"Kora reggel fölkeltek és kivonultak Tekóa pusztájába. Amikor kivonultak, előállt Jósafát, és ezt mondta: Hallgassatok rám, Júda és Jeruzsálem lakói! Higgyetek Istenetekben, az Úrban, és megmaradtok! Higgyetek prófétáinak, és boldogultok!"

2 Krónikák 20,20

A foci EB közeledtével egyre nőtt bennem az izgalom. Vajon bejuthat a mi válogatottunk is a pótselejtezőkön? Majd később a Norvégiával vívott tusák után a kétkedők véleménye is megváltozott. Megtörténhet valami olyan, amiben több, mint negyven éve nem volt részünk! Most, hogy túl vagyunk az első meccsen és legyőztük a sógorokat, teljes a focirajongók öröme, mert több, mint fél évszázad után elmondhatjuk, hogy újra van EB-n szerzett győzelem. Sőt, akár tovább is juthatunk a csoportból! Vannak még csodák, megtörténhet, amit nem gondolnánk. Persze tudjuk, hogy a válogatottunk keményen készült és megtett mindent, ami a játékosokon és az edzőkön múlt. Így bármit hoz a jövő, tudjuk, hogy a siker már megvan, ami ezután történik, az már csak a ráadás. Talán le is vonhatnánk már most a tanulságot: a siker titka, hogy megtegyünk mindent, ami rajtunk áll! De mi van akkor, ha már nem csak rajtunk múlnak a dolgok?

Jósafát király uralkodása idején egy ellenséges szövetség támadta meg Isten népét, amely a moábiták az ammoniták és a meúniak összevont seregéből állt. A "nagy sokaság" Edom felől fenyegette Júdát, Ézsau egykori országa irányából. A király nem tehetett mást, összehívta a seregét és megpróbálta hadrendbe állítani őket, de szívükben mind tudták: ilyen túlerővel szemben semmi esélyük sincs. Ezért mindannyian Istenhez fordultak böjtben és imádságban. A válasz hamarosan megérkezett. Jaháziel, az Ászáf fiai közül való lévita, Isten Szentlelke hatására beszélni kezdett. Elmondta, hogy a háború nem az övék, hanem Istené, és ezért Ő Maga fog harcolni értük. Ezért másnap, amikor kivonultak az ellenséggel szemben, Jósafát katonái hittel, imádsággal, Istennek dicséretet énekelve sorakoztak fel. Királyuk buzgón bátorította őket, ahogy fent olvastuk szavait - és meg is történt a csoda. Szinte a kardjukat sem kellett kivonniuk, mert a hármas szövetség felbomlott és egymás ellen fordult. Mire a júdeai katonák a harcmezőre értek, már csak a holtakat találták ott. A prófétai szó beteljesedett.

A történet tanulsága egyszerű: bízzuk magunkat teljesen Istenre! 

Bár Jósafát éveken keresztül képezte a katonáit és sok erőt fordított korábban városai megerősítésére, mégsem seregében és erődjeiben bízott elsősorban, hanem Urában. Nem katonai taktikákat alkalmazott, hanem katonái közé lévita énekeseket hívott, a csatába Istent dicsőítve indult, imádkozó szívvel. Mert tudta, még ha meg is tett mindent, győzelme Isten iránti elkötelezettségükön, a Belé vetett bizodalmukon múlik.

Isten mai népének, az esélyteleneknek látszók titka ma sem lehet más a felkészülés mellett, csak a hit és az engedelmesség, mint Jósafát idejében.