Kedves történet Jani bácsiról aki egy drága könnycsepp miatt lemondott az alkoholról.

Jani bácsi történetét biztosan sokan hallották már Füreden, nekem is a piacon mesélte el.

Duplán messziről érkezett ide, hiszen hazája valahol a Felvidéken volt, de megkóstolta a szovjet hadifogoly kenyeret is. Mikor végre hazajutott volna, elakadt Tiszafüreden. Megházasodott. Gyerekei születtek, ezzel teljes jogú füredi polgár lett, s küszködhetett, mint a  többiek.

Barátokra tett szert, a befogadásnak egyik állomása a kocsma volt már akkoriban is. Nem itta el az eszét Jani bácsim, de többet ivott annál, amit egy feleség szó nélkül tud elviselni. Így aztán csattogott néha az asszony… Nem ért az semmit, jó volt a cimborákkal a kocsmában megbeszélni a tegnapot is, a holnapot is.

Történt egyszer, hogy felesége elküldte Jani bácsit a boltba, hozzon ezt-azt, míg ő a főzéshez készülődik. Útközben összetalálkozott Jani bácsi egyik cimborájával,  s a kocsmában kötöttek ki. Hiába várta azt asszony az élesztőt, mert férjura hazaért ugyan egy óra múlva, még részeg sem volt, csak éppen az élesztőt felejtette el.

Galamblelkű, csendes asszony volt Julianna néni, nem  kezdett el kiabálni, hanem sírva fakadt, most hogyan süsse meg a mákos kalácsot, a gyerekek kedvencét.

A nagyobbik gyerek, a fiú, úgy 3-4 éves lehetett akkor, az anyja szoknyájához bújt, s látva a családi perpatvart, egy nagy könnycsepp készülődött a szeme sarkából végiggördülni az arcán, egyetlen csepp… Meglátta azt az édesapa, hogyne vette volna észre, hiszen részeg sem volt, családját is szerette, különösen a fiút, szeme fényét.

Abban a pillanatban nagy, szent elhatározás született benne:

SOHA TÖBBET, EGYETLEN KORTYOT SEM!

Nem szólt ő akkor senkinek semmit, hiszen nem volt a nagy szavak embere, fogadkozások meg addig is hangzottak el a háznál,  értelme lett volna azokat megismételni. Az az egy könnycsepp szeretett fia szeméből többet jelentett minden fogadkozásnál és minden tiltó szónál. Az akkor 36 éves férfinak, akit az élet úgyis eléggé meggyötört már, szent volt a család és a gyerek, akkor is, ha szavakkal nem tudta ezt kifejezni, akkor is, ha ez őbenne meg sem fogalmazódott ilyenformán.

Felnőttek a gyerekek, és soha az apjuk kezében nem láttak alkoholt. A kedves fiú elkerült otthonról, messze más vidékre, de nagy ünnepeken hazajön családostól. Nem tudni, emlékszik-e a könnycsepp históriájára, vagy csak az vésődött emlékezetébe, amit édesanyjától hallott, de van egy frissebb emléke, amit nem élt át, csak hallomásból ismer.

Jani bácsi eljárt azóta is a kocsmába, beszélgetni a cimborákkal. Egyszer a kocsmáros próbára tette. Egy ötszázast tett ki az asztalra – az akkori legnagyobb pénzt – rá egy pohár fröccsöt. Magáé a pénz is, az ital is. Jani bácsi ránézett a kocsmárosra, a volt ivócimborákra, köszönte szépen a megtiszteltetést, de nem kérte.

A felnőtt fiú ezért a történetért még jobban tisztelte az apját, aki hajlott hátú öregember lett közben.