„Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.”

(Máté evangéliuma 5. fejezet 23-24. vers)

Egyszer egy tanár azt a feladatot adta diákjainak, hogy vegyenek egy kartondobozt és a következő héten, ha valaki megbántja őket és nem tudnak megbocsátani, tegyenek bele egy barackot, és írják rá az illető nevét. A dobozt pedig állandóan vigyék magukkal, buszon, tanórákon, éjszaka az ágyuk mellett…

A hallgatóknak először viccesnek tűnt a dolog. Szorgalmasan címkézték fel a barackokat olyan személyek nevével, akik gyermekkoruktól fogva megbántották őket. Ahogy múltak a napok még jó néhány olyan névvel bővült a lista, akik valami megbocsáthatatlant tettek.

Aztán a hét vége felé feltűnt nekik, hogy a doboz egyre nehezebb. A barackok pedig rothadásnak indultak, és a ragacsos lé itt-ott átáztatta a dobozt és az egész kezdett elviselhetetlen bűzt árasztani.

Így már egyre nagyobb teher volt mindenhova, étterembe, boltba, stb. magukkal cipelni a dobozt. S mivel e különös kísérlet miatt nevük és lakcímük, telefonszámuk is a dobozon volt nem hagyhatták ott sehol.

Mindannyian szavak nélkül is megértették, milyen az, amikor nem vagyunk hajlandóak megbocsátani másoknak, amikor éveken keresztül cipeljük magunkkal megsértett önérzetünk súlyát, amikor állandóan lekapargatjuk a varrt lelki sebeinkről, amikor belül éget a gyűlölet, az irigység.

Persze, jó keresztényként megpróbáljuk takargatni rossz érzéseinket. Mindenféle kegyes cselekedettel beparfümözzük erjedésnek indult, bűzlő „barackjainkat”. De ahogy Jézus mondja, Istennek ’jó szaglása’ van, és Ő egészséges gyümölcsöket „szeretete, öröm, békesség…” szeretne látni a dobozunkban.

Ezért ma, amikor Ő elé állsz, vizsgáld meg életed dobozának tartalmát!

Találtál benne akár csak egy bomlásnak indult barackot is?

Mi a célod vele?

Meddig cipeled?