„Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, mert olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.”

János apostol 1. levele 3:2

Volt egyszer valahol Amerika belsejében egy kicsiny indián falu, amely egy hegyek által körülhatárolt barátságos tavacska mellett épült. A falu lakói jól ismerték az otthont adó környéket, de senki sem tudta, hogy mi van a nagy hegyeken túl. Egyszer aztán arra vetődött egy sápadtarcú, aki összebarátkozott a közösséggel, különösen a törzsfőnök fiával. A fehér ember sokat mesélt az indiánoknak arról a világról, amely a hegyeken túl van. A hallgatóságot az nyűgözte le leginkább, amikor a vendég egy olyan nagy vízről beszélt, aminek nem látni a másik oldalát. A főnök fia elhatározta, hogy elmegy a sápadtarcúval, hogy megnézze ezt a különös „tavat”. Így hát ketten indultak el. Hosszú heteken át gyalogoltak, hatalmas hegyeket hagytak maguk mögött, míg végül megpillantották az óceánt. Az indiánt lenyűgözte a látvány, és megállapította, hogy ez a „tó” sokkal szebb, mint amit a sápadtarcú mesélt a faluban. Majd lerohant a partra, és kezdte megtölteni kulacsát az óceán vizével.

– Ne tedd barátom! – szól a sápadtarcú. – A tenger vize erősen sós, ihatatlan víz.

– Nem meginni akarom – válaszolt az indián –, hanem hazavinni, hogy megmutassam a falum lakosainak, milyen az a nagy víz.

Épp így vagyunk mi is Istennel. A bibliai próféták megtöltötték ugyan kulacsukat Isten óceánjánál, de mi már csak annyit látunk belőle, amennyit a mi falunkba elhoztak. Korlátolt emberi gondolkodásunk megakadályozza, hogy a maga végtelen teljességében fölfogjuk, ki is a Mindenható. János apostolnak azonban – aki valószínűleg tisztában volt Isten-ismeretünk korlátaival – volt egy reménysége: ha majd Jézus ígéretét beváltva visszajön, hogy üdvözítse a barátait, akkor majd színről színre találkozhatunk Istennel, és „megláthatjuk őt olyannak, amilyen valójában”.

Korlátolt ismereteim alapján is elmondhatom, hogy nagyszerű Istenünk van. Alig várom már, hogy „valójában” megismerjem őt. Biztos vagyok benne, hogy minden képzeletemet fölül fogja múlni.