Milyen szép most a világ! Virágosak, tarkák a rétek, üde zöldek az erdők. De jó most a szabadban járni! Felkapaszkodni a magas hegycsúcsokra, körülnézni, és csodálni a tavaszi pompában ragyogó vidéket!

            Andris és Misi szenvedélyes kirándulók voltak. Az év minden szakában az volt legnagyobb örömük, ha útnak indulhattak valamerre. Sok vidéket bejártak már, de örökké tele voltak új meg új tervekkel. Heteken át tervezgették a kétnapos pünkösdi kirándulást is az egyik kiemelkedő hegycsúcsra. Andris félt, hogy nem engedik majd el, hiszen pünkösd olyan nagy ünnep. De Misi most munkát vállalt, és máskor nem ér rá. Mégis meg kell próbálni.

            Az apai beleegyezés megszerzése nem volt olyan nehéz dolog, de édesanya bizony még könnyet is hullatott, úgy kérte, szentelje Istennek az ünnepnapot, menjenek máskor kirándulni. Szegény sokat imádkozott a fiáért, s úgy fájt neki, hogy Andris nem kívánkozik az Isten házába.

            Andris titokban érezte, hogy jobb volna engedni. Szelíd belső hangot hallott: „Templomba, templomba!” De Misire gondolt. Szégyellte volna magát előtte. Meg is haragudnék, ha elrontaná a kedvét. Addig erősködött hát, míg ő lett a győztes, de sok öröme nem tellett győzelmében. Édesanyja szomorú tekintete lebegett előtte.

            Pünkösd hajnala útban találta már a két fiút. Kanyargós hegyi ösvényen igyekeztek céljuk felé. Többórás út volt már mögöttük.

            Gyönyörű volt a reggel. A nap aranysugarai beragyogtak mindent, csillogtak a harmatcseppek. A madarak ünnepi himnusszal dicsérték az Urat. Balra magas, kiugró szikla emelkedett.

- Megnézzük, milyen a kilátás! – kiáltotta Misi, és mászni kezdett, Andris utána.

            Meredek sziklaoldalon kellett felkapaszkodniuk. Andris hamarosan megelőzte Misit. Mindenki nagyszerű hegymászónak ismerte, olyan könnyedén mozgott a legveszélyesebb kapaszkodón is, olyan biztos volt a lába, hogy egymás közt Zergének hívták a fiúk. De amint most a csúcs felé közeledtek, egyszerre harangszó ütötte meg a fülét. És Zerge félrelépett. A másik lába alatt is meglódult a kő, s dübörögve zuhant a szakadékba, magával rántva Andrist is. Ha el nem kap egy bokrot a sziklafalban, összetört tagokkal, talán holtan terült volna el a mélységben.

            Helyzete így is életveszélyes volt. Megpróbált feljebb jutni, de sehol sem tudta megvetni a lábát. Misi sem bírta megközelíteni. Karja elernyedt már a kapaszkodásban, s alatta tátongó szakadék.

- Segítség! – szakadt ki a száján a sikoltás – Segítség! – visszhangozták a sziklafalak.

            Honnan? Hogyan? Csak a madár jár a nagy hegyek fölött. Vagy mégis lenne segítség? Mintha szöges cipő csattogna a kövön! Valóság? Kipirulva magas fiatalember kapaszkodik felfelé. Meghallotta a kiáltást.

            Gyorsan leoldja hegymászó kötelét, fához erősíti, és ledobja. Aztán húzzák már Misivel fölfelé. És a következő pillanatban ott ül Andris a füvön, minden ízében remegve, halálsápadtan. Megmenekült. Megmentője, Morvai Zoltán, a fiatal orvos, rögtön szíverősítőt ad neki, bíztatja. De a résztvevő szavakra feltör a fiúból a zokogás:

- Templomba akarok menni!

            Megmentője csodálkozva néz rá. De időbe telik, mire a szaggatott mondatokból megérti, mi is fáj Andrisnak. Komoly arccal hallgatja. Valahol újra megszólalnak a harangok. Neki is szólnak? Ő is itt van a hegyek között, s eszébe se jutott, hogy templomba menjen. Talán, ha neki is élne az édesanyja... Az órájára néz. Autója lent van a turistaháznál.

- Fiúk, templomba megyünk! – adja ki a jelszót.

- Hogyan? – csodálkozik Misi.

- Csak bízzátok rám!

            És elérik beharangozásra a legközelebbi templomot. Ott ülnek meghatottan. Szívüket megrázza a pünkösdi Ige.

            Szent elhatározások érnek bennük: „Ezután másképp lesz! Ezután Jézus lesz az első!”

            S Andris tudja, hogy abban a másik templomban könnyes szemű asszony imádkozik a fiáért.

- Édesanyám! – sóhajtja – meghallgatott az Isten!