"URam, igéd örökké megmarad, szilárdan, akár az ég."

Zsoltár 119,89 (MBT)

Bár légszennyezéssel tönkretesszük a saját atmoszféránkat, bár az általunk kidobott űrszemét veszélyessé teheti a Föld közeli pályákat is az űrben, az általunk még be nem járt területek érintetlenek és változatlanok nagyon-nagyon régóta. A világmindenség szilárdan és érintetlenül létezik teremtésétől kezdve mostanáig. Isten bölcsen elzárt bennünket az el nem bukott világoktól. Elég csak arra gondolnod, hogy az általunk fejlesztett gépek közül csak pár éve hagyta el a naprendszerünket az egyik űrszonda (Voyager 1).

Hol van ez ahhoz a távolsághoz képest, amit csak az első csillagig kellene megtennünk? (Proxima Centauri 4,22 fényév = 4,22 x 9,4605 billió km!)

Tudósok szerint a Voyager 1 negyvenezer év múlva lépi át ennek a távolságnak a felét. Vagyis akkor lesz közelebb a másik csillaghoz, mint a mi napunkhoz. Bátran állíthatjuk hát, hogy a csillagok és velük együtt a világűrben található minden égitest érintetlen, vagyis megmaradt ezidáig, a zsoltáros szava szerint.

De nem csupán a csillagok és a világmindenség ilyen állandó, hatalmas és csodálatos. A zsoltáríró szerint ilyen Isten Szava is. Biztos, állandó, szilárd és örök. Az ember próbálja ugyan pusztítani, mint ahogy közvetlen környezetét is, de az mégis megmarad Isten akarata szerint. A hitelességét megkérdőjelező kritikák sorra elvéreznek a történelemben, legtöbbször nagyra törnek, de végül mind csak a felszínt karcolgatják. Korunk ásatásai, egyéb kutatásai rendre igazolják, hogy a Biblia ma ugyan az, mint ami megírásakor is volt.

Számomra az Ige szilárdságát azonban mégsem ezek a bizonyítékok jelentik. Sokkal inkább az, amit elvégez bennünk emberekben. Ugyanis megváltoztat bennünket. A gyengét erőssé, a gyámoltalant bátorrá, a kérkedőt szerénnyé és a hideg, felszínes embert szerető szívűvé alakítja.

Pár napja voltam egy idős bácsinál, akit gyógyíthatatlan betegséggel engedtek ki a kórházból úgy, hogy már az orvosok sem tudnak tenni semmit. Meglátogattam, zsoltárokat olvastam neki, együtt énekeltünk és imádkoztunk. Milyen imát mondtál volna a helyében? Kiöntötted volna lelked keserűségét? Beszéltél volna a csalódásról, a szomorúságról ami benned van? Tudod, én ezt tettem volna, de ő nem így imádkozott! Csak annyit mondott: "Köszönöm Uram, hogy hálás szívet adtál nekem!" Azután megköszönte Istennek a családját, a feleségét, a gyermekeit, az unokáit.

Számomra ez a bizonyítéka annak, hogy Isten szava még ma is élő és ható, magában hordozza a Teremtés erejét. Nem azért mert ezt a kedves idős testvért megváltoztatta, nem. Hanem azért, mert általa formált engem is!