,,A legcsekélyebb kedvesség sem megy veszendőbe.''

/Aiszóposz/

Greenbriar Valleyt csaknem elrejtették az alacsonyon lógó esőfelhők. Miközben kiballagtam a sáros udvarra, hogy elvégezzem délutáni teendőimet, láttam hogy a telkünk mellett elhaladó út szélén egy autó áll, bizonyára elakadt. Máskülönben vezetője - egy igen jól öltözött férfi - nem matatott volna a motoron az esőben.

Látszott rajta, hogy nincs sok érzéke az autóhoz. Elkeseredetten ballagott vissza a felemelt motortető mellől, és beült az autóba, az önindítóval próbálkozott, aztán újra visszament a motorhoz.

Csaknem besötétedett, mire végeztem a tennivalóimmal, de az autó még mindig ott állt, A férfi idegesnek látszott, amikor odamentem hozzá, hogy segítsek. Ugyanolyan gyártmányú kisautó volt, mint az enyém, csak valamivel újabb. Pár perc alatt megtaláltam a hibát.

-A gyújtótekerccsel van baj - mondtam neki.

-Lehetetlen! Alig egy hónapja tettem bele újat - mondta dühösen. Fiatal srác volt, legfeljebb huszonegy éves. - Tudja, uram, hosszú út van még előttem hazáig, el kell indulnom - mondta zavartan.

-Nézze, a tekercs fura dolog. Néha évekig eltart, máskor órák alatt tönkremegy. Bevontatom a lóval a kocsit a csűrbe, aztán meglátjuk, mit tehetünk. Kipróbáljuk az én autóm gyújtótekercsét. Ha azzal működik, a sarkon van egy fickó, aki elad magának egyet.

Igazam volt. Az én tekercsemmel a motor azonnal indult.

-Nos, nincs probléma. Mindjárt elmegyünk a tekercsért, és már indulhat is. Egy pillanat, csak megmondom a feleségemnek, hogy elmegyek.

A fiú valahogy furcsán viselkedett, amikor odaértünk az üzlethez. A bolt mögött, a sötétben állította le a kocsit, és nem szállt ki belőle. - Átáztam, és hideg van - motyogta. - Tessék tíz dollár. Megkérhetem, hogy vegye meg nekem a tekercset?

Éppen befejeztük a csűrben a munkát, amikor kijött hozzánk a kislányom, Linda. - Mama üzeni, hogy kész a vacsora. - Az idegen fiatalemberhez fordulva ezt mondta: - Azt kéri, hogy jöjjön be maga is, egyék velünk!

-Nem engedhetem, hogy maguk etessenek. Különben is mennem kell. Nem, nem, nem maradhatok - tiltakozott a fiatalember.

-Ne tréfáljon! Meddig tart, amíg megvacsorázik? Amellett senki nem jöhet étkezési időben úgy Jane házához, hogy ne tartson velünk.

Szabadkozva ugyan, mégis bejött velünk a házba. Nekem úgy tűnt, a fiatalember tiltakozásában a puszta udvariasságnál valami több is volt.

Elég nyugodtan ült, mialatt elmondtam az áldást, de az étkezés alatt idegesnek tűnt. Alig evett, ami szinte sértésszámba ment, ugyanis Jane volt az állam egyik legjobb szakácsnője.

Étkezés után a vendégünk azonnal felállt, és indulni készült. Nem számolt azonban Jane-nel.

-Nézze, még mindig esik, a ruhái vizesek, meg fog fázni! Gondolom, fáradt lehet. Maradjon itt éjszakára, és reggel kipihenve, szárazon indulhat el - erősködött a feleségem.

Biccentettem. Nem mindig tanácsos idegeneket befogadni, sajnos sok emberben nem lehet megbízni. Ez a fiatalember azonban tetszett nekem.

Vonakodva beleegyezett, hogy itt marad éjszakára. Jane kivasalta a ruháit, és bőségesen reggelit adott neki.

A fiú mindent illendően megköszönt.

Induláskor azonban valami furcsa dolog történt. Előző nap a völgyön át a város felé tartott, most azonban északnak, Roseville, a megyeszékhely felé fordult. Ezen nagyon csodálkoztunk, de azt hittük, csupán tévedésből indult az ellenkező irányba.

Múlt az idő, a fiatalemberről nem hallottunk semmit. A napokból hónapok, a hónapokból évek lettek. Véget ért a háború, Linda felnőtt, már saját otthona volt, Jane-nel kettesben, gondtalanul éltünk a farmon.

Egyik nap levél érkezett Chicagóból. Ugyan ki írhat nekem ilyen drága levélpapíron Chicagóból? - töprengtem. Elolvastam a levelet.

Kedves Mr. McDonald!

Valószínűleg nem emlékszik arra a fiatalemberre, akin segített, amikor elakadt a kocsija. Régen volt, és feltételezem, azóta még sok emberrel tett hasonló jót. Nem hiszem azonban, hogy a többieken olyan módon segített volna, mint rajtam.

Tudja, menekültem azon az éjszakán. Nagy összegű pénz volt a kocsimban, amit a munkaadómtól loptam. Uram, derék, vallásos szüleim voltak, én azonban rossz társaságba keveredtem, és elkövettem ezt a szörnyű hibát.

Csakhogy Ön és a felesége annyira jók voltak hozzám! Aznap este, a maga otthonában kezdtem belátni, hogy rossz útra tévedtem. Másnap reggel visszafordultam. Odamentem a munkaadómhoz, és mindent bevallottam. Az összes pénzt visszaadtam, és a jóindulatára bíztam magam.

Megtehette volna, hogy feljelent, és sok évre börtönbe juttat, de ő visszavett a régi állásomba.

Azóta gyönyörű feleségem és két pompás gyerekem van. Vezető állásban dolgozom a vállalatomnál. Gazdag nem, de jómódú vagyok.

Bőkezűen meg tudnám jutalmazni azért, amit értem tett, de nem hiszem, hogy ezt akarná. Ezért alapítványt hoztam létre, hogy segíthessem az olyan embereket, akik ugyanazt a hibát követték el, mint én. Remélem, ezzel fizethetek azért, amit tettem.

Isten áldja meg magát és derék feleségét, akik többet segítettek rajtam, mint gondolták.

Bementem a házba, és odaadtam a levelet Jane-nek. Olvasás közben könnyes lett a szeme.

,,Idegen voltam és befogadtatok, éheztem és enni adtatok, börtönben voltam és meglátogattatok..."