„Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.”

Zsidókhoz írt levél 4:15

1962-ben egy magas szőke fehér ember ment a Venezuela és Kolumbia határán élő motilon indiánokhoz. Bruce Olson az Egyesült Államokból érkezett, és nem sokkal korábban átélt megtérése során elhatározta, hogy misszionáriusként az evangéliumról fog beszélni olyan embereknek, akik még soha nem hallottak Krisztusról.

A motilon indiánok ilyenek voltak. Bruce – vagy Bruchko, ahogyan az indiánok nevezték őt – kedvessége, nyitottsága és alapvető egészségügyi ismerete hamar megnyerte a bennszülöttek bizalmát. Különösen a törzsfőnök fiával, Bobarisorával barátkozott össze, aki elbeszélte a törzs mítoszait, népmeséit.

Az egyik ilyen történet egy bölcs emberről szólt, aki egy hangyasereget figyelt hosszú órákon át. A hangyák egy várat akartak építeni, de igen ügyetlenül, mindig rosszul tették a szalmaszállakat, és időről-időre összedőlt, amit építettek.

A bölcs ember megpróbálta elmagyarázni a hangyáknak, hogy hogyan kell hangyavárat építeni, de sehogy sem tudta megértetni magát. A bölcs nem tudott hangyául, a hangyák pedig nem tudtak emberül.

Végül a bölcs – akinek a történet szerint varázsereje volt – elhatározta, hogy egy radikális lépéssel segít a hangyákon. Önmagát hangyává változtatta, hogy immáron, mint hangya mondja el a sikertelen hangyaseregnek, hogyan kell megépíteni a várat. Az csoda meghozta hatását, és nemsokára, a hangyává lett bölcsnek köszönhetően, csodálatos otthont építettek maguknak.

Bruce figyelmesen végighallgatta Bobarisora történetét, majd belekezdett egy nagyon hasonlóba. Az emberek nem tudtak kijönni sem Istennel, sem egymással. Isten próbálta nekik elmagyarázni, hogy mennyire szereti őket, és hogy hogyan kellene az életüket irányítani, az emberek azonban nem értették őt.

Isten nem tudott emberül, az emberek pedig nem tudtak istenül. Így hát Isten elhatározta, hogy „elvarázsolja” magát, emberré lesz, és mint ember magyarázza el nekik a Mindenható szeretetét. Erről a szeretetről olvashatunk Jézus történeteiben. Bobarisora megértette a párhuzamot, és elhatározta, hogy ő is követni fogja az emberré lett Isten, Jézus tanításait.

Nekünk nem olyan Istenünk van, aki távol, valahol a világegyetem sarkában üldögél, mit sem törődve az emberekkel, hanem olyan, aki „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Filippi levél 2:7-8).

Bátran fordulhatunk hát Jézushoz, mert ő tudja, hogy mit jelent emberi gondokkal küzdeni.

ÁMEN