„... a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők”

Pál levele a rómaiakhoz 12:10

Együtt kellene mennünk, összefogva, a másikat segítve, de ehelyett az ujjak egymás felé mutogatnak, hogy ő kezdte, ő a hibás. Könyökök fúródnak az oldalakba, gáncsok és taposás. Mert ha én buktam, a másik bukjon nagyobbat, és úgy már jobb lesz nekem. Ha én elestem, a másiknak még a nadrágja is szakadjon el a zuhanás közben, és akkor kevésbé érzem a szégyent a saját kudarcomért.

Ha én a padlón vagyok, lerántok mást, hogy a helyére kerülhessek. - Agyad csak zakatol tovább, keresed az adandó alkalmakat, mikor előrébb léphetsz, amikor mást magad mögé utasíthatsz, mert itt most rólad van szó, neked győznöd kell, és nem adod alább.

És ezt gondolja körülötted mindenki. Mindenki győzni akar, és senki sem szeretne utolsóként kullogni a cél felé.

Senki sem akar lemaradni a pozíciókért folytatott harcban, itt mindenki Valaki akar lenni, ki akar törni a szürkeségből, csak épp senki sem veszi észre, hogy eredetileg mindenki különböző és ez a harc, ez az egymás tiprása tesz minket egyszínűekké. 

Egyszer csak a távolból meghallasz egy szelíd, ám határozott hangot: „Állj! Álljatok meg! Ez így nem mehet tovább. Így nem fog senki sem győzni, mindannyian vesztesek lesztek. Nyújtsatok kezet egymás felé, és fogjatok össze! Együtt vagytok erősek, együtt tudjátok végrehajtani a küldetést, együtt, egymást segítve érhettek célba.”

Néhány ember körülötted felkapja a fejét, az üzenet elérve szívükig, változásra készteti őket. Lassan leeresztik könyöküket, kezet nyújtanak egymásnak, és indulnak a földön fekvők felé. Mások hatalmas hahotában törnek ki: Összefogni? Mi ez az őrültség? Hisz ember embernek farkasa, és minket ezek a törvények irányítanak. 

Kezdik félretaszítani a segítőket, ám mindegyikük esése után kettő áll fel a földről összekapaszkodva. Valaki téged is felhúz a padlóról, és már te sem ütöd le a melletted levőt. Már te is nyújtod valaki más felé a kezedet, és egyre többen fognak össze a szelíd hang hatására, ami még mindig szól, egyre erősebben, egyre átütőbben. 

„Szeressétek egymást! Lássátok meg a másikban is Isten képmását! Fogjatok össze, mert én közösségre teremtettelek benneteket!

Együtt könnyebb, együtt győzhettek!”