„Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28) 

A német teológus, Ernst Haas a „Reménység teológiája” című művében summázta Auswitzben szerzett tapasztalatait. Mint a haláltábor lakója, napról-napra láthatta, hogyan halnak meg azok, akik reményüket vesztették. Mások gyakran gyengébbek és betegek tovább éltek, csak, azért mert nem adták fel a reményt. A keresztények reménysége a feltámadt Jézus Krisztus. Őreá nézzünk reménységgel, és az Ő ígéreteire! 

„Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre. amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1Pét 1, 1-5) 

Így kezdi levelét Péter, a nagy halászmester. Hozzám azért áll nagyon-nagyon közel ez a Péter, mert egyszer fönt, egyszer lent van, egyszer lelkesedik, aztán megriad, tagad. Lobog, mint a láng, kihuny, mint a fény, de végtől-végig halálosan és haláláig, míg fejjel lefelé keresztre nem feszítik szereti Jézus Krisztust. 

S erre az ingatagnak látszó emberre mondja Jézus, hogy Kőszikla. Azért szeretem Pétert, mert arra bátorít, hogy én is merhetek tanítvány lenni: mert Isten nem angyalokra, nem arkangyalokra, nem emberfeletti lényekre, hanem ilyenféle halászmesterekre, kis bojtárokra meg emberekre, akik MÉGIS merik vállalni a tanítványságot építi az Ő egyházát, jövendőjét. 

A teológia tudománya sokáig zavarban volt Péter leveleit illetően, mert stílusa rendkívül hasonlít Páléhoz. Voltak teológusok, akik azt mondták, ezt a levelet csak Pál írhatta, mert annyi rá jellemző kifejezés van benne, hogy ez a görög stílus csak Pálé lehet. Közben kiderült, hogy amikor Pál elment Rómából, otthagyta az íródeákját, Silást, illetve Silvánust (két néven is ismerjük). Pál mindig neki diktált, s feltételezhető, hogy ő tette át görögre s írta le Péter egyszerű arám-héber mondanivalóját. Pál olyan sokszor diktált ennek a Silvánusnak, Silásnak, hogy az megszokta a stílusát, fordulatait, hát a nagy halászmester szép héber-arám nyelvét a páli szóhasználattal írta, fordította le görögre, s így került a Bibliába. 

Mi a summája ennek a levélnek? Szenvedés és reménység. Pontosabban: ha szenvedtek is, ne veszítsétek el reménységeteket. 

Miért ez a főmondanivaló? Mert már elkezdődik a nagy üldözések kora. Nemsokára lobog Róma, jön Néró és megnyílik a Cirkus Maximus, a Nagycirkusz kapuja, hogy tízezrek és tízezrek haljanak meg oroszlánok fogai között. Az előszele már itt van, és Péter arra készíti fel a szétszórtságban élő gyülekezetet: jön szenvedés, de el ne veszítsétek a reménységeteket. Nem tudjuk, mi követke­zik még, de a reménységbe kapaszkodjatok. 

Úgy érzem, ez az üzenet nagyon aktuális, nagyon idevaló. Nemrégen egy külföldi lapban olvastam, hogy a világ lakossága kollektív szorongásban él. Fölkaptam a fejemet erre a kifejezésre, mert igaz, találó. A kollektív szorongásban, élővilágban szólal meg Péter ismét: jöhet bármi, de a reménységeteket ne veszítsétek el! Remeghet akár lábunk alatt a föld. 

Egyik évben riogatták az embereket a tévében is, újságban, hogy hamarosan megindul a Gellért-hegy és átjön a Dunán. Sorban állunk - nem kenyérért - aranyért. Mert mi lesz? Remeg valami. Tele voltak a vidéki szállodák, hogy ha itt földrengés lesz, akkor ők Szekszárdon maradjanak, vagy Taktaszadalótenyerén. Emlékeztek még, amikor ide-oda szaladgáltunk, hogy itt meg ott maradunk meg? Nem biztos, hogy ott maradunk meg, ahová szaladgálunk! Nagyon aktuális, nagyon mai Péter buzdítása. Jöhet bármi: a reménység a keresztyén ember fix pontja kell, hogy legyen. 

Persze, megkérdezheted, mi az a re­mény? A hitről szinte állandóan hallunk papunktól, hát még az agapéról, a szeretetről - de a reménységről ritkábban. 

Nos, hogy jobban megértsük, mi a remény, előbb értsük meg, mi van, ha nincs reményünk? Dante jól megírta, röviden. A pokol kapuján ez áll: „Aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” . A reménytelenség maga a pokol! Ha valaki azt kérdezné, mi a legsúlyosabb depresszió, mondjam meg egy szóval, akkor azt mondom, hogy a belső pokol = a teljes reménytelenség. 

És mit tanítanak a legnagyobbak a reménység fogalmáról? Mi az? Az emberi reménységről Arisztotelész, a nagy bölcselő ezt mondta: Illúzió, álom, ábránd. - A mi nagy költőnk Vörösmarty így írt: Ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalul, festett egekbe néz. Igaz. És Csokonai Vitéz Mihály A tihanyi ekhóhoz szóló versében: „Itt a halvány holdnak fénye, jajgat és sír az elpusztult reményin, egy magányos árva szív” . 

Ha a reményünk elillan, minden oda van jajgat, de ha a reménység beteljesül, akkor már nem reménység. Ha nem teljesül be, az baj, ha beteljesül, akkor is vége van. 

Erről a reménységről beszél itt az apostol? Nem, nem erről az arisztotelészi illúzióról, kancsalul festett egekbe nézőről, ábrándról, nem a tihanyi sirámról!

Az eredeti szöveg, amikor élő reménységről beszél itt, így fogalmaz: „Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene, és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, az élő reménységre” .

Ez a reménység nem valami, hanem VALAKI, mert ez a reménység él. Ez nem illúzió, ez nem gondolat, nem egy fix idea! Ebből az éltető, élő reménységből élt már a zsoltáros is. „Én pedig szüntelen reménylek és szaporítom minden te dicsőségedet.” Kiben reménykedik? „Szájam beszéli a te igazságodat minden napon, a te szabadításodat, mert számát sem tudom.

Az Úr Istennek nagy tetteivel járok, és a te igazságodról elmélkedem.” (Zsolt 71, 14-16)

Mi nem fixa ideákban, nem elméletekben, nem „valahogy lesz”-ekben reménykedünk, hanem abban, Akiről tudjuk, hogy VAN. Átéltünk már egyet s mást, s Ő mindig velünk volt, amikor remegett alattunk a föld. Mert nem a föld mozgott magától, hanem az ember mozgatta bombákkal, ágyúlövésekkel. Akkor is Őbenne reménykedtünk, akkor is az Ő markában voltunk, az Ő megtartó szerelmében. Ezért igaz én szüntelen reménylek a zsoltáros bizonysága. 

Pál apostol buzdítása: „Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28). Ki Pál reménysége? Az élő Krisztus tibennetek 

Megvallom, hogy sokszor elveszteném a reménységemet, ha csupán Csokonai Vitéz Mihály-os vagy Vörösmarty-s reménységem volna. Szép versek azok, ne értsük félre, de egy másfajta, egy erőtlen reménység-ről szólnak. Elvesztettem volna, ha itt belül az a Valaki Aki itt van, mert elfogadtam egyszer -, nem erősítené szüntelen MÉGIS az én reménységemet. 

Annyiszor mondtam: MÉGIS-szeretet, MÉGIS-hit, most hadd merjem a reménység elé tenni: MÉGIS-reménység. Mert Istentől való, Istenre támaszkodó, Krisztus élteti. A mi reménységünk nem VALAMI, hanem VALAKI, a velünk járó, bennünk élő, sőt általunk másokat is reménységre biztató élő Krisztus! 

„Ezen ujjongjatok, noha most egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között” így folytatja levelét Péter. Azon ujjongjatok, hogy nekünk élő reménységünk van. Akkor is, ha megindul a Gellért-hegy, akkor is, ha barnább lesz a kenyerünk. Előfordult már, hogy még olyan sem volt. 

Hadd fejezzem be azzal, hogy tegnap egyik kedves hívő testvéremtől megkérdeztem, mert nagyon foglalkoztatott: 

- Mondja már meg, mi a reménysége? Ő spontán, szívből ezt felelte: 

- Egy ótestamentumi Ige jut az eszembe a jó asszony dicséretéből: „Nevessetek a holnapra”. (Péld 31,25) 

No, erről van szó. 

Az élő reménység nevet a holnapra, mert Istene van, mert élő Krisztusa van. Tudom, hogy neked is van, és ezért nevetve nézhetsz a holnap elé. 

Tedd is meg! ÁMEN

Dr.Gyökössy Endre