Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Máté evangéliuma 5. fejezet 16. vers

A jó cselekedetek, amelyek alapján az emberek megítélnek bennünket. Betesznek egy fiókba, és onnantól kezdve vagyunk vagy jók, vagy rosszak. Mikor én középiskolás voltam sajnos nem a jó cselekedeteimről váltam híressé a tanáraim előtt. Habár az osztálytársaim nagyon is élvezték a csínytevéseimet, a tanárok nem voltak elragadtatva. Így hát a cselekedeteim, nem arról árulkodtak, hogy keresztény nevelést kaptam.

Egy szép napon, amikor a jogosítványomat megszereztem, úgy éreztem nekem mindent szabad. Nem az ilyenkor szokásos gyorshajtásról van szó, ennél sokkal komolyabb dolgokat követtem el. A tanáraim mindig azt mondták nekem, hogy az iskola olyan, mint egy munkahely. Én ezt komolyan vettem. Miután megszereztem a jogsimat, néhány alkalommal, autóval mentem iskolába. És amint az iskolához értem, azt láttam, hogy egy táblán ez a felirat áll: „dolgozóknak fenntartott parkoló”. Több se kellett, én is az iskola dolgozója vagyok, hát beálltam egy üres helyre. A szünetben egyszer csak mit hallok? Osvald Lászlót hívják az igazgatói irodába. El sem tudtam képzelni, miről lehet szó. Felmegyek szép nyugodtan, és erre közli velem az igazgató úr, hogy az ő helyét foglaltam el, és legyek szíves kiállni a dolgozók parkolójából a tanulóiba. Hiába magyaráztam neki, hogy én is dolgozó vagyok, de hajthatatlan volt, ki kellett álljak a tanulók közé. Mit tesz ilyekor egy jól nevelt keresztény ifjú? Tanul a hibájából és soha többé nem tesz hasonlót, szánja bánja bűneit. Igen, nekem is ezt kellett volna, de én másnap újra beparkoltam a dolgozók parkolójába. Aztán megint kiküldtek, de én a következő napon újra megtettem. Jó néhány alkalommal így történt, közben szegény szüleim mit sem sejtettek az egészről. Ez az egész herce-hurca, ki-be ácsorgás odáig fajult, hogy végül parkolót kaptam a dolgozók között, csak arra kértek, ne parkoljak az igazgató helyére.

Valószínű most egyesek nagyon nevettek, egyesek elítéltek. Meg is érdemlem, nem volt szép tett. De amikor ezt az igét olvasom mindig eszembe jut az, hogy ezzel én nem világítottam, mint keresztény ifjú, hanem épp ellenkezőleg. Szégyent hoztam a szüleimre, a gyülekezetre és magára a Megváltóra. Nemsokkal ezek után az események után olvastam ezt a szakaszt a hegyi beszédből és új erővel hatott rám. Sose gondoltam ezt addig olyan komolyan végig, hogy jót cselekedni, világítani úgy, hogy dicsőséget szerezzek az mi Atyánknak.

Volt egy szörnyű felismerésem. Miután elkezdtem megváltozni, és másként gondolkozni az osztálytársaim furcsán néztek rám, hogy mi történt velem? A tanárok, akik szintén látták a változást, szinte nem is törődtek vele, mert betettek egy fiókba.

Mindezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy nem mindegy, mit hogyan teszünk. Lehet, hogy csak egyetlen esélyünk van arra, hogy valaki számára bemutassuk Krisztust cselekedeteinkkel. Vagyis a cselekedeteink nem azért kellenek, hogy jók legyenek, hogy ezzel piros pontot szerezzünk a mennyben, hanem azért, hogy mások figyelmét is a menny felé irányítsuk!

Cselekedjünk jót, legyünk példa a környezetünk számára! Isten áldását kívánom a kedves olvasók számára erre a napra is!