„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.

Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.”

Róma 1,17

Hallottuk már: „Na, ennek aztán van élete!”?

Sokszor mondják ezt emberek néha irigykedve, máskor féltékenyen olyanokra, akik - véleményük szerint - jobban élnek, mint ők. Talán azért, mert több pénzük van, vagyonosabbak. Szebb házban élnek, jobb az autójuk, márkásabb és kényelmesebb ruhákban járnak, tartósabb, divatosabb a cipőjük. Látszólag többet szórakoznak szabadidejükben, felkapott helyekre járnak és ott sokat költenek, mert megtehetik. A nyár egy egzotikus tengerparton találja őket valahol a világ egy csodaszép szegletén, míg a tél a magas hegyek között egy síparadicsomban.

Valóban ezt jelenti, csupa nagybetűvel, az ÉLET? Mert ha igen, akkor ez csak keveseknek adatik meg. Ha igen, akkor az „igazi” élet forrása a pénz, a hatalom, a befolyás, a siker.

A Biblia szerint az élet igazi forrása a hit. Az ember igazán hitből él. Sőt, Habakuk próféta szerint, akit Pál itt idéz, a felfuvalkodott, vagyis az öntelt, a hamis ember él csak hit nélkül. Ez nekünk, független, huszonegyedik századi embereknek sértőnek tűnik.

De gondoljunk arra, hogy az ókor embere sohasem képzelte önmagát függetlennek az istenektől. A vallás meghatározó része volt az életének.

Így Pál is és Habakuk is azokról beszél, akik minden vallási, erkölcsi normát félretéve akarják élni az életüket tekintet nélkül bárkire, legyen az Isten, vagy ember. Mindenki hitte akkor, hogy teremtmények vagyunk, de az első keresztények hite több minden más ókori hitnél, mert azt tanította, hogy megváltottak is.

Róma világa romlott volt.

A sok-sok isten imádata csak eltávolította a tömegeket a valódi hittől. Eljártak templomaikba, lerótták tiszteletüket, bemutatták áldozataikat, de életüket továbbra is vágyaik uralták.

A romlott emberi természet pedig gondoskodott arról, hogy céljaik ne nemesek, hanem alantasak maradjanak. Egyre több és több ember fordult el régi vallásától és keresett menedéket a zsidóság erkölcsi bástyáiban. De Isten akkori népének elutasító magatartása, saját kiváltságaik túlértékelése megakadályozta őket az igaz hit követésében.

Maga Jézus azt tanította: „A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet” (János 3,36)

Személyes közösségre, barátságra, testvériségre hívta követőit.

Amíg a teremtetés által az emberiség tagjai lettünk, addig Isten az egyszülött Fia általi megváltásunkban családjába fogad be. A legbensőségesebb, a legszeretetteljesebb kapcsolat részeseivé válhatunk Krisztus által, ami Isten és ember között lehetséges.

A Teremtőjétől bűne miatt elszakadt, elfordult ember holt, mert Isten az élet forrása. Így igazán csak a megváltását elfogadó, abban töretlenül hívő ember él. Tehát az Isten Fiába vetett hit az élet forrása, mert nélküle nem létezne élet, és nélküle senkinek sem lenne jövője.