„A ki velem nincs, ellenem van; és a ki velem nem takar, tékozol.”

Lukács 11,23 (Károli fordítás)

Állást foglalni azt jelenti, hogy határozottan véleményt nyilvánítok egy elv, egy felfogás egy nézet mellett vagy ellen. Egyszer eljön az ideje annak, hogy hosszú gondolkodás, mérlegelés után állást kell foglalnod valamiben, ami nem lesz egyszerű és könnyű. Isten ugyanis döntésre hív önmagával kapcsolatban. Olvasva a Szentírást hamar rájövünk, hogy nem is egy döntésről van szó, hanem döntésekről, mint például:

* Érdekel-e Isten? Akarok-e tudni, hallani róla?

* Elfogadom-e létezését?

* Akarok-e kapcsolatba kerülni vele?

* Elfogadom-e azt az utat, ahogy ő közeledik hozzám?

* Érvényesnek tekintem-e magamra nézve az Ő akaratát?

És még sorolhatnánk…

Talán éppen ezért nehéz Istenről, Jézus Krisztusról beszélnünk, gondolkodnunk, mert tudjuk, hogy nem állhatunk meg félúton. Ha foglalkozunk a kérdéssel, előbb vagy utóbb meg kell hoznunk egy döntést, ami hatással lesz a további életünk alakulására. Ebben a döntéshozatalban segít minket ez a 

szöveg.

Jézus arról beszél, hogy vele kapcsolatban is döntenie kellett mindenkinek Izráelben. Nem maradhatott semleges senki sem. Ő úgy fogalmazott, hogy aki nem foglalt állást mellette az automatikusan átkerült az ellenség soraiba. Ez megdöbbentő? Szerintem nem, hisz így van ez a mindennapi életünk során. Szükségünk van arra, hogy a családtagjaink, a barátaink a nekünk fontos emberek mellettünk álljanak, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy kiálljanak értünk. Ebből a kiállásból látjuk, hogy számítunk, hogy fontosak vagyunk nekik. E nélkül nincs szolidaritás, nincs egység, nincs összetartozás, nincs barátság és nincs semmilyen értékes közösség sem. Természetesen nem kérhetjük azt, hogy mindezt vakon tegyék. Engednünk kell, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy céljaink helyesek, érdekeink hasonlóak és önzetlenek, amennyire csak lehet. Isten fia mindenkinek megadta azt a szabadságot.

Szabadon betekinthetünk terveibe, hogy tisztán lássunk és ne legyenek kétségeink szándékait illetően.

Ahogy kinyitjuk a Bibliát és tanulmányozzuk, úgy válik Isten akarata is nyitott könyvé a számunkra. Tisztán fogjuk látni, hogy Ő a világosság, a fény, Ő a tisztaság és a jóság, Ő maga a szeretet. Amikor mindez meggyőződéssé is válik, akkor jön el az ideje annak, hogy Urunk munkatársaivá váljunk.

Megváltónk azt szeretné, ha részesei lennénk az aratás munkájának, ha vele együtt takarítanánk be a „termést”. Isten munkatársának lenni megtisztelő, ugyanakkor állandó odafigyelést és engedelmességet igénylő feladat. Ahogy régen az aratómunkások szép rendben a vezető által meghatározott módon dolgoztak, kaszáltak, szedték a markot, kötötték a kévét, úgy kell ezt a szolgálatot végeznünk.

Megfelelő módon, annak rendje és ideje szerint.

És ahogy akkor a lusta béres, aki kivonta magát a munka alól eltékozolta az idejét, úgy válik minden meggyőződésre jutott hívő ember önzővé és tékozlóvá, ha nem áll be az aratók közé, ha nem vesz részt az evangélium hirdetésében. Megváltónk szerint az aratni való sok, csak a munkás kevés. Így az, hogy mennyit sikerül learatnunk, csak az engedelmes szolgákon múlik. Ne legyünk hát tékozlók!