„Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.”

1Timótheus 4:15

Igazi csodavárók vagyunk. Szeretjük a gyorsan és könnyen elérhető eredményeket. Általában szívesebben választjuk a kényelmesebb utat, mint azt, amely nehezebb, és több erőfeszítést igényel. Elhisszük – vagy csak szeretnénk elhinni – a reklámoknak, hogy egy tabletta szedésével elérjük a vágyott testsúlyunkat, természetesen életmód változtatás, izzasztó testmozgás és megerőltetés nélkül... vagy, hogy létezik olyan csodálatos módja a nyelvtanulásnak, amely segítségével különösebb erőfeszítés, időráfordítás nélkül, könnyedén megtanulunk egy idegen nyelvet.

Sajnos a lelki életben is könnyen megjelenik ugyanez a megközelítés. Sokszor keressük azt az egyetlen üdvözítő módszert, aminek segítségével egyszerre megoldódik minden problémánk és hatalmas lelki fejlődést tapasztalunk. Pedig üdvözítő módszer nincs, csak üdvözítő Krisztus, akiben Isten „mindennel megajándékozott minket, ami az életre és istenfélelemre való” (2Péter 1:3).

Pál apostol sem egy dologra, vagy tevékenységre irányítja a figyelmünket, amikor a mindenki előtt nyilvánvaló fejlődés lehetőségét és célját megfogalmazza. Az Istennel járás az életünk minden területét felöleli. Krisztust napról napra, lépésről lépésre követhetjük, megélve minden percnek, élethelyzetnek a maga teljességét, akár öröm, bánat, vagy küzdelem az.

Mire kell tehát figyelnünk Pál szavai alapján? (vö. 1Timótheus 4:6-16)

Isten Igéjére, amely a „hitnek és jó tudománynak beszéde” (6. vers). Isten jelenlétének szüntelen átélésére, az istenfélelemre (8. vers). A reménység megélésére, és továbbadására kemény munka, szidalmak és ellenségeskedések elszenvedésének árán is (10. vers). Isten Lelkének munkájára, vezetésére, ajándékaira (14.). Az élet aprónak, jelentéktelennek látszó dolgaira: beszédünkre, életvitelünkre, a bizalom, hit megélésére, a gondolatok és érzelmek tisztaságára (12. vers).

„A Krisztus iránti engedelmesség minden cselekedete, minden Őérte való lemondás, minden türelemmel viselt próba, minden győzelem a kísértések felett: előrehaladás a végső győzelem felé vezető úton. Ha Krisztust fogadjuk el vezetőnknek, biztonságosan haladhatunk. Még a legnagyobb bűnösnek sem kell eltévednie. Minden reszkető útkereső tiszta és szent fényben járhat.

Bár az ösvény keskeny és olyan szent, hogy bűn nem férhet el rajta, mégis mindenki végigjárhatja, s egyetlen kételyekkel vívódó, remegő léleknek sem kell elmondania: „Az Úr nem gondol velem.”

Bár göröngyös az út, meredek az emelkedő, jobbról-balról szakadék tátonghat, csapda lappanghat, s bár akkor is tovább kell haladnunk, amikor elfáradtunk, és lehet, hogy harcolnunk kell, amikor bágyadtság vesz erőt rajtunk, ha elcsüggedünk is reménykednünk kell, mert ha Jézus Krisztus a vezetőnk, végül biztosan elérjük az áhított célt. Maga Krisztus taposta ki előttünk az utat, Ő egyengette el lábunk előtt az ösvényt.” (Ellen Gould White: Gondolatok a Hegyibeszédről, Bírálat helyett mutass jó példát! c. fejezet)

Legyen áldott napod!