gyerekek! - intette le őket az apjuk, ami persze álszent képmutatás volt, hiszen titokban nagyon büszke volt arra, hogy felcseperedő gyermekei - Feri már tizenkét éves volt, Bori már kilenc - még mindig nagyra becsülték a papa meséjét. - Hányszor hallottátok már? Hiszen kívülről tudjátok! Tanultátok az iskolában is...
- Ugyan, apu! Az iskolában! Süket duma! - Feri fölényesen legyintett. - Senki nem tudja olyan szépen, mint te! Senki!
- Csodálatosan szép éjszaka volt - kezdte Bori ragyogó szemmel. - Természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj... Nem, papi, igazán! Senki nem tudja ilyen szépen!
- Te lány, hiszen kívülről tudod az egészet!
- Na és? Baj az? - Bori hangja könyörgőre fordult.
- Pont ez a hecc benne - tódította Feri.
- Jó, jó, ha mindenáron akarjátok, - adta meg magát elégedetten az apa. A két gyermek ujjongva futott a széles fotelhez, amelyen még mindig kényelmesen elfértek mindketten, illedelmesen leültek s apjuk arcára függesztették tekintetüket, amikor az helyet foglalt velük szemben, a másik fotelben.
- No hát... - kezdte az apa. - Csodálatosan szép éjszaka volt, természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj. Az izzó csillagok között magasan lebegett a telihold, az egész eget földöntúli fény töltötte be, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem látott emberfia. A Betlehem nevű városkában azonban ezt nem vette észre senki, az emberek sajnos mindig hajlottak a vakságra, s ezen bizony nem változtatott az utolsó ezerkilencszázkilencvenhat esztendő sem. A városka szűk, tekervényes utcáin fiatal emberpár botorkált küszöbről küszöbre, szállást keresve. Mindenki láthatta, hogy alig állnak a lábukon, de...
- Mindenki láthatta volna, papa, - igazította helyre Bori az elbeszélés menetét. Az apa mosolyogva bólintott.
- Mindenki láthatta volna, igazad van, Bori, de senki nem akarta látni. Mindenütt elutasították őket, mert az emberek...
- Buták és önzők - mondta a két gyerek egy hangon.
- Úgy van, és sajnos ezen sem változott semmi azóta - folytatta bólogatva az apjuk.
- Ó, ha tudták volna... - suttogta Bori kellemes borzongással.
- Hülyeség - oktatta ki a bátyja. - Akkor állatian unalmas lenne az egész.
- Hogy beszélsz? Szégyelld magad! - háborodott fel Bori.
- Hogy beszélek? Így beszélek! Talán nincs igazam, apu?
- Na, na... Amit mondtál, bizonyos szempontból igaz, de ahogy mondtad...
- Na látod! - kiáltott egymásra a két gyerek azonos szavakkal, mert mindkettő úgy érezte, az apa neki adott igazat.
- Szóval, az ifjú párt mindenütt elutasították - folytatta gyorsan az apa, meg akarván előzni a csírázó veszekedés kifejlődését. - Pedig szegény asszony már csaknem összeesett. De hiába, akárhol kopogtattak is, minden ajtó zárva maradt. Támolyogtak hát tovább és...
Ezúttal a lakásajtó elektromos gongjának dallamos zengése szakította félbe az elbeszélést. Az apa bosszúsan ráncolta a szemöldökét, az anya idegesen szaladt be a konyhából.
- Hát ez meg mi - támadt neki szokott idegességével a férjének -, vársz valakit?
- Dehogy várok - védekezett a férfi. - Nem is tudom, ki az ör...
Az elektromos gong újra megszólalt.
- Nahát, ez aztán! - Az anya összecsapta a kezét. - Ilyen nincs! Hát már a szentestén sincs nyugta az embernek?
- Te, nem lehet, hogy... - suttogta Bori a bátyja fülébe. - Te, az lehet, hogy...
- Hülyeség - mordult rá halkan Feri. Rövid megfontolás után meg is ismételte. - Hülyeség.
A gong hangja harmadszor zengett végig a lakáson. Az anya idegesen összerándult. Az apa gyámoltalanul megemelte a vállát, torkát köszörülte, megigazította a nyakkendőjét, és az ajtó felé indult. A gyerekek követni akarták volna, de az anya visszatartott őket a lakószobában.
A lakásajtó közvetlenül a kertre nyílt, amint az gyakran előfordul földszintes családi házaknál. A kinyíló ajtó keretét ezüstös fényt árasztó köd töltötte be, s e titokzatos sugárzás közepén két árnykép állott, egy vézna férfi, fáradtan lecsüggő vállal, s egy elformátlanodott asszonyi alak.
- Bocsásson meg, uram... - A fáradtságtól rekedt hang szinte csak suttogott. - Bocsásson meg, de fényt láttam... Legalábbis azt hiszem... És gondoltam... Ha megkérhetném... Ha tudnának szállást adni... Az asszonyom már összeesik... Hiszen látja, ebben az állapotban... Csak erre az egyetlen éjszakára...
- De ilyet... Ki hallott már ilyet? - A megzavarodott apa hangjából határtalan elképedés beszélt.
- Itt vannak! Ők azok! - suttogta Bori. Ki akart surranni az előszobába, de anyja a karjánál fogva visszahúzta.
- Ha csak pár órára is - könyörgött tovább a rekedt hang. - Hogy kicsit megpihenjen szegény. Hiszen már lépni sem tud.
- De hát... Hogy jut egyáltalán erre a gondolatra, ember? - tört ki az apa. - Attól félek, eltévesztette az ajtót. Ez nem hotel vagy fogadó, hanem magánlakás. Érti? Menjen...
- Nincs nekünk pénzünk, uram. Semmink sincs, nem tudnánk fizetni - suttogta végképp megtörve a hang.
- Ó hát ez... Ezt igazán sajnálom... De hát... Igazán nem tudom... - Az apa érezhetően elbizonytalanodott.
- Engedd be őket, papi, engedd be őket! - Bori hangja tisztán csengett, mint az üvegharang.
- Fogd be a szád! - kiáltott rá az anyja, s visszalökte a gyereket a lakószobába. - Maguk pedig menjenek az állomási misszióhoz, vagy az üdvhadsereghez! - kiabált az ajtó felé. - Mit képzelnek? Egyszerűen berontani vadidegen emberekhez, még hozzá éppen szentestén! Csukd be az ajtót, Ferenc, azonnal csukd be!
- Nagyon sajnálom. - Az apa a vállát vonogatta, bizonytalanságát mintha elfújták volna. - Igazán lehetetlent kívánnak, be kell látniok maguknak is. - Becsapta az ajtót, de rövid megfontolás után újra fölrántotta. - Próbálják meg a rendőrőrszobán - kiabált, pedig már nem is látott senkit. - Ott biztosan kapnak valami segítséget. Jobbra a második utca.
A titokzatos, áthatolhatatlanul fénylő ködből válasz érkezett; ez azonban egészen más hang volt, tisztán és mélyen kondult, de hidegen és keményen.
- Mégse volt fény az, amit látni véltem.
Az ajtó végképp becsukódott. Az apa ezúttal beakasztotta a biztosító láncot is, kétszer ráfordította a kulcsot, aztán visszatért a lakószobába, ahol az anya a hangosan zokogó Borit korholta.
- Ne csinálj cirkuszt, Bori! Mit tudod te, miféle emberek voltak? Hajléktalanok, csavargók, talán bűnözők is! Kinek jutna egyéként eszébe így bekéredzkedni egy idegen otthonba? Álmunkban még a torkunkat is elvághatták volna! Ó, a kalács! Te jó ég, a kalács!
Megfordult, és kiszaladt a konyhába. Bori sírt még egy sort, Feri mély gondolatokba merülve bámult maga elé, mintha a perzsaszőnyeg mintáit tanulmányozta volna. Az apa le-föl járkált a szobában, megigazított néhány állítólag ferdén lógó képet a falon, aztán a szobájukba küldte a gyerekeket, hogy elrendezhesse az ajándékokat a gazdagon díszített karácsonyfa alatt.
A szenteste története befejezetlenül maradt. Nem is esett szó róla, soha többé...
/Tunyogi Csapó Gábor/
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó bejegyzések:
KÉZ ,AMELY MEGTARTHAT /történet/
Tanulságos történet
Aki elveszítette önmagát.
TANULSÁGOS!