„Oh te, ki Jákób házának mondatol! hát türelmetlen-é az Úrnak lelke, avagy ezek-é az ő cselekedetei? Nem javára válnak-é az én cselekedeteim annak, aki igazán jár?”

(Mikeás próféta könyve 2. fejezet 7. vers)

Mikeás, mint könyve első verseiből is kiderül, Kr.e.8 században, Jótám, Akház és Ezékiás uralkodása alatt végezte prófétai szolgálatát. Abban az időben, mikor Izraelt, az Északi országrészt az Asszír seregek fogságba hurcolják és nem egyszer Jeruzsálemet is ostromgyűrűbe fogják.

Ugyanakkor Mikeás üzenete azért egyedülálló, mert a nép felé tolmácsolt ítéletes próféciáiban nem a vallási elhajlásokat veszi számba, mint Júda és a Szent város vesztének okát, hanem azokat a társadalmi visszaéléseket, melyek a szegényeket, az elesetteket érik.

Könyvében így jellemzi korát: „Gonosz nemzetség, amely hamisságot gondol, amely gonoszságot cselekszik”, „megkívánják mások tulajdonát, aztán elrabolják.” Nyomorgatják a gazdát, a házanépét, az embert, az örökségét.” (2.fej.)

„fejedelmek ajándékért ítélnek, és a papok jutalomért tanítanak, és a próféták pénzért jövendölnek.” „Elferdítik az igazságot” „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem” (3.fej.)

Megjövendöli Sion leányának sorsát: „kimégy a városból, és a mezőn tanyázol, és egészen Bábelig mész. Ott szabadíttatol meg; ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből.” (4:10), mely jó 100 év múlva be is következik.

S bár Mikeás könyve tele van ezekkel az ítéletes képekkel, mégis fő üzenete; az Örökkévaló kegyelme népe iránt, azoknak, akik sírnak és jajgatnak az igazságtalanság és saját nyomorult állapotuk miatt.

Amikor ma sorait olvassuk, ne csupán a babiloni fogság előtti állapotokat vegyük számba, párhuzamba állítva korunk társadalmának romlottságával, hanem összpontosítsunk Isten irgalmas voltára.

„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (7:18-19)

Engedetlenségünk és bűneink folytán, jogosan halált érdemelnénk, ám ezt Ő szenvedte el. Felfoghatatlan türelemmel hajol le hozzánk újból és újból, minden nap biztosít szeretetéről, kérlelve: figyelj rám!

Mindezt felismerve pedig Mikeás prófétához hasonlóan legyen vallomásunk: „Én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!” (7:7)