„Isten … ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismeret Krisztus arcán. Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.”
Pál második Korinthusba írt levele 4:7-10
Mindannyiunk életében vannak néha megpróbáltatásokkal telesűrített időszakok. Egy ilyet hagytam én is nemrég a hátam mögött. Néhány hete kezdődött, mikor egy cserkészkirándulás végén nekitolattam egy fának. „Még az a szerencse, hogy a gitáromnak semmi baja nem esett” – gondoltam magamban. Este döbbentem rá, hogy a gitáromat egy erdő széli padon felejtettem. Azonnal visszamentem, de már nem volt ott semmi.
Néhány héttel később napközis gyerektábort szerveztünk, és sokat használtuk az autónkat. Az egyik alkalommal nem lett behúzva a kézifék. Úgy szóltak be a táborba, hogy nézzük már meg, kié az az autó, amelyik keresztben áll az úton, az egyik oszlopnak nekigurulva? „Sebaj – gondoltam magamban –, a korábbi horpadással együtt majd ezt is kijavíttatom.” A tábori résztvevők egy résztét egy kölcsön kért mikró busszal szállítottuk a helyszínre, és az egyik alkalommal meghúztam az oldalát. Az utolsó előtti nap estéjén, mikor éppen indulni akartam a gyerekekkel haza, elszakadt a kuplungbóvden. Kissé nyomott hangulatban mentünk haza saját autónkkal aznap este. Épp a garázsba akartam betolatni, mikor látom, hogy gyanús füst és szag terjeng a motortérből.
A gyerektábor utolsó napjára – amikorra a legnagyobb szükség lett volna rá – kocsi nélkül maradtunk.
Mit mondjunk ilyenkor? Különböző, egymásnak sokszor logikailag ellentmondó stratégiákat dolgozunk ki, az élet eseményeinek magyarázatául. Ha ilyen és ehhez hasonló rossz dolgok történnek velünk, akkor azt mondjuk: „az ördög támadásainak vagyunk kitéve!” Ha jó dolgokat élünk át, akkor azt mondjuk: „Isten áldása van a munkánkon.” Ha azonban olyan emberekkel történnek rossz dolgok, akiket nem szeretünk, akkor szívesen beszélünk „Isten büntetéséről”. Ha pedig ugyanezekkel az emberekkel jó dolgok történnek, akkor úgy vélekedünk, hogy „bizonyára az ördöggel cimborál”.
Pál életét is hasonló megpróbáltatásokkal sűrített időszakok jellemezték: szorongatták, üldözték, letiporták (8-9). Mégsem a fenti sablon alapján magyarázta az őt ért rossz dolgokat. Minden nehézség inkább arra emlékeztette, hogy Jézus sokkal többet szenvedett őérte (10), és ez volt számára az igazi kincs (7).
Ha próbák, szenvedések érnek bennünket az életben, bölcs dolog, ha nem állunk elő mindig egy kész lelki magyarázattal: „Ez azért történt, mert…” Az ilyen válaszok legtöbbször Jób barátainak magyarázataira hasonlítanak. Lássuk be, hogy a legtöbb esemény kapcsán mi nem látunk a miértek mögé. Vegyünk Pálról példát, aki minden szenvedés mellett is megőrizte élete legfontosabb fókuszát: „nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” (1Korinthus 2:2).
Ha ez az életünk középpontja, akkor – ha nem is tudjuk mindig megmagyarázni – elviselhetővé vállnak az élet nehézségei: „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk.”
Kapcsolódó bejegyzések:
Nem lesz többé halál
GALILEAI ASSZONYOK
NEM SZÉGYENÜL MEG ,AKI HISZ
JÉZUS KÜLDETÉSE