„Természetesen az istenfélelem és Isten helyes szolgálata valóban nagy haszonnal jár, de csak akkor, ha igazán elégedett vagy azzal, amid van.” (Egyszerű fordítás) 

„De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;” (Károli fordítás)

Pál első levele Timóteushoz 6:6

Négy évenként megérintett az olimpia szelleme. Még emlékszel arra, mikor gyerekként izgultad végig a futamokat, meccseket. Amikor szurkoltál "Egérkének", Ónódi Henriettának, a kéziseknek, a vizilabdásoknak, és még sok-sok nagy névnek. Amikor álmodban te is ott térdeltél a kenuban, és beleadtál mindent. Amikor este, villanyoltás után a párnád alól elővetted a régi kis zsebrádiót, ami még édesapádat tartotta ébren az őrségváltásig, és hallgattad az atlantai közvetítést, amíg el nem nyomott az álom. 

Megfeszített izmok, hihetetlen erőtől duzzadó mozdulatok, kiáltás, öröm és a csalódottság könnyei. Küzdőtér, dobogó, érmek és himnuszok. Egy verseny, amire az élsportolók nemcsak 4 évet készülnek. Egy verseny, amin a legjobbak csapnak össze. Olimpikonok, akik keményen edzenek, akik számtalan dologra mondanak nemet, mert ott lebeg szemük előtt a cél: jobbnak lenni. Jobbnak lenni önmagadnál, az eddigi teljesítményednél, és nem utolsó sorban mindenki másnál, vagy akinél csak lehet. Sportolók, akiknek példájából hatalmasat lehet meríteni a hétköznapok kihívásaihoz. 

Olvasod a ma reggeli igét, és eszedbe jut néhány kép az elmúlt napok viadalából. Az egyiken három fiatalember, akik a hatalmas küzdelem végén egyszerre csaptak a célba. Ezüst. Mindhárom. Közülük az egyiknek ez a 27. olimpiai érme. És nevet, boldog. Elégedett. És ott van egy másik kép is. Az úszónő alig kap levegőt. Beleadott mindent. De mosolyog. Egy cikkben olvasod, hogy a verseny után hányt a kimerültségtől. Egy igazi harcos. Ezüst. Egy hajszállal maradt le az aranytól. De nincs benne csalódottság. Boldog és elégedett. És ott van még egy kép, amin ugyanez a sportoló szerepel. Egy verseny, amiben maga mögé utasított mindenkit. Egy veseny, amiben toronymagasan győzött, megdöntve az addigi világcsúcsot. Egy arany, amiért olyan keményen megküzdött, és most megvan, bár még alig bírja elhinni. Az elégedettség, mert a kemény munka meghozza gyümölcsét. Mindig meghozza.

Talán ma Isten pont ezt szeretné megtanítani neked. Legyél elégedett! Legyél hálás! Legyél elégedett, mert annyi mindenen keresztülmentél az életben, és Isten mindig ott volt veled. Segített felállni a gödör mélyéről, segített újrakezdeni, mutatta a helyes irányt, és a mai napig ott megy melletted. Legyél hálás, mert Ő ad. Ad kézzelfoghatót, és megragadhatatlant. Ad szeretetet, elfogadást, élelmet és életteret. Ad családot és barátokat. Ad mát és adott tegnapot. 

Tanuld meg kimondani, elég! Elég Isten kegyelme. Legyél elégedett, mert Ő már győzött, megszezte az aranyaérmet számodra. Legyél hálás, mert Ő megbocsátott, bocsáss meg te is magadnak, és lépj egyel előre a cél felé! Legyél elégedett, mert maga Isten harcol a te oldaladon, Nálánál nagyobb segítség nem létezik. 

Az élet kemény. Küzdened kell, nem szabad szem elől téveszteni a nagy célt, és közben kisebb célokat is ki kell tűznöd magad elé. Összpontosítani, dolgozni kell, nemet kell mondanod bizonyos dolgokra, és meg kell tanulnunk azt is kimondani és megélni: elégedett vagyok! Mert ezeknek így együtt van értelme, a teljes élethez mindegyikre szükség van. A cél, a küzdelem, a munka, a lemondás, az elégedettség, a hála. 

Hát mondd ki ma reggel igazán: Köszönöm Istenem!