„Nevezettet heveny szívmegbetegedése alkalmából több alkalommal a klinikai halál állapotából élesztettük újra…” Ez a nem mindennapos mondat R. Laci bácsi kardiológiai leletén olvasható, amelyet a Károlyi Sándor kórház adott ki 1998-ban. 

A mindig derűs, ősz hajú, pirospozsgás, 66 éves férfi jól ismert, tevékeny tagja a gyülekezetnek, ültetésnél, berendezésnél segédkezik rendszeresen. Tizenegy éve tért meg, nem sokkal ezután az Úr meggyógyította csúnya aranyeréből. Olyan boldoggá tette a gyógyulása, hogy megfogadta: ezentúl az Urat fogja szolgálni. S úgy is tesz. Mint mondja, boldogan teszi, mert a legnagyobb örömöt az jelenti számára, hogy az istentiszteleteken az Úr jelenlétét élvezheti, hallja Isten igéjét – mindezt testvéri közösségben.

Az egész élete meggyógyult 

- Akkoriban a feleségem Újpesten járt házicsoportba – emlékezik a „kezdetekre”. Hiába invitáltak, közöltem: nekem nincs szükségem sem megtérésre, sem gyülekezetre. Én keresztény vagyok. Ez persze nem volt igaz, hiszen ha be is mentem a templomba, utána semmi sem változott. Nem vetettem meg a jó sört, cigarettáztam, és mondhatom, hogy eléggé irigy ember voltam. Egyszer mégis elmentem a H. Gyülekezet egyik istentiszteletére – előtte bevágtam egy féldecit -, és a prédikáció nagyon mellbevágott. Akkor döbbentem rá, hogy nekem Jézus Krisztusra van szükségem. Azonnal ki is mentem megtérni. Nem sokkal később bemerítkeztem vízbe, és Szent Szellembe, és nyelveken szóltam. Óriási élmény volt. Úgy éreztem, lebegek a levegőben. 

Egy év múlva Mahes Chavda szolgált, és amikor imádkozott a betegekért, én is kimentem, hogy az aranyerem - amellyel már műtét előtt álltam - meggyógyuljon. Pénteken történt ez, szombaton még semmi változást nem éreztem, vasárnap azonban éppen a mellékhelyiségben tartózkodtam, amikor legnagyobb megdöbbenésemre az aranyér teljesen visszahúzódott, szinte az ujjam alatt. Rögtön elmentem az orvoshoz, és mondtam neki: „Doktor úr, meggyógyultam!” „Hogyhogy meggyógyult?” – kérdezett vissza csodálkozva. „Van nekem egy másik orvosom: Jézus Krisztus. Ő gyógyított meg.” Laci bácsi ekkor fogadta meg, hogy az Urat fogja szolgálni. 

Nemcsak a teste vált egészségessé a megtérését követően, de az élete is. A sok rossz szokás, szenvedély elmaradt, irigy emberből adakozó ember lett. „Azt mondja Jézus Krisztus: jobb adni, mint kapni.” – fűzi hozzá kópés mosollyal, majd hozzáteszi: „Ugyanakkor az Úr gondoskodását még nagyobb mértékben érezzük. Szükség idején mindig kirendelte a segítséget.” Isten megáldotta a munkájában is: egész életében nehéz bányász munkát végzett Ajkán, a pécsi bányában. Tíz éve ezt jóval könnyebb tevékenységgel cserélhette fel: a Pénzügy Minisztériumban dolgozott ablak- és szőnyegtisztítóként egészen nyugdíjazásáig. Nagy öröme még, hogy az egész családja szereti az Urat. A házassága pedig 45 év múltán boldogabb, mint valaha. Büszkén említi: „Terike süti a legfinomabb réteseket!” 

Laci bácsi halálból való visszatérésének nem mindennapi története egyébként úgy indult, hogy öt évvel ezelőtt kapott egy infarktust, amivel három hétig volt kórházban. Akkor gyógyultan hazaengedték, de rá egy hónapra megint elkezdett rendetlenkedni a szíve. 

- Először azt gondoltam, biztosan gyomorrontás – emlékezik vissza Laci bácsi -, de a feleségemnek gyanús volt a dolog, s végül kihívtuk a mentőt. Az újpesti Károlyi kórházba vittek, és azonnal EKG vizsgálatot kezdtek. A vizsgálat közben haltam meg. Ám a világ nem szűnt meg a számomra, mert kívülről láttam, ahogy az orvosok serénykednek körülöttem: az intenzív osztályon megpróbáltak újra éleszteni, de sikertelenül. 

Három és fél óra „odaát” 

Akkor hirtelen egy hosszú alagútba kerültem, s azon mentem végig. Közben nagy sírást és jajgatást hallottam – nem kívánom senkinek ezt a szörnyű élményt. Végre az alagút végén világosságot láttam, és mintha egy láthatatlan kéz lökött volna ki egy nagy virágos rétre. Mint palackból a dugó, úgy érkeztem meg. Gyönyörű virágok voltak ott, Salamon király minden dicsősége és pompája kevés lehetett ahhoz, amit láttam. A szebbnél szebb virágok szirmai - bármilyen hihetetlen - gyönyörű zenét zizegtek. Én pedig boldogan nekiálltam táncolni ott a réten. Ha ráléptem egy virágra, az nem törődött össze, hanem a lépés után ruganyosan visszaugrott az előző helyzetébe. Majd egy nagyon fényes, egyenes útra léptem, amely mintha rubinból, gyémántból és más drágakövekből lett volna kirakva – először féltem is rálépni -, az vezetett egy nagy kapuhoz. Olyan hatalmasat még nem láttam, úgy kellett felnéznem a tetejére. 

Ott két hatalmas angyal állt, emlékszem még a saru szíjára is a lábaikon, aranyöv fogta körül a derekukat, aranybojt lógott róla. Szólni akartam, hogy szeretnék bemenni, de intettek, hogy nem mehetek tovább, forduljak vissza. Abban a pillanatban zuhanni kezdtem, és visszaestem a testembe. Nem érzékeltem az időt, csak később tudtam meg, hogy három és fél órát voltam „odaát”. 

Az első kérésem az volt, hogy adjanak enni és inni. A nővér, mikor meglátott, azt kiabálta: „Doktor úr, Doktor úr! Jöjjön gyorsan, Riba bácsi visszajött a halálból!” Elmondtam az orvosoknak, hogy mit láttam, és szemrehányást tettem, hogy miért hoztak ide vissza? „Ebben nem sok szerepünk volt, magát visszaküldték ide.” – válaszolták. Akkor megérkezett a feleségem, s azzal fogadták: „Riba bácsi most jött vissza a halálból!” A hullaszállító kocsi is ott volt már akkor, azzal vittek volna ki. De Isten kegyelméből nem volt rá szükség. Az egész családom: a gyermekeim, az unokáim és persze a feleségem oda voltak az örömtől, hogy az Úr Jézus visszaküldött. 

Ezzel azonban még nincs vége a történetnek. Laci bácsi még egy nagy műtét, és további beavatkozások hosszú sora előtt állt. Átvitték a Szabolcs utcába, és amikor fölnyitották a mellkasát – így mesélték később az orvosok -, láthatóvá vált, hogy a szívén ujjnyi vastagságú gyulladás van, és a szívburok már cafatokban lóg.

„Sugár adjunktus úr azt mondta, 25 éve dolgozik, és sok szívet megoperált már, de ilyet még nem látott. S a többi orvossal együtt leszögezték, hogy ezt már nem lehet megműteni.” – idézi fel Laci bácsi. 

„Jézus - mindig ez a témám” 

Akkor az altatóorvos emlékeztette a műtőorvost: „Mit is mondott Riba bácsi? Hogy fönt volt a Mennyországban, Istenhez közel, és onnan visszaküldték. Ha őt megsegítette Isten, akkor minket is megsegít. Operáljuk meg!”

Így azután nekiálltak - kilenc és fél órás műtét volt. 

- Közben otthon a feleségem imádkozott a gyógyulásomért, miközben potyogtak a könnyei – mondja elérzékenyülten Laci bácsi. - Hála a jó Istennek, a mi mennyei Atyánk vigyázott rám – és meggyógyultam. Azóta is szolgálok, teszem a dolgom, és semmi bajom sincs. Dicsőség az Úrnak! 

Igaz, a lengő bordám nagyon elvékonyodott a sok műtét következtében, és könnyen elreped, de egyet tudok: aki bízik Istenben, és az Ő egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban, az biztos hogy meggyógyul. Én hiszek és bízom Őbenne, hogy teljesen helyre fog állítani: ha a nagy bajból kihozott, ebből a „kicsiből” is ki fog. Tudom, hogy Jézus ott a kereszten elhordozta ezt a fájdalmat is, keresztül szúrták a szívét, hogy nekünk egészséges legyen. Meghalt értünk, énértem és teérted – hogy örökéletünk legyen. Tudom, és érzem, hogy Ő most is itt van velem. S Ő gyógyít. Ma is gyógyít! 

Azóta persze egy kicsit másként látom a világot – bizonyos vagyok benne, hogy van pokol, és van Mennyország. Kaptam egy kis ízelítőt belőle, és tudom, hogy ezek nem csak szavak. Nagyon is valóságos, amit láttam. És nagyon nagy felelősségünk van nekünk hívőknek, hogy az Isten szabadító kegyelméről szóló örömhírt mindenkinek elmondjuk. Amióta megtértünk, a feleségemmel 25 embert hoztunk megtérni.

S vannak rajtuk kívül még jó néhányan, akiknek hallaniuk kell, hogy az Úr szereti, és meg akarja menteni őket. Újpesten élünk, jártunk evangelizálni utcára, lakásra – ezt a jövőben is tervezzük -, és ilyenkor elmondom, hogy mi történt velem. Ha megyek a csarnokba, ott Istenről folyik a szó. A zöldségesnek, a hentesnek az Úrról beszélek. Jézus - mindig ez a témám. Ő adta vissza az életemet, Tőle kaptam mindent, akkor hogyan is tehetném meg, hogy ne szolgáljam Őt?! 

(Egy keresztény újságban jelent meg a fenti bizonyság.)