„Mert Istenetek az ÚR veletek megy, harcol értetek ellenségeitek ellen, és megsegít benneteket.”

5Mózes 20,4

Isten háborúba küldte népét. Az volt a feladatuk, hogy elfoglalják Kánaán földjét, hogy elnyerjék az ígéretet. A harc, a csaták elkerülhetetlenek voltak. Uruk pontosan tudta kikkel állnak majd szemben. Olyan népekkel, akiknek a gonoszsága olyan szintet ért el, ami már mindenki mást veszélyeztetett. Bibliai értelemben a gonoszságuk betelt.

Társadalmi rendszerük, törvényeik mind az igazságtalanság és az erkölcstelenség talaján álltak, vallásuk nagyon távol került a valóságos Isten imádatától. Kultuszaikban nem volt ritka még az emberáldozat, sok esetben a gyermekáldozat gyakorlása sem. Elérkezett az idő, hogy Isten ítéletet gyakoroljon felettük.

Döntésének végrehajtóiul az Úr saját népét küldte, hogy tanuljanak. Számukra az első lecke a bizalom volt. Kánaán népei erős városállamokat hoztak létre erős hadseregekkel, szinte legyőzhetetlen fegyverek segítették a nem ritkán hatalmas termetű katonáikat.

A modern hadviselés eszközei, mint például az ókor tankjai, a harci szekerek méltán keltettek félelmet ellenségeikben. Számukra minden győzelem hódítást és zsákmányt jelentett. Csatáikat kapzsiságuk beteljesítéseként vívták, így rendszerint kegyetlenkedtek a legyőzöttekkel. Ilyen ellenfelekkel állt most szembe egy olyan nép, amely a fegyverek helyett a szerszámokat ismerte, harci kiképzés helyett pedig a rabszolgaság gyötrelmeit tanulhatta ki.

Mennyi esélye volt Mózes népének arra, hogy győzzön? Emberileg semmi.

Isten mégis csatasorba állította őket a gonoszság minden hatalma ellen. Kezükben sokszor csak bot és parittya volt, a pásztorok fegyvere, oldalukon pedig edzett bajtársak helyett családtagjaik, gyermekeik és asszonyaik álltak.

Ekkor hangzottak el bátorítás képpen az ég és föld Urának szavai: „...Halld meg, Izráel! Ti most készültök megütközni ellenségeitekkel.Ne lágyuljon meg a szívetek, ne féljetek, ne rettegjetek, és ne rémüljetek meg tőlük! Mert Istenetek az ÚR veletek megy, harcol értetek ellenségeitek ellen, és megsegít benneteket.” (5Mózes 20,3-4)

Az egykori rabszolgák most mutathatták meg azt, mit is ér a hitük valójában. Mernek-e feltétel nélkül engedelmeskedni annak, aki átvezette őket a Vörös tenger habjai között.

Isten népe ma is harcban áll, de ez a harc már nem katonai hadseregek ellen folyik. „Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Efézus 6,12)

A küzdelem épp olyan esélytelen és kilátástalan, mint akkor volt, hisz nagyon nagy a túlerő. Az ellenség fegyverei kipróbáltak és pusztítóak, amik ellen szinte nincs védelem.

Pontosan és jól ismeri gyengeségeinket, és ki is használja azokat. Nincs esély a győzelemre, ha egyedül szállunk szembe vele, de a csata elkerülhetetlen. Mindenki érzi ekkor, hogy csak egy esély maradt.

Szükségünk van a legnagyobb szövetséges támogatására, aki egyedül szállt szembe a gonosszal és le is győzte azt.

Szükségünk van Jézusra, mint megmentőnkre!