„Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké.”

 (121. Zsoltár 7-8. vers)

„Szemeimet a hegyekre emelem. Honnan jön az én segítségem? Segítségem az Úrtól van, aki az eget és a földet alkotta.” Ezekkel a sorokkal kezdődik a 121. sokunk egyik legkedvesebb zsoltára, mely a nehézségek közepette oly sokszor erőt ad.

Jó, ha minden nap tudatosítjuk magunkban, és hálát adunk azért, hogy az Örökkévaló gondoskodó szeretettel vesz körül bennünket életünk minden napján. Hogy megőriz bennünket minden gonosztól…

Minden gonosztól? De akkor miért voltam beteg egy hete? Miért ment tönkre az autóm, a számítógépem? Miért engedi, hogy szenvedjenek a szeretteim?

Felületes olvasóként úgy tűnhet, itt túlzó elírás van, Isten nem minden, hanem néhány gonosztól őriz meg. Vagy?

Bizony, ma reggel ez a zsoltár földhözragadt tekintetünket más régiókba szeretné emelni. Hiszen, ha csak azért imádkozunk és csak azt várjuk, hogy őrizze meg az egészségünket, a házunkat, az utazgatásunkat, a munkahelyünket, a pénztárcánkat… „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor.15:19)

De mondd csak, mikor imádkoztál utoljára azért, hogy Istenem őrizd meg a lelkemet? Őrizz meg minden olyantól, ami akadályozna abban, hogy találkozhassam Veled.

2017-ben, a reformáció emlékévében, biztos sokszor felhangzik majd Luther himnusza „Erős vár a mi Istenünk”, de vajon tiszta hittel és szívvel tudjuk elénekelni az utolsó sort; „Kincset, életet, Hitvest, gyermeket Mind elvehetik, Mit ér ez őnekik! Mienk a menny örökre!”

Bizony, a kincseid, a családod, de még saját földi életednél is fontosabb Isten számára az örök életed őrzése, és Jézus is erre figyelmeztet: „ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.” (Máté 10:28)

Ennek tudatában értékeld át életed és mondd el Tóth Árpáddal; 

Pénzt, egészséget és sikert

Másoknak, Uram, többet adtál,

Nem kezdek érte mégse pert,

És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;

Bordáim közt próbáid éles kését

Megáldom, s mosolygom az ostobák

Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:

Próbáid áldott oltó-kése bennem

Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,

Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz

A kín, mert tudom, tied az én harcom,

És győztes távolokba néz

Könnyekkel szépült, orcád-fényü arcom.

(Tóth Árpád: Isten oltó-kése)