Életünk során, de sok dolgot összegyűjtöttünk. Annak idején ezek fontosak voltak, azonban az évek múlásával aktualitásukat veszítették. Kinőtt ruhák, öt évig őrizgetett befizetési csekkek, kidolgozott vizsgatételek. És még sorolhatnánk.

Vannak emberek, akik körömszakadtáig ragaszkodnak mindenhez, mert úgy érzik, azok ma is éppoly fontosak, mint 50 évvel ezelőtt voltak.

Azonban meg kell tanulnunk az összegyűjtött, tárolt holmikról felemelni szemünket a mi Üdvözítőnkre, az örökkévalóra.

Menjünk el gondolatban Betániába. Ott látunk egy családot; Lázár, Mária és Márta. Most épp a két hölgy van otthon. Jézus kopog, és belép az ajtón. Márta összecsapja a kezét: Jaj, Uram, de jó, hogy benéztél hozzánk, várj egy kicsit, mindjárt készítek egy kis vacsorát. És nagy szeretettel elkezdi azt készíteni. Ezalatt Mária áhítattal leül Jézus lába elé, mindenről megfeledkezik, és szinte szájtátva hallgatja a Mestert.

Mária felismerte, hogy most minek van az ideje. Ha Jézus most beszél, akkor nekem most kell figyelnem Őreá.

Nagy tanulság van ebben. Meg kell tanulnunk elengedni számunkra fontos és nélkülözhetetlen dolgokat, hogy a még fontosabbnak birtokosai lehessünk. Ezt ismerte fel Mária.

Amikor Jézus hozzánk beszél, akkor félre kell tennem mindent és hallgatni, amit mond. Majd utána készítünk vacsorát. De most a hallgatásnak, a Reá figyelésnek van az ideje.

És mivel mindennek megszabott ideje van, ennek az ideje is elmúlik, és egy óra múlva már nem lehet Őreá figyelni, mert akkor nem beszél.

Márta morgolódik, hogy milyen figyelmetlen a testvére és nem segít neki. Ekkor azt mondja Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. És Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.” Lukács 10:41-42.

Ma is sok mindent el kell végeznünk, de ne csak a mulandó és ideiglenes dolgokkal foglalkozzunk, miközben utolsó helyre kerül az, ami örök.

A legfontosabb legyen a legfontosabb.

S ha az kerül az első helyre, akkor minden más is a helyére kerül.