„Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. Mikor azonban felnőttem, elhagytam a gyerekes dolgokat.” 

1Korintus 13:11.

Az ugye természetes, hogy: Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, és úgy gondolkodtam, mint a gyermekek. A baj ott van, ha ez továbbra is így marad. Pedig életem során de sok lelki fejlődésében megrekedt felnőtt kereszténnyel találkoztam.

Itt most nem azokra gondolok, akik örömmel nyugtázzák – 60 éves korukban – hogy igen, erre a történetre emlékszem, tanultam gyerekkoromban a hittanórán. Azóta se nagyon vette a kezébe a Bibliát.

Sokkal inkább azokra gondolok, akiknek nincsenek napi tapasztalataik az Úrral. Vannak 30-40 évvel ezelőttiek, de frissek nincsenek.

A gyerek úgy válik felnőtté, hogy elesik, feláll, próbálkozik, hol sikerül, hol nem, de folyamatosan mozgásban van, míg felnő, és így válik érett ember. Néhány keresztény meg esik, kel, próbálkozik, újra visszaesik, de szinte semmi tapasztalatot nem gyűjt, csak úgy elvan, mint a befőtt. Jár gyülekezetbe, hallgatja a prédikációkat, olvas is néha meg imádkozik is, de valahogy az egészet olyan kívülállóként, olyan unottan, élettelenül, mintha nem is akarna „felnőni”.

Van néhány „gyerekes dolog”, amit felnőttként már illene elhagyni, ilyen az önzés. Figyeld meg, hogy mennyit tud veszekedni egy játékon két kisgyerek. „Add vissza, mert az az enyém!” Cibálják egymást, verekszenek. Mikor hagyjuk el már végre mi felnőttek ezeket a gyerekes dolgokat: Ha nem engem választotok meg gyülekezetvezetőnek vagy pénztárosnak, akkor jól megnézhetitek magatokat. Úgy itt hagylak titeket, mint tejszűrőn a habot. És akkor még a duzzogásról nem is beszéltünk.

Aztán a gyerekek jól tudnak árulkodni. „A Pistike meghúzta a hajamat!” Mi azért már nem vagyunk éppen gyerekek, de alakoskodni megtanultunk. Ájtatos arccal megkérjük a testvérünket, hogy imádkozzunk azért a harmadikért, mert megkísértette az ördög – tudod, csak neked mondom el – tiltott viszonyba keveredett a főnökével! Eszünkbe sem jutott, hogy egyedül vele beszéljünk a dologról, és csak vele imádkozzunk megoldásért. Mikor leszünk már érett felnőttek?

Aztán a gyerekekre jellemző, hogy leggyakoribb szavuk a „nem!”. „Vidd le kisfiam a szemetet!” „Nem, mert tanulok, meg ezer okom van rá, hogy miért ne fogadjak szót”. Ugye, mi már azért felnőttek vagyunk, és sokkal kulturáltabban tudunk nemet mondani, hogy hét közben miért nem tudunk elmenni az imaórára, hogy miért nem tudjuk meglátogatni a kórházban, és hogy miért nincs időnk leülni vele, végighallgatni a panaszát.

Hagyd el már végre a gyerekes dolgokat. Válj érett, hiteles, elkötelezett kereszténnyé. Hidd el, a környezeted is boldogabb lesz, de Te is az leszel, az biztos!